Wéber Kati
 |
Ennyi lett az annyi
Újpesten születtem, a szüleim másfél évvel a születésem előtt költöztek ide Szegedről. Újpest akkor még önálló város volt, 1950-ben csatolták a fővároshoz. Itt jártam iskolába, általánosba is, gimnáziumba is. Ugyanazon a téren laktunk, ahol az általános iskola, az Április 4. téri Általános Leányiskola és a Könyves Kálmán Gimnázium volt. Túl sokat nem kellett gyalogolnom egyikbe se. A Könyves regényes iskola volt. Az 1911-12-es tanévben itt tanított Babits Mihály. Sok jeles ember is koptatta a padjait, például Szepesi György, Székely Gábor színházi rendező, a Nemzeti Színház főrendezője, majd a Katona József Színház alapítója Zsámbéki Gáborral. Szörényi Levente és még jó néhányan. Kiváló tanáraink voltak, akik közül sokan büntetésből tanítottak itt, mert a rendszer számára nem voltak eléggé megbízhatóak. Az ’56-os forradalomban is szerepet játszott a Könyves, mint ahogy Újpest maga is.
Könyvtáros lettem. A véletlen sodort erre a pályára, pedig akár magamtól is eszembe juthatott volna. Apám nagynénjével laktunk együtt 6 éves koromig. A háború előtt kölcsönkönyvtára volt, és azokból a könyvekből még jó néhány maradt, amelyek a lakás egyik sarkában voltak fölhalmozva. Az a kupac azonban nem tett rám olyan hatást, hogy egy életen át könyvekkel foglalkozzak. De hát az élet másképp döntött. Érettségi után a szüleim ötlete alapján kereskedelmi főiskolára jelentkeztem, de egy év után tudtam, hogy az ott tanultakkal nem akarok foglalkozni, tehát a következő évre már nem iratkoztam be. Elmentem dolgozni egy nagyvállalat könyvtárába. A főnököm ötlete volt, hogy kezdjek el könyvtárosnak tanulni. Na, ez jó ötlet volt. Szerencsémre az egyik tanárom behozta Magyarországra a számítógép könyvtári alkalmazását. Ez az 1970-es évek elején volt. A számítógépes információszolgáltatáshoz információkereső-rendszer és információkereső nyelv kell. Ez lett az a terület, amely eddigi életem érdeklődését lekötötte. Ez akár 8 éves koromban is elgondolkodtathatott volna: akkor talán volt vagy 25 könyvem, azokról kétféle szempontú katalógust készítettem.
Szakkönyvtáros lettem, kutatóintézeti könyvtárakban dolgoztam azon, hogy a kutatókat minél szélesebb körben lássam el szakirodalommal. Ez természetesen megkívánta azt, hogy az adott szakterületbe is bele tanuljak, mert különben nem tudtam volna megtalálni a megfelelő irodalmat. Építészeti, közgazdasági kutatóintézetekben dolgoztam.
A számítógép könyvtárba érkezése előtt információkeresésre használtunk egy olyan kézi lyukkártyát, amely már a számítógép működési elvét követte, tehát ehhez már azt az információkereső-rendszert és -nyelvet lehetett használni, amellyel a számítógépet is ki lehetett szolgálni. Nem pusztán könyvtári keresésre volt ez alkalmas, sok cég a munkaügyi nyilvántartását, raktárkészletét, az önkormányzatok az ingatlanállományukat ilyen kézilyukkártyás rendszeren tartották nyilván. Sok ilyen rendszert készítettem a számukra. Ezek nem könyvtári munkák voltak, de az információkeresést szolgálták. Nemzetközi területen az adatbázis-kezelő rendszerek fejlesztése nagy léptekkel haladt előre. Integrált könyvtári rendszereket hoztak létre, amelyeket a magyar könyvtárak is megvásároltak. Részt vettem az Oracle Libraries magyarországi rendszerbe állításában.
Magyarországon még az 1980-as évek második felében is nagyon fejletlen volt a távközlés. Technikailag fejletlen és nagyon korlátozott kapacitású telefonközpontok működtek. A fejlett nyugati országokban már digitális telefonközpontokat használtak, de a szocialista országokat embargóval ebből kitiltották. Ez a tény nehézzé tette a gazdaság fejlődését, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok építését. Természetesen nem csak Magyarországnak volt ez hátrányos, hanem a nyugati világnak is, mert nehezítette a kapcsolatok építését. Éppen ezért a számítástechnikai és távközlési eszközök importtilalmát 1988. szeptember 15-én föloldották, így az ország megvásárolhatta az első digitális telefonközpontját a Telekom Austria-tól. 1988 február 27-én át is adták. Ez Szombathelyen történt, a városban és a környékbeli településeken a vállalatok és magánszemélyek is rendelhettek ettől fogva telefonvonalat.
Az ehhez a központhoz kapcsolódó műszaki dokumentációt el kellett helyezni és kereshetővé kellett tenni. A Magyar Posta (akkor a távközlés még ide tartozott) munkatársat keresett, aki létrehozza a dokumentációs központot. Én lettem ez a munkatárs. Akkor a személyi számítógép még nem terjedt el nagy általánosságban, de a dokumentációs központ kapott egyet. Az erre telepített szoftver segítségével kezdtünk hozzá a műszaki dokumentumok földolgozásához. Ez a szoftver tette lehetővé, hogy a központ teljes adminisztrációját számítógéppel végezzük.
1990-ben a távközlés önállósodott, levált a Magyar Postáról, és létrejött a Matáv. Miután a műszaki dokumentációs központ már olajozottan működött, nem volt szükség arra, hogy a munkaidőm egészét a dokumentációs központ irányítására fordítsam, a Matáv pedig át akart térni a papír alapú adminisztrációról a számítógéppel végzett adminisztrációra, ennek az átalakítását rám bízták. Nagyon érdekes munka volt. Közben a Matávban zajlott a folyamatos átszervezés, nagyon sokat átéltem, az 1998-ban lezajlottnak pedig az elszenvedője lettem, megváltak tőlem. Nem jártam rosszul: rám talált egy informatikai cég, amelynél folytathattam az irodaautomatizálási munkát, amelyet egy korszerű szoftver fölhasználásával végeztem. És mit tesz a sors, újra rám találtak: egy amerikai távközlési cég magyar leányvállalata digitális számlázó rendszerének bevezetéséhez keresett munkatársat. Én lettem ennek a cégnek az informatikai igazgatója. Nem sokáig tartott ez a nagyon jó állapot, mert egy év múlva az amerikai cég eladta egy orosz cégnek a vállalatot. Az új tulajdonos első lépése az volt, hogy a vezetőket, köztük engem is eltávolítottak.
Időközben széleskörű gyakorlatot szereztem pénzügyi és vállalatirányítási informatikai rendszerek bevezetésében rendszerszervezőként, projektvezetőként, projektigazgatóként. E munkák során külföldi tulajdonú cégeknél a munkanyelv angol volt.
Oktatási gyakorlatot többek között könyvtáros hallgatók szakmai, angol és német nyelvi képzésében, valamint rendszerszervezői tanfolyamokon oktatóként szereztem. Bekapcsolódtam informatikai távoktatási tananyagok készítésébe is (ld. a publikációs listát).
2002-ben indult újra a Magyar Televízióban A Hét című műsor Baló György főszerkesztésével. Ott lettem szerkesztő. Hat hónapig élt a műsor, majd kimúlt. Aktív életem utolsó éveit újra könyvtárosként töltöttem.
2010-ben megözvegyültem. Nem akartam ugyanabban a környezetben maradni egyedül, ahol korábban boldog voltam, Szegedre költöztem. Nem volt idegen a város, hiszen a szüleim, nagyszüleim szegediek voltak, a rokonaim Szegeden is maradtak. Abban reménykedtem, hogy gyorsan beépülök a város életébe. Ez a reményem szerencsére teljesült. Jelenleg is itt élek, életem egyik legjobb döntésének tekintem, hogy ide költöztem. Szeged éppen akkora város, amely még élhető marad, és az emberek sokkal nyugodtabbak, mint Budapesten, kevesebb időt kell a közlekedésre fordítaniuk, több idejük marad egymásra, a szabadidő kellemes, okos eltöltésére. Egyetemi város, ezt a tényt a fejlesztésekben is figyelembe veszik a város vezetői. Épül, szépül, azt a célt tűzte ki magának, hogy Magyarország legzöldebb városa legyen. Ezért komoly erőfeszítéseket is tesz. Egyre több városrészben használják föl a geotermikus energiát, a föld mélyéből fölszínre hozott hévízzel fűtik a lakótelepeket. Egyre több fát ültetnek a belvárosban és a külvárosban, tavasszal, nyáron gyönyörű virágok teszik színessé a tereket, utcákat. Nagyon sok embernek, magamnak is a fő közlekedési eszköz a bicikli.
Még sok évet szeretnék úgy eltölteni, hogy a környezetem számára is hasznos legyek.
Ahogy háromból egy lett
Három cég és két család, amely egyszer csak eggyé vált. Történt mindez a Széchenyi tér 5-ben. Volt ebben a házban három cég, Wéber Mátyás úriszabósága, Wéber Gusztáv optikus és fényképész üzlete és Wirth István író- és irodagépüzlete. Persze nem egyszerre alakultak.
Wéberék
A Bánátból Szegedre települt 25 éves Wéber Mátyás férfiszabóságot nyitott a Széchenyi tér 5-ben. Legalábbis a cégbírósági bejegyzés ezt mutatja. A fényképen az üzlet a Széchenyi tér 6-ban működött, azt nem sikerült kideríteni, hogy ennek mi volt az oka. Egy idő után valóban átkerült a Széchenyi tér 5-be. Akkor még lóvasút vitte az utasokat.
 |
| A Wéber-szabóság 1901-ben |
A Színházi Újság 1916. május 21-i száma arról írt, hogy a Wéber-szabóságból milyen remek ruhák kerülnek ki, a színészek is nála varrattak.1929-ben már virilista volt.
 |
| Egy számla részlete 1914-ből |
Két lánya született és két fia. A két lányt férjhez adta, az idősebbik férje adószakember volt, a fiatalabbiké bankár. Gusztáv, az idősebbik fiú foto- optikusmester lett, üzlete az édesapjáé mellett volt. Ifjú Mátyás a szabóságban kitanulta a szabómesterséget, egy évet Budapesten egy másik mesternél is töltött, hogy tökéletesítse a tudását, közben a szegedi egyetemen jogot tanult. Már jogvégzett emberként szerezte meg a mesterlevelet. Kíváncsi ember lévén az optikát is kitanulta, sőt még az optometrikusságot is, tehát nemcsak készíthetett, hanem rendelhetett is szemüveget a pácienseknek.
 |
| A trafik mellett a Wéber-fotó, tőle jobbra a Wéber-szabóság |
 |
| Wéber Mátyás munka közben |
Nem csak egyéni megrendelőik voltak, hanem például a Pesti Magyar Bank a nála biztosított házak fényképeit Wéberéknél rendelte meg.
 |
| Egy céges boríték, amelybe a megrendelt fényképek kerültek. A baloldalon a megrendelő neve Wéber Gusztáv kézírásával |
Wirthék
Wirth István írógépműszerész-mester 1923. augusztus 7-én üzletet nyitott a Szentgyörgy tér 5-ben. Rövid időn belül, szeptember 24-én csatlakozott a céghez Üveges Ferenc, aki szintén írógép-műszerész volt. Ki is bővítették a működésüket, alkatrészeket, kellékeket, papírokat, nyomtatványokat, írószereket is árultak. Az írógépeket nemcsak az üzletben javították, hanem a helyszínre is kimentek javítani. 1926. december 4-én Üveges Ferenc kilépett a cégből, és helyette Rengey Béla asztalosmester társult Wirth István cégéhez. A neve így Iroda Berendező és Mechanikai Vállalat lett. Az új telephely a Bajza u. 1. Rengey Bélának asztalosüzeme volt, ahol irodabútorokat gyártottak. Kettőjük egyesülésével a teljes irodai működést lefödte a munkájuk. Wirth Istvánt egész életében végig kísérte a holisztikus gondolkodás, a több lábon állás, az idő és az eszközök racionális kihasználása.
 |
| A reklám tanúsága szerint időközben a belvárosba, a Horváth Mihály utcába települtek át |
1930-ban rendezték meg a század első szegedi ipari vásárát. (Az 1870-es években már volt egy ilyen.) Ez a gazdasági világválság közepe volt, Szeged se volt könnyű helyzetben, és a Wirth és Rengey cég se, de azért megjelent a vásáron. Szegedet különösen erősen sújtotta a válság, mert a trianoni békeszerződés előtt a Dél-Alföldön vezető szerepet játszott a kereskedelemben, az iparban, a közlekedésben. 1920 után az ország szélére sodródott, hiszen a bácska-bánáti vasútvonal a határ túlsó oldalára került. Ez gazdaságilag erősen károsította a várost. Segítséget vártak a Jugoszláv-Bánát-Szeged Kamara szegedi szervezetének megalakításával, hogy a korábban természetesen működő kapcsolatok az újonnan keletkező határon keresztül is bonyolódhassanak.
 |
| 1931. május 30-án a Wirth és Rengey cég a Széchenyi tér 5-be költözött |
Hiába volt minden gondos tervezés, előrelátás, őket is elérte a baj. 1931. szeptember 19-én az Alföldi Ipar és Kereskedelem című közgazdasági hetilapban megjelent, hogy a Wirth és Rengey cég fizetésképtelenné vált . Az előző évben a bevétel 25 %-kal csökkent, miközben nőtt a vevőkör. Az árakat kellett csökkenteni ahhoz, hogy a piacon tudjanak maradni. Végül sikeresen tudtak tárgyalni a hitelezőkkel, így a fönt említett lap még ugyanabban a számban közölte, hogy a csőd elmarad, a Wirth és Rengey cég tovább működik.
Az Alföldi Ipar és Kereskedelem című hetilap, a kereskedők szövetségének és a kereskedők egyesületének hivatalos lapja volt. Korábban közlönyszerűen működött, 1932-ben változtatott a profilján: reklámokat, fényképes riportokat is közölt a szakmák jeles képviselőiről, így a Széchenyi tér 8-ban működő Keller írógépesről. Ő a Wirthék konkurense volt, Wirth István nála tanulta a szakmát. Nagyon jó kollegiális kapcsolat működött közöttük. Ha Wirthéknél valamit éppen nem lehetett kapni, akkor Wirth István gyorsan átküldte a segédet Kellerékhez a hiányzó áruért, miközben ő szóval tartotta a vevőt, aki persze semmit nem vett észre a kis trükkből. Ez kölcsönösen működött a két cég között.
Wirth István mindig újdonságokon törte a fejét. A nyár ebben a szakmában uborkaszezon volt, de az alkalmazottakat akkor is foglalkoztatni kellett. Egy közúti és gyalogos hídja volt a városnak, a Partfürdőre, Újszeged más részeire vagy villamoson, vagy a tűző napon gyalogosan lehetett átjutni. Gondolt egyet Wirth István, létesített egy kompjáratot a Tisza két partja között. A szegedi oldalon a Tisza Lajos körút kezdeténél (a mai Novotel szálló előtt) volt a kikötő, a másik oldalon pedig ezzel szemben. Összesen hét motorcsónak hozta-vitte az utasokat, ebből kettő volt húsz személyes, öt pedig huszonöt személyes. Egy út hat fillérbe, oda-vissza tíz fillérbe került. A kompjáratot a cég alkalmazottai kezelték, így az uborkaszezonban is volt munkájuk. A cég alkalmazottai számára lampionos hajókirándulásokat szerveztek.
 |
| Az egyik motorcsónak |
 |
| A motorcsónak az újszegedi oldalon. A középső férfi a hajó gépésze, Teiszl János |
Rengeyék irodabútor-gyárában gyártották azokat a redőnyös szekrényeket, amelyeket Wirth István honosított meg Magyarországon, és a redőnyös tolltartót, amely Wirth István találmánya volt.
 |
| A redőnyös tolltartó |
Ez még a hatvanas években is a diákok kedvence volt. Nem hiányoztak a kínálatból az összecsukható székek és asztalok sem. Valamennyi cikk a praktikumot, a helytakarékosságot képviselte. Későbbi utódaikat campingbútornak nevezték.
1934-ben bővítették a forgalmazott termékek körét: indigót és másolópapírt is árulni kezdtek, valamint a sokszorosítás eszközeit. A sokszorosítás abban az időben főleg stencil eljárással történt. Hártyaszerű papírra írtak írógéppel, de kivették a gépből a festékszalagot, így az írógép fém betűi átütötték a vékony papírt, majd ezt a hártyát tették a sokszorosítógépbe. A hártya és a papír közé festék került, a kilyukasztott helyeken a hártya átengedte a festéket, ami rányomódott a papírra. Ma már ezek az eljárások az emberek többsége előtt ismeretlenek, a technika fejlődése elsodorta őket, de akkor forradalmasították az irodai munkát. Természetesen bérsokszorosítást is végeztek.
 |
| Reklám a Délmagyarban |
A számottevő írógépgyártó, így a Continental, a Remington, az Underwood az Erika dél-magyarországi vezérképviselője volt a Wirth és Rengey. Számos iroda és közhivatal, így a városháza is a megrendelői közé tartozott. Az irodai berendezéseik karbantartói voltak. A városháza által kiírt pályázatokon sorra Wirthék nyerték el a szállítást.
 |
| Céges papírjukon is megjelenítették a vezérképviseletet |
1938-ban Szeged városa egy olyan írógép szállítására írt ki pályázatot, amely alumínium lemezre is írt. Ezt a Wirth és Rengey cég nyerte el. Egy Continental Silenta gépre esett a választás.
 |
| Árajánlat |
 |
| A nyertes írógép |
A Szeged és Újszeged közti révátkeléshez a város ún. partjavadalmazási díjat fizettetett a forgalmazóval, tehát Wirthékkel. Csakhogy öt éven keresztül a jogos díjnak a kétszeresét szedték be. Mivel a két fél nem tudott megegyezni, a bíróság tett az ügy végére pontot. Wirthék nyerték meg a pert, ezért a városnak öt évre visszamenőleg ki kellett fizetnie a jogtalanul beszedett díjat.
 |
| A bírósági ítélet |
Abban az időben a városi önkormányzatot törvényhatósági bizottságnak nevezték, és nem a pártok delegáltak jelölteket a bizottságba, hanem a kereskedelmi és ipartestületek. A Fém- és Ércipari Testület Wirth Istvánt delegálta. A virilisták automatikusan kerültek a testületbe. Wirth István nagyon hasznos és aktív tevékenységet fejtett ki. Egyik javaslata az volt, hogy az állandó lakhellyel nem rendelkező vándorköszörűsök csak a körtöltésen kívül gyakorolhassák az ipart, mert a belterületen üzlettel rendelkező iparosoktól veszik el a munkát, holott ők jobb gépeikkel jobb minőségben dolgoznak, és megbízhatóbban is adóznak. A bizottság elfogadta a javaslatát, a végrehajtással a polgármestert bízta meg.
Az ivóvízellátás még ’39-ben is akadozott. Wirth István azzal a gondolattal állt elő, hogy a város hozzon létre egy modern üzemviteli és üzletviteli vízművállalatot, amely a város tulajdonában működik. Az 1904-ben alapított városi üzemeltetésű vízmű elavult, nem teszi lehetővé a város fejlesztését, a közegészségi és szociális igényeket nem elégíti ki. Akadályozza a lakások és üzletek modernizálását, fürdőszobák kialakítását. Így a bérlemények csak alacsony bérért adhatók ki, ami a háztulajdonosok számára hátrányos, de a város számára is, mert kevesebb adó folyik be. A város a javaslatot elfogadta, és 1940-ben megvalósította.
1939. december 30-án komoly változás állt be a Wirth és Rengey cég életében: Rengey Béla kivált a cégből. A következő év februárjában „Wirth István Írógép, Irodaberendező és Mechanikai Vállalat” néven új cég alakult. Wirth Istvánné lépett be társként, aki cégjegyzési jogot kapott. Ahhoz, hogy a cég elnevezésébe bekerülhessen a „vállalat” szó, bizonyítani kellett, hogy megfelelt a működésében és megjelenésében is a nagykereskedői színvonalnak. Mivel folyamatosan 10-12 alkalmazottat foglalkoztatott, viszonteladókat is kiszolgált, az üzem géperőre volt berendezve, üzleti tevékenysége Szegeden kívül egész Dél-Magyarországra kiterjedt, így jogosulttá vált a vállalat cím használatára.
Még egy változás történt 1940-ben: a Wirth család a Széchenyi tér 5-be költözött, a második emeletre, ugyanabba a házba, amelyikben az üzlet is volt. Előnyös és hátrányos is volt ez a megoldás, mert nem kellett messzire menni, csak két emeletet a lakástól az üzletig, de nem biztos, hogy örült a család, ha a szülők akár még karácsonykor is leszaladhattak oda.
1940. júniusában rendezték meg a 12. Szegedi Ipari Vásárt. Országosan is jelentős esemény volt, 50 %-os vasúti kedvezménnyel lehetett Szegedre utazni, de még filléres vonatok is indultak. A Délmagyarország június 2-án számolt be részletesen a megnyitóról, amelyen dr. Varga József iparügyi és kereskedelmi miniszter is megjelent. A hangszórók folyamatosan közölték a vásári híreket.
Wirth István standján „gondolkodó gépeket” állított ki. Ezek a Wanderer számoló- és írógépek voltak. A 80 cm széles kocsijú írógép a könyvelők számára nagy segítség volt, mert nagyon pontos számtáblázatokat lehetett vele írni. A Brunsviga-számológép a gyorsaságával ejtette ámulatba a látogatókat, és azzal, hogy ha valamit rosszul írtak be, hibaüzenetet küldött. Wirth István a kottaírógéppel is meglepte a vásár közönségét, amely maga vonalazta a papírt, majd írta a kottafejeket. A sorok alá a dalszöveget is rögzítette. A Szegedi Napló munkatársának figyelmét Wirthék standján a szép töltőtollak ragadták meg, különösen a Tintenkulik, és az, hogy egy szintén újonnan bemutatott gravírozó gép a tulajdonos saját kezű aláírását gravírozza bele a töltőtollba.
Magyarország 1941-ben belépett a háborúba, ez jelentősen megváltoztatta a gazdasági viszonyokat. Az iparosok kiutalásra szerezhettek csak be anyagot, szemben a korábbiakkal, amikor a piacon vásárolhattak. Ez visszavetette a működésüket.
Wéberék és Wirthék
Dr. Wéber Mátyás 29 éves korában úgy gondolta, hogy meg kéne házasodni. A sógora pedig fölhívta a figyelmét Wirth Katára, Wirth István lányára, aki 20 éves volt és nagyon csinos. Ő akkor már gyors- és gépírás tanárnő volt. Az ifjú Wéber nem sokat habozott, meghívta a fiatal tanárnőt egy bálba, a következő héten megkérte a kezét, és hat hét múlva már férj és feleség voltak. Elhamarkodták volna a dolgot? Az élet azt igazolta, hogy nem. A fiatal férjet ’44 nyarán behívták katonának, három héttel az előtt, hogy a kisfia, Péter megszületett volna. Wirth Kata itthon maradt egyedül a kisfiával. ’45 április 2-án Wéber Mátyás szovjet fogságba esett, az Észak-Urálba vitték és 1947. nyarán engedték haza.
A háború után
A nagy megpróbáltatásoknak vége lett, de a nagyra nőtt Wéber-Wirth család férfi nélkül maradt. Ki amerikai, ki szovjet fogságba került, Wirth Istvánt ’45 nyarán letartóztatták. Az egyik konkurense meg akarta szerezni a Wirth-céget, de ez csak úgy lett volna lehetséges, ha Wirth Istvánt bűnvádi eljárás alá vonják. Jelentkezett hát az illető az újonnan alakult Katonapolitikai Osztályhoz nyomozónak. A Katonapolitikai Osztály az Ideiglenes Nemzeti Kormány állambiztonsági szerve volt. Koholt vádak alapján följelentette Wirth Istvánt, akit ezek alapján hat év börtönre ítéltek. Jellemző volt a vádak megalapozottságára, hogy a följelentő-nyomozó olyan tanúkat nevezett meg, akik eltűntek a háborúban, vagy a tárgyalás reggelén a vasútállomáson kérte föl a vonatról leszálló embereket, akik életükben először jártak Szegeden, Wirth Istvánnak még a nevét se ismerték. A följelentő addig maradt a Katonapolitika Osztály nyomozója, ameddig a Wirth-per tartott. A sors iróniája, hogy nem tudta megszerezni a Wirth-céget. Wirth István 44 hónapot töltött le a büntetéséből, a per-újrafölvételen visszamenőleg 18 hónapra csökkentették a büntetését. De a 44 hónapot már letöltötte.
A negyvenes évek második felében kezdtek hazakerülni a család férfitagjai. Legkorábban az ifjabbik Wirth István, ő amerikai fogságban volt. Wéber Gusztáv volt az utolsó, ’49-ben a Kaukázusból. Az idősebb Wéber Mátyás ’45 januárban malenykij robotban halt meg, az ifjabbik Mátyás ’47 nyarán az Észak-Urálból tért haza. Ő a családjával az akkor még önálló Újpestre költözött. A kislánya már ott született.
 |
| Wéber Mátyásék Újpesten |
Nagyon nehéz évek következtek az egész család számára. A háború előtti jólétnek nyoma veszett. A Wéber-szabóságot, a Wéber-fotót és a Wirth-céget államosították. A Wirth-cégből megalapították a Finommechanikai Javító Vállalatot, amelyet a Wirth-cég gépeivel, berendezéseivel szereltek föl. Mindkét Wirth Istvánt alkalmazottként foglalkoztatták. És dolgozhattak a saját eszközeikkel. Abban az időben dívott az újítómozgalom. A két Wirth sorra adta be újításait, amelyekért még tiszteletdíjat is kaptak.
 |
| Az egyik újítói tanúsítvány |
Wéber Gusztáv az Ofotértnál kapott optikusi állást. A fényképezés nemcsak a munkája, hanem kedvenc időtöltése is volt. Az évek során számos képével jelent meg helyi és országos kiállításokon. Ezeknek a képeknek a gyűjteményéből rendeztek kiállítást 2005-ben először a Nemzetiségek Házában, majd a Fekete Házban.
 |
| Az egyik nagysikerű kép: a Tápai forgatós |
Wéber Mátyás is optikusként helyezkedett el Budapesten az államosításig. Utána a jogi diplomája hivatalnoki állásba segítette.
A fiatalabbik Wirth István az ötvenes évek közepén önállósította magát. Először a lakásukban, majd a Széchenyi tér 5. kapualjában, egy csöpp kis helyiségben töltőtolljavító üzletet nyitott. Később átköltöztette az üzletet a Jókai utcába. A töltőtollak lassan kimentek a divatból, átvették a helyüket a golyóstollak, majd gázöngyújtókat is töltött. A belváros üde színfoltja lett ez a hely, barátok, színészek jártak be beszélgetni, találkozni a többiekkel. Amatőr filmesként is működött az ifjabbik Wirth, szép természetfilmeket készített. Felesége, Uli a Móra Ferenc Múzeum igazgatója, Trogmayer Ottó jobbkeze lett.
Ha nem is könnyen, de csak boldogultak, fölnevelték a gyerekeiket, akik ma már nem mondhatók fiataloknak. Ifjabb Wéber Gusztáv, aki 1942-ben született közgazdászként végzett, de később számítástechnikával foglalkozott. A kilencvenes évek elején indított egy számítástechnikai céget, amelyet ma már legifjabb Wéber Gusztáv vezet. Zsuzsanna 1950-ben született, és pedagógus lett.
Wéber Mátyás Péter nevű fia 1944-ben született, ő művészetpedagógiával, kultúrantropológiával foglalkozik, Katalin 1948-ban látta meg a napvilágot, belőle könyvtáros és informatikus lett.
Az ifjú Wirth István fia, aki szintén István, 1951-ben született, testnevelő tanár lett alma materében, a Radnóti Gimnáziumban. Sokáig kosárlabdázott, majd az aktív sportolást abbahagyva kosárlabda-edzőként működik.
Bibliográfia
A szegedi iparosság örömünnepe. In: Szegedi Friss Újság. 31. évf. 6. sz. (1930. jan. 7.) 1-2. p.
A kézműiparosság demontsrációja a Szegedi Ipari Vásár. In: Alföldi Ipar és Kereskedelem. 7. évf. 21. sz. (1931.máj. 23.) 8. p.
A Kereskedelmi és Iparkamara véleményező bizottságának ülése. In: Szegedi Kamarai Híradó. 1. évf. 6. sz. (1941. dec. 15.) 51. p.
Kamarai Bizottságok és szakcsoportok. In: Szegedi Kamarai Híradó. 1. évf. 6. sz. (1941. dec. 15.) 51. p.
A Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara Véleményező Bizottságának ülése. In: Szegedi Kamarai Híradó. 2. évf. 5. sz. (1942. márc. 1.) 37-38. p.
Bátyai Gitta: Szenzáció: a hangjegyírógép. Wirth és Rengey. In: Szeged. 1994. július-augusztus. 57-59. p.
A szegedi amatőrfilmesek sikere. In Délmagyarország. 72. évf. 211. sz. 8. p.
Pr. Z.: Ismeretőjele: amatőrfilmes. In: Csongrád Megyei Hírlap. 36. évf. 91. sz. 4. p.
Dombai Tünde: Wirth István, a töltőtollak nagymestere. In: Délmagyarország. 95. évf., 292. sz. 7. p.
Sándor János: Sugárutak és csapások. Sorsok a színészbejáró padjáról. In: Szeged. 1998. december, 64-71. p.
Dobó Csaba: A nemzet színésze egy igazi tiszai „gyerek”.