Wéber Kati

Kitekintés a Délmagyaron át
1910 és 1945

  Szeged területén már az újkőkorban is éltek emberek, jó átkelőhelynek bizonyult a Tisza-Maros találkozása. A középkorban és az utána következő időkben is történtek itt jelentős események. A 19. században már voltak a városnak újságjai, de ezek kérész életűek voltak. A Szegedi Napló volt az első olyan napilap, amely sok évfolyamot ért meg, többször megszűnt, majd újra indult. A 20. század elején Móra Ferenc volt a főszerkesztője. Munkatársai között tudhatta Mikszáth Kálmánt, Thury Zoltánt, Tömörkény Istvánt, Gárdonyi Gézát is. A leghosszabb életű napilap, amely jelenleg is létezik, a Délmagyarország. A népnyelv szerint csak Délmagyar. Nem kizárólag a város eseményeiről, hanem a környékbeli településekről is beszámolt. És természetesen az ország és a világ történéseiről is. 1910. május 22-én jelent meg az első szám. Mikszáth Kálmánnal készült egy interjú, amelyben üdvözölte az elindult napilapot. Azt emelte ki, hogy mekkora űrt tölt be a hiányzó vidéki újság. Ugyanezt értékelte a nemzetközi sajtó is. A többi országban nem volt olyan főváros-központú a sajtó, mint Magyarországon. Ezt a hiányt pótolta a Délmagyar. Nem volt töretlen a sorsa ennek se, volt, hogy megszüntették, majd újra indították, de más címen, aztán néhány év múlva visszakapta a ma is létező címét, tulajdonost váltott, ezzel a szemlélete is megváltozott, de ma is megjelenik. A Délmagyar szemüvegén keresztül mutatom be ebben a cikkben azt, hogy mi történt Szegeden, az országban, a világban 1912. május 12-től 1945. augusztus 31-ig. Eredetileg az 1947-ben lezajlott kékcédulás választásig szándékoztam írni, de az újság olyan nívótlanná vált a város szovjet megszállása után, tehát 1944 októberétől, hogy nem láttam értelmét annak, hogy úgy csináljak, mintha lenne miről írni.

  Az újság stílusa az induláskor lényegesen hangulatosabb volt, mint a későbbiekben. Szó került a város társadalmi eseményeiről, táncestélyekről, színházi előadásokról, megjelentek színházi kritikák, hazai és külföldi szépirodalmi alkotások, rendszeresen közölte a Nyugat aktuális számának tartalomjegyzékét. Beszámolt új cégek alakulásáról, mások megszűnéséről. A Délmagyaron keresztül az olvasó betekinthet a száz évvel korábbi emberek életébe. A történelem alakulása, az ország irányításában bekövetkezett változások sokat változtattak ezen.

  A város nagy fejlődését az 1879. május 12-én bekövetkezett nagy árvíz indította el. A megáradt Tisza éjszaka a várostól északra áttörte a gátat, és elárasztotta a várost. Mintegy 150 ember és 5458 ház esett áldozatul. A belváros kőből épült házai és a Palánk maradt szárazon. Három hónapig tartott, amíg szivattyúval kivezették a vizet a városból. Ez a borzasztó csapás paradox módon óriási előre lépési lehetőséget biztosított: az újjáépítés újjá tervezést is jelentett. Akkor alakult ki a jelenlegi városszerkezet a sugárutakkal, amely a további fejlesztést is lehetővé tette. A katasztrófából így sikerült előnyt kovácsolni. Csak úgy áramlottak a Bánátból és más helyekről a munkások, kubikosok, kötélverők, ácsok, asztalosok, akik gőzerővel építették a várost. Le is telepedtek itt, az életükhöz pedig szükség volt kereskedőkre, iskolákra, kulturális intézményekre. Láncolatban alakultak új cégek. Európa fővárosai pénzadományokkal járultak hozzá az újjáépítéshez. Az ezért érzett hála kifejezésére nevezték el Szeged nagykörútjának szakaszait az adományozó fővárosokról.

  1910-ben csigalassúsággal készült az új választási törvény. Voltak javaslatok arra, hogy kapjanak a nők és a nemzetiségek is választójogot. A konzervatívok és a haladók nagy vitákban csaptak össze. A választáson a Munkapárt győzött, amelyet Khuen-Héderváry Károly vezetett. Az emberek abban reménykedtek, hogy demokratizálódik az ország, megszűnik a nacionalizmus, elindulhat a nyugatos fejlődés.

  A város vezetősége nem fordított kellő energiát arra, hogy az új vállalatoknak területeket biztosítson, a lap viszont segített fölkutatni őket. Az új vállalkozások létrejötte legalább öt szereplőnek jelentett hasznot: a vállalkozó a megélhetését biztosíthatta vele, munkavállalókat alkalmazhatott, ezzel az ő megélhetésüket is jelentette, olyan terméket állíthatott elő, amelyet a lakosság megvásárolhatott, a városnak adóbevétele származhatott belőle. A lap pedig növelhette a példányszámát, mert értékes információt nyújtott.

  Sok bajt okozott a vízhiány, a Délmagyar sürgette, hogy a város oldja meg a problémát. Sikerekről is lehetett olvasni, a Kossuth Lajos sugárút aszfalburkolatot kapott, kiterjesztették a légszeszvilágítást (légszesznek hívták a világtógázt) és bejelentették a postapalota megépítését.

  Az oktatás a város központi kérdése volt. Szükség volt egy lánygimnáziumra, erről a polgármester, Lázár György a miniszter ifj. gróf Zichy Jánossal tárgyalt. Az ország Budapest és Pozsony után egy harmadik egyetem alapításán gondolkozott. Szeged és Debrecen versengett érte. Szeged iskolavárosként tartotta magát számon, az új intézmény aláhúzta volna ezt a tényt.

  Az 1910. május 28-án elhunyt Mikszáth Kálmánról mély fájdalommal szóltak nekrológok.

  Az ország és ezzel Szeged is jelentősen iparosodott. Megváltozott a településszerkezet is, a falvakból a parasztok a városokba költöztek, fölhagytak a paraszti munkával, munkásokká váltak. Őket azonban meglehetősen rosszul fizették. 1912 tavaszán az egész országon megmozdulások hulláma csapott át. Nagyobb jövedelmet, jobb munkakörülményeket, demokratizálódást követeltek. Addigra már megerősödtek a szakszervezetek, és ők álltak a megmozdulások élére. A gyártulajdonosok elbocsátásokkal fenyegetőztek, arra számítottak, hogy ez a munkásokat eltántorítja a sztrájktól. Elszámították magukat, olaj volt a tűzre, ezrével, tízezrével vonultak a munkások az utcára. Május 23-án összecsapásra került sor Budapesten a munkások és a rendőrök között. Ez a nap a „vérvörös csütörtök” néven vonult be a történelembe. Erről írta Babits Mihály a Május huszonhárom Rákospalotán című versét.

  A gyáripar kialakulásával megváltozott az ország településszerkezete. Sokkal kisebb lett a jelentősége a falunak, a városoké pedig nőtt. A parasztok képzetlenek voltak, nem akartak zöldség- és gyümölcstermesztéssel, állattenyésztéssel foglalkozni, nem is értettek hozzá, és nem volt, aki megtanítsa őket rá. A piacot is meg kellett volna szervezni, de ehhez is hiányzott a szakképzettség. A falvakban, a tanyákon sokkal rosszabb körülmények között éltek az emberek, mint a városokban. Rosszak voltak az utak, az iskola messze volt. A közigazgatás is megváltozott: korábban a vármegye volt a közigazgatás központja, az ipar fejlődésével ez a városokba került. A kultúra, az oktatás is itt működött. A szegedi iparosok, gyárosok fejleszteni akarták a cégeiket. Ehhez a város segítségét kérték. Ingyen területet kért Körmendi Mátyás asztalos és Rainer Károly, valamint a Kertész féle zárgyár. Ezt a segítséget mindhárman megkapták. A város szempontjából is hasznos volt a fejlesztés, mert a város fejlődését is jelentette, ráadásul az általuk befizetett adó növelte a város bevételét.

  A belváros és a külváros között nagy volt a különbség: az előzőben elegáns nagy házak épültek, az utóbbiban azonban nedves vityillók álltak, ahol terjedt a tüdőbaj. Az újszegediek is követelték a fejlesztést. Meg is kezdődött, ha nem is Újszegeden. Új villamosvonalakat indítottak, a járdák aszfaltozott burkolatot kaptak, az úttestek bazalt köveket. Újra napirendre került az egyetem kérdése, de legalább egy főiskola vagy jogakadémia létesítése. Mekkorát lendített volna ez a város presztízsén!

  A sok fejlesztés mellett megmaradt a vízhiány. Vízórák fölszerelésén gondolkoztak, de aztán elvetették a tervet. A kapacitás bővítése lett volna a megoldás, de ez elmaradt. A belváros polgárai viszont beperelték a várost.

  Lépett egyet előre az oktatás, megalakult a második fölsőkereskedelmi iskola, ahová már lányokat is fölvettek, ugyanis szükség volt a munkaerejükre. Önálló épületet még nem kaptak, a Jerney-házban helyezték el őket. A bábaképzőben is eredményes volt az oktatás, el is ismerték a munkájukat: egy szülészeti és nőgyógyászati osztályt hoztak létre. Mann Jakab volt a kezdeményező. Az egyetemet viszont nem kapta meg Szeged, Debrecenbe telepítették Ismét elhúzták a mézesmadzagot a város szája előtt.

  Az egészségügyi helyzet nem volt rózsás, a tüdővész terjedt, amelynek elsősorban az volt az oka, hogy a külvárosi házak nedvesek voltak. Különböző elképzelések voltak a járvány megfékezésére. Az egyik az volt, hogy azokat a gyerekeket emeljék ki a családból, amelyikben TBC-s beteg volt, helyezzék őket egészséges lakásba egészen addig, amíg a beteg családtagok meg nem gyógyulnak. Ezt Korányi Frigyes javasolta. Dr. Hollós József kórházi főorvos a beteg családtag kiemelését javasolta. A Szegedi Kerületi Munkásbiztosító Pénztár szanatórium építését kezdeményezte. Járványkórház nem volt, csak egy ütött-kopott kis épület két ideiglenes ápolónővel. Back Bernát sietett segítségre: 50 ezer koronát adományozott a Szegedi Katholikus Nővédő Egyesület számára, hogy abból a szegedi munkásgyerekek napközi otthonát alapítsák meg. Nem ez volt az egyetlen jócselekedete. Az újság példának összehasonlította a magyar és a dán szociális ellátást: Dániában a városi gyerekeket nyáron az állam pénzén falura vitték, ahol jó levegőn, jó koszton a gyerekek új erőre kapva kezdhették meg az új tanévet. Sok gondot okozott az ifjúság nemi betegséggel való fertőzöttsége.

  1912 nyarának nagy szenzációja volt az újszegedi Tisza-parton megnyitott strand. A gyönyörű sárga fövenyen mehettek be a Tiszába. Kabinok voltak, sportpályák, csúszdák, fodrászat, telefon működött. A megnyitón a közönség elegáns ruhákban jelent meg. Komp vitte az embereket a szegedi oldalról a Bertalan emlékműhöz. Mint általában lenni szokott, voltak ellenzői is a Partfürdőnek. Erkölcstelennek tartották, hogy nők és férfiak együtt strandoljanak. Parázna dolognak tartották. A szegedi oldalon a Regdon család tulajdonában álló úszóház szolgálta a fölüdülést. Egy deszkából épített folyami uszoda, amelynek a közepén volt egy szintén deszkából épített medence, és azon keresztül folyt a Tisza.. Ebben biztonságosan lehetett fürdeni. Mivel a Partfürdőn engedélyezték a nők és férfiak közös strandolását, Regdon is kérvényezte ezt a lehetőséget. És megkapta az engedélyt.

  Az új választójogi törvény még 1912 nyarán is váratott magára. Nagyon sok föltételnek kellett megfelelni annak, aki voksolni akart: betöltött 24. életév, írni-olvasni tudás, legalább szoba-konyhás lakás, 10 éves magyar állampolgárság, betegbiztosítás, és akkor még nem soroltam föl a többi föltételt, például, hogy csak a férfiak lehettek válaszótpolgárok. A nemzetközi sajtó ezt szándékos időhúzásnak értékelte. A Délmagyar természetesen ezt a körülményt cáfolta.

  A parlamentben igen fontos kérdésekről folyt a vita: ki kinek köszönjön először. Súlyos viselkedési kihágások, verekedések fordultak elő. Tisza Istvánt, a parlament akkori elnökét fejbe lőtték, de nem halt meg, a merénylő viszont öngyilkos lett. A történtek a lakosság körében zavargásokhoz vezettek, amelyeket a rendőrség szétkergetett, sérülteket, sőt halálos áldozatot is követeltek a megmozdulások.

  Egész Európában forrt a hangulat. A balkáni népek le akarták rázni magukról a muszlim uralmat, miközben Olaszország is háborúba keveredett a törökökkel, mert területeket akart foglalni tőlük. A monarchia annektálta Bosznia-Hercegovinát, miközben a szerbek szervezkedtek a Habsburgok ellen. Függetlenséget akartak. Jászi Oszkár arról tartott előadást Szegeden, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában a sok nemzetiség érdekeinek figyelembe vétele az uralkodó elemi érdeke, mert csak így biztosítható a nyugalom. Jászi Oszkár figyelmeztetése pusztába kiáltott szó maradt. A következményeit az 1. világháborút követő békeszerződés mutatta meg.

  1912 végén helyhatósági választást tartottak Szegeden. Abban az időben nem a politikai pártoknak volt meghatározó szerepük, hanem a szakmai szervezeteknek. A virilisták automatikusan lettek tagjai a képviselőtestületnek. Három választókerület alkotta a várost. A jelölteket úgy választották, hogy képviseljék a kerület jellemző szakmáit. 1913 elején újabb elképzelések születtek a választójogi törvénnyel kapcsolatban. A nőknek nem akartak jogot adni. A férfiak számára az iskolai végzettség volt a döntő. 24 éves életkor fölött az érettségizettek választhattak, 6 elemivel vagy annak megfelelő végzettséggel az adófizetők vagy alkalmazottak. A sok analfabéta joghoz juttatása érdekében tanfolyamokat indítottak. Ez az állam feladata volt. Az oktatási nyelv magyar volt, a szerbeket és tótokat a helyi papok igyekeztek az anyanyelvükön oktatni. Az újság szerint ez egyenesen „magyarfaló” eljárás volt.

  A balkáni háború fölhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországnak is szüksége van a képzett hadseregre. Erre figyelmeztetett a honvédelmi miniszter. Szerinte szükség van az iskolában a katonás nevelésre. A lányok háztartás-vezetést tanultak, a gimnáziumban pedig a klasszikafilológia helyett természettudományos tárgyakat. Azzal, hogy Szeged helyett Debrecen kapta meg az egyetemet, a svábok német és osztrák, valamint erdélyi szász egyetemekre mentek, ahol a pángermán kultúrát sajátították el. Szegeden magyarrá válhattak volna. A Délmagyar szerint az oláhok és a szerbek „alantasabbak” a magyaroknál, ezért ők kevésbé fontosak.

  A tanyavilágban kevés volt az iskola, vagy nem is volt. Az analfabétizmus szinte leküzdhetetlennek látszott. A parasztokat tanítani kellett volna a fejlettebb mezőgazdasági munkára. A csekélyebb képességűek számára speciális iskolákat létesítettek.

  A gyengélkedő szegedi ipar egyedül nem tudott kikecmeregni a nehéz helyzetéből, állami és városi segítségre szorult. A belügyminiszter hozzájárulásával a város 15 hold földet biztosított a becsődölt Pálfy-féle vasgyár számára azzal a föltétellel, hogy 10 holdon bővítse a gyárat, 5 holdon pedig munkáslakásokat építsen. 300 ezer korona államsegélyt is kapott. A város lakossága elégedetlen volt a fejlesztésekkel.

  A vízellátás se oldódott meg. Fölmerült az a megoldás, hogy a Tisza vizét vezessék a vezetékbe, ez azonban nagyon drága lett volna. Egy újabb artézi kút fúrása szóba került. Végül vízórákat szereltek föl a házakban, amely megoldotta a kérdést. Tehát a lakók pocsékolása volt a probléma.

  Nem csak a szegedi, de az egész magyar gazdaság sanyarú helyzetben volt. Óriásira nőtt a munkanélküliség, a bankok nem hiteleztek, amely a fejlesztést akadályozta. Iparpártoló mozgalmakat hirdettek, arra buzdították az embereket, hogy külföldi helyett magyar termékeket vásároljanak. Ezt az iskolában is terjesztették. Lehet, hogy érdemesebb lett volna jó minőségű termékeket gyártani a propaganda helyett.

  A város még az első világháború előtt fogadalmat tett, hogy ha a város újjá épül, templomot épít. Schulek Frigyest bízták meg az építéssel, de ő életkorára hivatkozva elhárította a fölkérést, így Foerk Ernő kapta meg a megbízást. Az építkezés miatt le kellett bontani a Dömötör templomot, amelynek az altemplomába a 18. században temetkeztek. A porladó holttesteket a Belvárosi temetőben búcsú-istentisztelet keretében helyezték el. Így a templom építése megkezdődött.

  A női munkaerőre szükség volt, de a munkahelyek meg akarták tiltani a női alkalmazottak házasodását. A kísérletük nem vezetett eredményre.

  Országosan híre ment annak, hogy a városi kórházban milyen áldatlan állapotok uralkodnak. Az állam 900 korona segélyt igért a megoldáshoz, de mire az elhelyezés körüli huzavona megoldódott, a támogatás köddé vált.

  Változatlanul megoldatlanul maradt, hogy a munkások nyomorúságos, egészségtelen lakásokban éltek. Győrben, Budapesten állami támogatással kertes munkásházakat építettek. Ez a megoldás Szegeden is megfelelő lett volna. Hiányolták a munkanélküli segélyt. A nyomor elől az emberek Amerikába vándoroltak. A tanyavilág elmaradottsága tarthatatlan volt, ott még a tehetős emberek is igénytelenül éltek. A nyomor elől a lányok prostitúcióba menekültek. Az anyák nem szoptatták a gyerekeiket, kampányt indítottak, hogy megváltoztassák a gondolkozásukat és szokásaikat.

  Bár a balkáni háború 1913-ban befejeződött (abbamaradt?), a feszültségből érezhető volt, hogy a háború lóg a levegőben. A később szomorú sorsot ért Szent István csatahajót vízre bocsátották. Tisza István arról nyilatkozott, hogy Magyarország nem akar háborút, minden olyan tömörüléshez csatlakozik, amely a világbékét szolgálja.

  1914. június 28-án Gavrilo Princip , szerb diák Szarajevóban merényletet követett el Ferenc Ferdinánd trónörökös ellen. Az amúgy is feszült nemzetközi helyzetben egy hónap múlva kitört az első világháború. Az egész országban óriási öröm fogadta a hírt, tüntetések zajlottak országszerte mellette, így Szegeden is. Mindenki úgy készült, hogy mire a levelek lehullanak, vége lesz. Tisza István úgy vélte, hogy Galíciában akár napokig is eltarthat a küzdelem, de a győzelem nem kétséges. Olyan cikkek is megjelentek, amelyekben arról írtak, hogy a monarchia már régen készült a háborúra. (!) A szerb sajtó szerint a merényletet a Habsburgok szervezték.

  A háború hatása már egy hónap múlva érezhető volt a gazdaságban. A katonának bevonult munkások keze hiányzott a termelésből. Kivéve a hadiipart. Szeged 100 ezer koronás segélyt nyújtott a hadba vonult katonák családjának. Az állami alkalmazottak, akik közkatonaként vonultak be, a katonai napidíj mellett a teljes fizetésüket megkapták. Ha valaki a hadi finanszírozás érdekében leadott valamilyen arany tárgyat, cserébe annak a vasból készült mását kapta jelzésképpen. A nemzetközi sajtó tele volt azokkal a hírekkel, amelyek arról számoltak be, hogy Magyarországon barbárul bánnak a nemzetiségiekkel, elnyomják a nemzetiségi törekvéseiket. (A világháborút lezáró béketárgyalásokon ennek súlyos kárát láttuk.)

  1915. január 31-én meghalt Lázár György polgármester. Utódja Somogyi Szilveszter, a korábbi rendőrkapitány lett.

  1915-ben már mindenki nagyon várta a háború végét. Senki sem kételkedett a győzelemben, óriási gazdasági föllendülésre készültek, remek együttműködésre Németországgal. Természetesen a propaganda arról szólt, hogy Magyarország a hazáját védi.

  Mindeközben Szeged komoly gazdasági nehézségekkel küzdött. A fronton harcoló katonák helyett a nők dolgoztak. Az élelmiszer-ellátás gyönge volt, a lisztet, kenyeret jegyre adták. Back Bernát 30 ezer koronás adománnyal segítette a fronton megbénult katonákat.

  Fölmerült a gondolat, hogy Kárpátalján az oroszok által lerombolt községek közül egyet Szeged újjá épít Kisszeged néven. Komoly támogatása volt az ötletnek a városban, jótékony estet rendeztek a Korzó moziban, amelynek a bevételét a megvalósításra fordították, a Holtzer-testvérek 1500 koronás adományt adtak a célra. Az adománylevélben ez állt: „a világháborút mi a Kárpátokban nyertük meg.” A megvalósításról semmilyen híradás nem jelent meg.

  Nagyon erős volt a háborús propaganda a hírekben, az iskolában és a sajtóban is. Egy cikk egy parasztember vállalásáról írt, aki egy fiát már elvesztette a háborúban, de a másik hármat is föláldozná az elfoglalt területek megvédéséért. Mivel 1916-ban mindenki a győztes háború befejezését várta, szőtték a terveket a Magyarországhoz csatolt Szerbia fejlesztéséről, a balkáni vasút építéséről, amelynek természetesen Szeged is a része.

  1917 közepén a szocialisták sürgették a békekötést. (Hányszor is hullottak le a levelek a kezdetek óta?) Stockholmba terveztek egy békekonferenciát, amelyen a szocialisták is részt kívántak venni. Annexió és hadisarc kivetése nélküli békét követeltek, Szerbia, Montenegró, Belgium, Románia helyreállítását, Szerbiának kijáratot a tengerhez, valamint szerb-magyar és szerb-osztrák szerződést. Azt is, hogy a franciák és a németek egyezzenek meg Elzász-Lotaringia kérdésében. Ezt sok más ország is így gondolta. Ezzel szemben a magyar kormány nem. Szerinte a háború kiváltója Szerbia „acsarkodása” volt, Magyarország nem hódítóként, hanem az igazsága keresőjeként folytatta a háborút. A stockholmi konferencia végül nem valósult meg, Magyarországnak pedig új miniszterelnöke lett gróf Esterházy Móric személyében.

  A városlakók és a tanyaiak egészségi állapota nem javult. Egy új találmánytól, a kvarclámpától várták a megoldást. Aktuálissá vált a munkások biztosítása aggkor, rokkantság esetére. Szándékoztak kiterjeszteni a házicselédekre, mezőgazdasági munkásokra, bányászokra, dohánymunkásokra.

  Nem várt nehézségeket hozott a háború. A gyárból hiányzó munkásokat a környékbeli parasztgyerekek helyettesítették, de amikor éppen nem a gyárban dolgoztak, csatangoltak az utcán, férfiakat kísértek prostituáltakhoz. Azért jó dolog is történt velük, adományokból gyerekstrandot létesítettek.

  1917. november 7-én nagyot fordult a világ, mert Oroszországban győzött a szocialista forradalom.

  Az év elején újra elszállt a város reménye, Temesvár kapta meg a műegyetem létesítési jogát.

  1918 elején még mindig nem született meg az új választási törvény. Az ország vezetői közül többen ellenezték a demokratizálást, így Tisza István is, Apponyi Albert viszont mellette volt. Szterényi József új kormány alakítására kapott megbízást, de éppen a viták miatt nem tudta megalakítani. Wekerle maradt a miniszterelnök. Az ő elképzelése az volt, hogy az kapjon szavazati jogot, aki elvégezte a négy elemit, tud magyarul, vagy van hat elemije. Ennek a játszmának az volt a lényege, hogy fokozzák a nemzetiségek magyarosítását, mert valahogy változtatni kellett azon, hogy az ország népességének csak a kisebbik része magyar nemzetiségű. Tisza a titkos szavazás ellen érvelt. Október 9-én a szocialisták kiáltványt intéztek a néphez, amelyben titkos választójogot, a nemzetiségek elnyomásának megszüntetését, szabad nyelvhasználatot, agrárreformot, igazságos adópolitikát, a nagyüzemek államosítását követeltek. Október 15-én lemondott a Wekerle-kormány. Károlyi Mihály törvénytervezetet nyújtott be az ország szuverenitásáról, a cenzúra eltörléséről. A király elfogadta.

  Szeptember 30-án meghalt Szabó Ervin. Az újság elismerően írt tudományos tevékenységéről.

  Károlyi Mihály kezdeményezésére október 24-én megalakult a Magyar Nemzeti Tanács. Pártállásra való tekintet nélkül a nemzet összefogását hirdette. Azonnali békekötést követelt és új választásokat. A követelések között szerepelt még, hogy biztosítani kell a Magyarországon élők önrendelkezési jogát, továbbá a politikai üldözötteknek amnesztiát. Földreformot, szociális reformokat, az újonnan létrejött államok elismerését. A békekongresszuson olyanok képviseljék az országot, akik a béke hívei, demokraták.

  1918. október 28-án nagy változás történt az ország életében. Budapesten kitört az őszirózsás forradalom, kikiáltották a köztársaságot, a helyőrség fölesküdött a Nemzeti Tanácsnak. Magyarország kilépett a háborúból. Károlyi lett a miniszterelnök, aki népkormányt alakított. József főherceg és Apponyi Albert támogatta a változásokat. Tisza István saját házában merénylet áldozata lett.

  A következő év januárjában Károlyit köztársasági elnökké választották. A főpapság nem támogatta a demokratikus átalakulást, amely nehezítette az állam irányítását. Ez ellen Juhász Gyula publicisztikában emelte föl a szavát, üdvözölte viszont azt, hogy az alsópapság föl merte emelni a demokrácia mellett a szavát. Károlyi Mihály a saját birtokán földet osztott a parasztoknak. Azt hirdette, hogy az országot bele kényszerítették a háborúba az Antant ellen, de nekünk a Nyugat mellett van a helyünk.

  Bár kiléptünk a háborúból, a románok, tótok, szerbek igényt tartottak bizonyos területekre, megszállva tartották azokat, a fölszabadításuk néhány évre elhúzódott.

  1919. január 21-én meghalt Ady Endre. Juhász Gyula nekrológjában nagy tehetségként ismerte el. A temetésről is részletesen beszámolt az újság.

  A háború féktelen pusztítást okozott az egész világon, nyomort, erkölcsi zuhanást hagyott maga után. A frontokról elnyomorodott férfiak tértek haza, szerencsés esetben épen találták a családjukat, de nem mindenki. Az asszonyoknak nemcsak a háztartásban kellett helyt állniuk, de helyettesíteniük kellett munkásként is a férfiakat. Az oktatás se úgy folyt, ahogy békeidőben. 1916-ban az érettségiző diákokat áprilisban levizsgáztatták, majd küldték őket a frontra. Vajon hányan tértek haza közülük? Négy évvel korábban virággal, énekelve utaztak a frontra, hogy megbüntessék a szerbeket. Hol volt már ez a lelkesedés? Az új fegyverek, a mustárgáz, a repülőgép addig nem látott pusztítást okozott. A nyomort enyhítendő Szegeden tisztviselő-konyhákat nyitottak.

  1919. március 21-én kitört a proletárforradalom, kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Az élére Kun Béla állt. Államosították a magántulajdont. Szegeden is megalakult a három tagú direktórium. A tagjai Czibula Antal, Udvardi János és Wallisch Kálmán. A színházban munkáshangversenyt rendeztek, Juhász Gyula megírta A munkásotthon homlokára című versét. Meg is jelent a Délmagyarban. Egy hétig tartott a direktórium uralma, a tagjai elhagyták a várost a lakosság nem kis örömére. Szegedet az Antant nevében a franciák tartották ellenőrzés alatt, Újszegedet pedig a szerbek szállták meg. Élelmiszerhiány volt és munkanélküliség.

  Május 31-én ellenkormány alakult Szegeden, vezetője gróf Károlyi Gyula lett. Visszavonták a tanácskormány rendeleteit, helyreállították az alkotmányos rendet. Július 31-én megbukott a Tanácsköztársaság.

  Az egész országban nagyon erős volt az antiszemita hangulat. A tanácskormány működését a zsidókhoz kötötték, ez erősítette az amúgy is meglévő antiszemitizmust. A szegedi zsidó közösség nyilatkozatot küldött Károlyi Gyulának, amelyben hitet tettek mellette és elhatárolódtak a Tanácsköztársaságban történtektől.

  Júliusban, tehát még a Tanácsköztársaság hivatalos bukása előtt új kormány alakult szintén Szegeden. A vállaltan antiszemita és nacionalista P. Ábrahám Dezső lett a miniszterelnök, a hadsereg főparancsnoka Horthy Miklós, Ferenc József korábbi szárnysegédje.

  Az elkövetkező hónapokban a fölbolydult politikai helyzetben kormányok sora alakult. Az egyik két hétig, a másik hat napig élt. Volt Budapesten, volt Szegeden. Augusztus 1-től 6-ig Peidl Gyula töltötte be ezt a tisztséget. Konszolidációt igért. Augusztus 15-.én Friedrich István követte, közben József főherceg Budapesten hivatalkormány élén állt. Az Antant nem ismerte el ezeket a kérész életű alakulatokat. A többi országban már a békekötésről tárgyaltak. Magyarország különböző területeit tótok, szerbek, románok tartották megszállás alatt. Az antiszemitizmus egyre nagyobb hullámokat vetett, különösen az egyetemisták körében. A gyűlölködés kiterjedt a szabadkőművesekre is, mondván hogy közöttük is sok a zsidó. Intenzív vita folyt arról, hogy mi legyen az ország államformája. Sokan a köztársaságot azért utasították el, mert szerintük az a zsidók találmánya. Horthy István fehér lovon ünnepélyesen bevonult Budapestre, a bűnös városba, hiszen az „vörös rongyokba öltözött”.

  Az Antant csak azzal a föltétellel volt hajlandó tárgyalni a békekötésről, ha Friedrich István lemond a miniszterelnökségről. Huszár István volt a tisztség várományosa, aki meg volt győződve arról, hogy a nép királyságot akar. Friedrich a miniszterelnöki székből kikerülve, a Keresztény Nemzeti Egyesülés Párt elnökeként szabadabban lehetett antiszemita. Megalakult az Ébredő Magyarok Egyesülete, amelynek a tagjai egyre hangosabban követelték a zsidók működésének korlátozását.

  Akadályozta a béketárgyalásokat a különítményesek működése, a gyilkosságok. Ezeket a kormány az Antant előtt tagadta. Az ország gazdasági fejlődését nagyon hátráltatta, hogy nem történt meg a békekötés.

  Szeged küzdött a nyomorral. Közeledett a tél, és hiányzott a tűzifa. Az iskolákat bezárták, mert nem tudták fűteni. Budapestre vagy a Délvidékre csak útlevéllel lehetett közlekedni, így az áruszállítás is nehézkes volt. Az utcai világítást a szénhiány miatt kellett szüneteltetni, mert szénből állították elő a világítógázt. Somogyi Szilveszter Teleki Pálhoz, a béketárgyalóhoz fordult segítségért, hogy tegyen meg mindent Szeged érdekében, a szerbek vonuljanak ki Újszegedről és a Délvidéket ne csatolják Szerbiához.

  A közegészségi állapot kétségbe ejtő volt. Nem tisztították a csatornahálózatot, ezért vérhasjárvány ütötte föl a fejét. Nem törődtek azzal, hogy az emberek rühösek, tüdőbajosak. Nem különítették el őket egymástól, így a járványok akadálytalanul terjedtek. Nemzetközi bizottság vizsgálta a helyzetet.

  A Kenderfonógyár 30 ezer koronás alapítványt tett a külföldön tanulni kívánó, majd a magyar nagyiparba visszatérő fiatalok számára. A hadiárvák kedvezményben részesültek. Akciókkal próbálták segíteni a szegényeket: Grüner István és testvére, Géza a gyerekek fölruházására adakozott. Olcsó fürdőjegyet adtak a köztisztasági fürdőbe. A Cserepes sori katonai barakkokban nyolcvan lakást alakítottak ki a számukra.

  A szegedi egyetem kérdése megoldódni látszott. Pozsony Csehszlovákiáé lett, Debrecen hovatartozása kérdéses volt, Kolozsvárt Románia kapta. A kolozsvári egyetemet Szeged kapta, legalább is a jogi, az orvosi és a közgazdasági kart.

  A nacionalizmus az írókat se hagyta békén. A Délmagyar szerint Alexander Bernát és Móricz Zsigmond nem volt elég jó magyar, ezért a Kisfaludy Társaság kizárta a soraiból. A Petőfi Társaság eljárást indított Bíró Lajos, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső és Móricz Zsigmond ellen. A Nyugat sem jelent meg. Ekkor látott napvilágot Szabó Dezső Az elsodort falu című könyve, a másik Juhász Gyuláé, Ez az én vérem címmel. Az előbbiről Juhász Gyula nagyon elmarasztaló kritikát jelentetett meg. Amint írta: a Rousseau-i gondolat nem illik a 20. századhoz.

  Juhász Gyula azért emelte föl a szavát, hogy becsüljék meg az embereket. Végig harcolták a háborút, és megbecsülés helyett a nyomor és megaláztatás lett osztályrészük. Különösen a parasztok szenvedtek. A városiak azt várták tőlük, hogy termeljék meg az élelmet, de földet nem kaptak. Hogy termeltek volna föld nélkül? A nyomor elől újra menekültek az emberek Amerikába.

  1920 elején a béketárgyalás még mindig nem haladt a megfelelő ütemben. Kormányok jöttek, kormányok mentek. Az Antant nem látta, hogy mikor állapodik már meg Magyarország. Olyan kormánnyal nyilván nem lehet aláírni a békeszerződést, amelyik 6 napig van hatalmon.

  Horthy fővezér pedig nem nyugtatta, inkább gerjesztette a hangulatot. Alföldi körútján dagályos beszédeiben arra biztatta a katonákat, hogy bánjanak „atyaian” a közlegényekkel. „Eddig az együgyüségig becsületesek voltunk, de ha kényszerítenek bennünket, akkor cselekednünk kell. A vértanúk bosszúért kiáltanak. A szégyenfoltot le kell mosni. Ha Apponyi nem tud változtatni az országra mért halálos ítéleten, akkor majd a hadsereg megteszi.” Az erős antiszemitizmus, a demokrácia hiánya is hátráltatta a tárgyalásokat. Nagy port kavart a Népszava két szerkesztőjének, Bacsó Bélának és Somogyi Bélának a meggyilkolása. Ímmel-ámmal folyt a tettesek fölkutatása. A temetésükön 100 ezer ember vett részt. Horthy azt nyilatkozta a Chicago Tribune-nak, hogy fölkutatják a tetteseket. Az elmúlt több mint száz év erre nem volt elegendő.

  1920 januárjában Apponyi Albert kézhez kapta a békejegyzéket. Ez mindenkit arcul csapott. A politikusok, ennek nyomán az újságok is azt hangoztatták, hogy mi nem akartuk a háborút, mi ártatlanok vagyunk. Közismerten jól bántunk a nemzetiségekkel, és mégis megcsonkítják az országunkat. Apponyi mint főtárgyaló azt kérte az Antanttól, hogy népszavazás döntsön a területek hovatartozásáról. A nemzetközi vélemény se volt egyöntetű. Az olaszok, lengyelek, angolok vitatták a döntést. A tótok jól érezték magukat Magyarországon, tüntettek azért, hogy a Felvidék magyar terület maradjon. Lloyd George szerint nem kellett volna a közép-keleti országokat büntetni, megalázni. A még alá nem írt békeszerződés elindította azt a revizionista őrületet, amely évtizedekre meghatározta a magyar kül- és belpolitikát. Ekkor születetett a „Nem, nem, soha!” jelszó. Az ország államformája is vitás kérdés volt: királyság vagy köztársaság. Mind a két politikai kör arra hivatkozott, hogy ő képviseli a teljes magyar lakosság véleményét.

  Szegedet különösen mélyen érintette a döntés. Korábban az Alföld meghatározó városa volt kereskedelmileg, a közlekedésben, még az iparban is, az új helyzetben pedig az ország szélére került. A Pécs-Baja-Szabadka-Temesvár vasútvonal jó része gyászkoszorúként övezi a határon kívül az országot. A város életét gyökeresen át kellett alakítani. A templomokban gyász-istentiszteleteket tartottak. Löw Immánuel a zsidó hitközségben fejezte ki fájdalmát. Viszont volt valami, amely előny volt: Szeged egyetemet kapott.

  A Szegedet ellenőrzés alatt tartó Antant francia tábornoka, Le Tournadre tábornok fájlalta, hogy a Somogyi Könyvtárban kevés a modern francia irodalom, pedig a könyvtár állománya már ezer kötetre rúgott. Segített a tábornok a dolgon, 87 könyvet adományozott a könyvtárnak.

  Közben, szinte csöndben megszületett a Népszövetség.

  Március 1-én Horthy Miklóst az ország kormányzójává választották. Külföldi lapoknak azt nyilatkozta, hogy nálunk nincs fehérterror, ezt csak a provokátorok állítják. Antiszemitizmus sincs. Az Ébredő Magyarok Egyesülete természetesen nem antiszemita, amelynek a tagjai azt hirdették, hogy „a zsidókérdést bottal nem lehet megoldani, a liberális mételyt ki kell operálni a nemzet testéből”. Javaslatuk szerint csak a számarányuknak megfelelően szabad őket érvényesülni hagyni. A pesti és a szegedi sajtó is hazafiatlansággal vádolta őket. A hitközség írásban tiltakozott a vádak ellen. A számarányuk fölött vettek részt a háborúban és az ellenforradalomban, anyagilag is támogatták mind a kettőt. Nagyon méltatlannak találták mindkét támadást.

  Az új kormányzó Szegedre látogatott, amelyet a lakosság nagy megtiszteltetésnek érzett. Nagy volt a készülődés, díszmagyarba öltözött hölgyek és urak zászlót lengettek, díszebéd volt a Kass szállóban. A sajtó a legapróbb részletekig beszámolt az eseményről, az ebéd menüjéről.

  Március 15-én Simonyi-Semadam Sándor kapott megbízást a kormányalakításra. A munkásoktól azt kérte, hogy hagyjanak föl a marxizmussal és az osztályharccal, akkor az életük is sokkal jobb lesz. Az antiszemita hangulat nem csökkent, de az új miniszterelnök azt mondta, hogy a béke ügyét nem szabad föláldozni az antiszemitizmus oltárán. A béketárgyalás föltétele a jogrend helyreállítása volt, de Simonyi-Semadam maga is azt állította, hogy ez az ország érdeke.

  Az ország nemzetközi megítélése nagyon rossz volt. Híre járt, hogy a politikai foglyokkal rosszul bánnak. Ennek ellenőrzésére olasz és brit szocialisták érkeztek. A miniszterelnök, félve a lázítástól, betiltotta az ellenőrzést.

  A Délvidékről menekültek áradtak az országba, Szegeden pusztán néhány napot töltöttek, ezért a város azt kérte a lakosságtól, hogy aki teheti, 20-25 korona fejében adjon nekik szállást.

  A nyomorról szóltak az újság cikkei. A pápa adományt küldött az éhező gyerekek táplálására. Juhász Gyula a tanárok fizetésének emelését követelte, mondván ennivalóra is alig jut nekik, holott tisztességes ruhákra is szükségük volt, hiszen a gyerekeknek ezzel is példát kellett volna mutatniuk. És akkor hol maradtak még a könyvek, a színház, amellyel a tájékozottságukat biztosíthatták volna.

  Májusban már készülődött a város a strandolásra. A lehetőségek szűkösebbek voltak a korábbiaknál. A szegedi oldalon csak a Regdon működött és a gőzfürdő, az újszegedi Partfürdő pedig nem, mert akkor Újszegedet még a szerbek tartották megszállás alatt.

  Végleges lett a döntés: a kolozsvári egyetem Szegedre költözik. Teljesült a nagy álom, hogy Szeged egyetemi város. Fejtörést persze okozott, mert az orvoskar számára akkor még nem tudtak helyet biztosítani, így egyelőre a jogi, a természettudományi és a bölcsészkar érkezett. Azonnal fölmerült a numerus clausus kérdése, holott a törvény csak 1920 szeptember 26-án született meg.

  Nagy szükség volt agrár-szakemberekre, tehát kellett volna egy mezőgazdasági iskola. De nem hogy új iskola létesítésére nem volt épület, hanem a régiek se tudtak működni, mert oda katonák voltak beszállásolva. A gyerekek az utcán csatangoltak, gyufát, meg cigarettát árultak. A polgármester a hadügyminisztertől kért segítséget.

  A város kezdett éledezni, elindultak a villamosok. Juhász Gyula A föltámadt város című írásában üdvözölte mindezt. Debrecen fölszabadulását is örömmel fogadta. Új kölcsönkönyvtár is nyílt a Párizsi körúton. A Tisza szállóban Mozart Requiemjét adták elő Kőnig Péter betanításában.

  A Petőfi Társaság irredenta programjához csatlakozva megalakult Szegeden a Fáklyatartók Szövetsége. Az alakulóünnepségen részt vett Pekár Gyula kultuszminiszter, aki azt hangsúlyozta, hogy az ezer éves magyar kultúra magasabb rangú, „mint azoknak az alacsonyabb rendű népségeknek a kultúrája, amelyek pillanatnyilag cézári allűrökkel birtokolják a korábbi magyar földet.” Dübörgő tapssal jutalmazta a közönség a minisztert. Jászai Mari a Szózatot, Móra Ferenc a Magyarok imája című versét mondta el.

  A lap szerkesztősége bejelentette, hogy május 30-tól szüneteltetik a Délmagyar megjelenését. Magyarázatot nem fűztek hozzá. Éppen ezért a békeszerződés aláírásáról és annak fogadtatásáról a Délmagyar nem számolhatott be. Augusztus 15-én indult újra, de nem Délmagyarország címen. Az új cím Szeged lett, nem tekintette magát a Délmagyar utódjának, a lapszámozást is 1-gyel kezdte.

  Iszonyatos csapásként érte az országot a trianoni döntés. A lakosság föl se tudta fogni, hogy Magyarország az egyharmadára zsugorodott. Családok, baráti kapcsolatok szakadtak szét, két szomszéd falut választott el a határ, sőt olyan is volt, hogy a falut szelte ketté. Szeged számára különösen súlyos csapás volt, hogy az ország szélére került. Nem lehetett folytatni a korábbi gazdasági, kulturális, társadalmi kapcsolatokat a Délvidékkel, amelyek korábban oly élénkek voltak. A vasúti közlekedés Temesvárral, Szabadkával, Újvidékkel határátlépéssel járt. Korábban a Bánátból, Bácskából áradtak a munkások Szegedre. Már ez sem volt lehetséges. Az országot északon cseh, keleten román, délen szerb csapatok szállták meg. A hazatérő katonák testileg, lelkileg megnyomorodtak. Kérdés volt, hogy a családjukat épségben találták-e. Egész Európa számára mérhetetlen erkölcsi csapás volt a háború. Az utóhatásai is pusztítóak voltak. Magyarország évtizedekig a revansvágy kábításában élt. Ráadásul nem oldódtak meg azok a problémák, amelyek miatt vívták, éppen ellenkezőleg, elmélyítette őket. Nagy árat fizetett ezért két évtizeddel később a világ.

  A Tanácsköztársaság bukása után a vezetők közül sokan orosz emigrációba menekültek, ők voltak a moszkvai emigránsok. Mások, mint például Lukács György, Kassák Lajos, Balázs Béla Nyugat felé vették az útjukat, ők alkották a bécsi emigrációt.

  Wekerle Sándor megpróbálta csitítani a közhangulatot. Azt írta, hogy jó iparpolitikával lehet enyhíteni azt a hiányt, amelyet a jó bácskai és bánáti földek elvesztésével, így a mezőgazdasági termelés elmaradásával elszenvedünk. Az antiszemitizmust is próbálta mérsékelni. Elismerte, hogy a Tanácsköztársaság vezetői, akik között több zsidó is volt, követtek el hibákat, de emiatt a teljes zsidóságot oktalanság vádolni. Nem így Prohászka Ottokár, aki paphoz méltatlan hangon emlegette Heltai Jenőt, Szomory Dezsőt, nem találta ugyanis magyarnak őket.

  A gazdaság állapota egyre nyomasztóbb volt, hiszen a békekötés hiányában az ország ég és föld között lebegett. Németország, amely szintén nagy veszteségekkel került ki a háborúból, már hamarabb talpra állt. Nehezítette a helyzetet, hogy az elcsatolt országrészekből áramlottak a menekültek hozzánk, különösen Szegedre a Bánátból. Üres lakás viszont nem-igen volt, tehát vagonokban laktak az emberek. A huszárlaktanya mögé épített a város szükséglakásokat, de ez kevés volt. A szénhiány miatt le kellett állítani a villamost, hiszen az áramot szénből állították elő. A miniszterelnök ugyan napi másfél vagon szenet utalt ki, de épp a szénhiány miatt nem lehetett Szegedre szállítani. Hiányzott a tűzifa is. Az Országos Menekültügyi Hivatal kéréssel fordult a lakossághoz: adjanak szállást legalább a fázó gyerekeknek. A keresztény gondolkodás is ezt kívánja.

Back Bernát azt javasolta, hogy töröljék el a liszt- és kenyéradót, emeljék föl a városházi dolgozók fizetését a duplájára, racionalizálják a munkájukat, a fölösleges dolgozókat bocsássák el. A saját malmában is megduplázta a munkások bérét.

  A szegedi egyetem sorsa még mindig nem volt biztos. Reménykedtek abban, hogy a következő évben Kolozsvár újra magyar város lesz, az orvoskarnak pedig új épületekre volt szüksége. 1921 márciusában lett végleges a döntés: az egyetem Szegedre költözik. Az 1921-22-es tanév már itt kezdődött.

  Haller István vallás- és közoktatásügyi miniszter parlamenti beszédében hangsúlyozta a numerus clausus szükségességét. Nincs viszont szüksége Jászi Oszkárra, Picklerre, Alexander Bernátra. Ők a „szellemi proletariátust” képviselik. „Tudósok kellenek, akik elsősorban a magyar talajban magyar lelkeket kutassanak. Nem olyan tudósok, akik idegenben keletkezett elméleteket erőszakolnak ránk.” Ugron Gábor ennek az ellenkezőjét vallotta. Nem ellenezte a korlátozásokat, de igazságtalannak tartotta a törvényt, amely a nőket kizárta az egyetemekről, miközben választójogot kaptak.

  A középiskolák tantervében is változást javasoltak. Első a hazafias nevelés, fontos a közgazdaság, a zenei műveltség, a gyorsírás. De nem kell annyi tanult ember, „szellemi proletár”, ne áradjanak a diákok a gimnáziumokba, egyetemekre.

  Az élet azonban mást igazolt. Küldöttség járt Somogyi polgármesternél amiatt, hogy a tanyasi iskolákban tarthatatlan állapotok uralkodnak: hetente csak két nap folyik oktatás, nincsenek eszközök, a meglévők az udvaron hevernek. Dr. Aigner főispánt is fölkeresték emiatt. Ígéretet kaptak mindkét helyen. Megoldásként javasolták, hogy télire összevonják az óvodákat és az iskolákat, hogy kevesebb helyen kelljen fűteni. Ezt a városban is tervezték. A Toldi utcában viszont szőnyegszövő iskola nyílt, ahol művészi szőnyegeket szőttek a lányok. Ez munkalehetőséget is teremtett.

  A külpolitikusok csak nem nyugodtak bele a békedöntésbe. A saját biztonságuk érdekében Csehszlovákia és Jugoszlávia szövetséget kötött Magyarország ellenében. Ennek értelmében Csehszlovákia addig nem lép diplomáciai kapcsolatba velünk, ameddig mi „megszállt területekről” beszélünk. Ez persze mindkét országnak hátrányos volt, mert a gazdasági együttműködésre szükség volt. Azonos elbánást kértek a nemzetiségekkel. Közben a ruténok és tótok követelték Csehszlovákiában az anyanyelvük használatának lehetőségét. Teleki miniszterelnök követelte a békeszerződés ratifikálását, mert ennek az ellenkezője az országra súlyos következményekkel járna. Sok politikus ellenkező véleményen volt. Végül a ratifikálás megtörtént, de a politikusok jó része hangsúlyozta, hogy nagy nyomás alatt tették. Az Antant ígéretet tett, hogy megvédi a külhonba szakadt magyarok érdekeit. A francia sajtó azt írta, hogy a háború nem oldotta meg a problémákat, a német veszélyt nem szüntette meg, Közép-Európát viszont szétzúzta. Az osztrák külügyi államtitkár szorgalmazta, hogy Magyarország ismerje el az osztrák köztársaságot, és akkor jó viszony alakulhat ki a két ország között. Andrássy és Apponyi Franciaországban arról tárgyalt, hogy közelednénk az Antanthoz, de a német kapcsolatainkat se szeretnénk föladni. Szerintük ez biztosítaná azt, hogy ne hajoljunk a bolsevizmus felé.

  Voltak nehézségek, és voltak, akik a nehézségek ellenére alkottak. Abnigg Béla főgimnáziumi tanár elkészítette a telefon-üzenetrögzítő elődjét: egy diktafont összekötött egy telefonnal. Rohonyi Gyula új megoldást talált ki a film hangosítására. Vladiszávlyev Vladimir egy hatvanezer volt feszültséget előállító transzformátort fejlesztett ki. Kőnig Péter egy városi szimfonikus zenekar alapítását szorgalmazta. Fichtner Sándor zeneszerző pártolta a gondolatot. Palágyi színigazgató a várostól kérte a színház anyagi segítségét, mert enélkül nem tudta emelni a színészek gázsiját. Így viszont nem tudta emelni az előadások színvonalát.

  A nyomor nem enyhült. A népkonyhákon tömegek álltak sorba, a menekültek is ott kértek enni. Az árvaellátást a városnak kellett megoldani. A bábaképezdében nem tudtak operálni, mert a szénhiány miatt nem volt világítás, az iparosok nem jutottak nyersanyaghoz, így a nehezen elkészített áruk drágábbak lettek. Az emberek Amerikába vándoroltak volna, de mivel Amerika Magyarországot még mindig ellenségnek tekintette, nehézségbe ütközött a bevándorlás. Újszegedet még mindig a szerbek tartották megszállás alatt. Lebontották és kifosztották a járványkórházat. A külügyminiszter tiltakozott Szerbiánál.

  Végre 1921 tavaszán mintha megindult volna a gazdaság, föllendült a turizmus, amely jó hatással volt a Kass szálló forgalmára. Sort kerítettek a háború alatt elmaradt útjavításokra, megindult a Szeged-Csongrád-Szolnok vonalon a hajóforgalom.

  IV. Károly 1921. március 31-én váratlanul megjelent Magyarországon, ami nem kis fölfordulást okozott. A parlament deklarációt tett közzé arról, hogy 1918-ban megszűnt a királyság, az ország kormányzója Horthy Miklós. A törvényes rendet semmi nem forgathatja föl. Teleki miniszterelnök nem foglalt határozottan állást. Nem volt egységes a vélemény arról, hogy köztársaság vagy királyság legyen az államforma. Horthy azt nyilatkozta egy amerikai lapnak, hogy azért nem lehet köztársaság, mert a nép az egyszemélyi vezetést igényli, ide nem való a köztársaság. Nemzetközi visszhangja is lett IV: Károly akciójának. Svájcban figyelmeztették, hogy ott csak ideiglenes a tartózkodási joga, de a végén menedékjogot kapott tőlük. Ausztria azt kérte, hogy Magyarország erősítse meg a békeszerződést és Nyugat-Magyarország, azaz Sopron és 8 település Ausztriához csatolását, valamint azt, hogy a magyar hadsereg létszámát írásban rögzítsék a békeszerződésben foglaltaknak megfelelően. Teleki 1921. április 14-én lemondott az ellentmondásos magatartása miatt. Bethlen István lett az utódja.

  A menekültek a hiányzó ismereteik miatt nem tudtak állást vállalni, ezért a város tanfolyamokat indított a számukra. Többen szívesen haza mentek volna, de nem volt pénzük útiköltségre.

  A franciák ratifikálták a békeszerződést, így a szerbek kezdték elhagyni a megszállt területeket. Pécset, Baranya megyét, Baját kiürítették, de Újszeged fölszabadítása még szóba se került.

  A tanyasi gyerekek között trachoma terjedt, de a szülők nem gyógyíttatták őket, így a járvány csak terjedt és terjedt.

  A kulturális élet is nehezen indult. A Somogyi Könyvtárban szünetelt a kölcsönzés, mert az emberek nem vitték vissza a kikölcsönzött könyveket, de ha mégis, akkor megrongálták őket. Az állomány gyarapítására alig volt pénz. A segítség a műbarátoktól érkezett, akik jelentős összeggel járultak hozzá a bővítéshez. Közéjük tartozott Szász Ernő gyárigazgató és Scheinberger Antal bőrgyáros is.

  Miután véglegessé vált, hogy a kolozsvári egyetem Szegedre kerül, gondoskodni kellett az elhelyezéséről. A város 6 millió, az állam 24 millió koronával járult hozzá. A kultuszminiszter rendeletben szabályozta, hogy az építkezési munkában a szegedi iparosok részesüljenek. A szegedi piarista gimnázium fönnállásának 200 éves jubileumát ünnepelte. Az eseményre a kultuszminiszter is Szegedre érkezett. Biedl Samu, a zsidó hitközség elnöke azt hangsúlyozta, hogy a gimnázium minden felekezet fiataljait diákjai közé fogadta.

  245 ipartestület bevonásával megalakult Szegeden az országos iparnyugdíj-intézet.

  A háborúból hazatért katonatisztek munka nélkül ődöngtek. A körletparancsnokság a Kereskedelmi és Iparkamara segítségét kérte a leszerelt tisztek számára, akiknek civilben különböző szakmájuk volt.

  1921-ben még mindig nem nyugodtak meg a kedélyek a határmenti területeken. A szerbek még mindig Újszegeden állomásoztak, károkat okoztak a területen. Az osztrákok Nyugat-Magyarországra vonultak be, ezt az Antant nem támogatta. Románia jó néven vette volna Magyarország részvételét a Kisantanban, de miután mi ragaszkodtunk a revanshoz, erre nem nyílt lehetőség. Magyarország ezzel katonai gyűrűbe foglalta magát.

  A gyerekkórházban tarthatatlan állapotok uralkodtak. A 30 ágyas kórházban csak 15-20 beteget tudtak ellátni, mert a működési föltételek hiányoztak. Egyetlen ápolónő dolgozott méltatlanéul alacsony fizetésért, csak hivatástudata tartotta a helyén. A megoldás az lett volna, ha a klinikához csatolják a kórházat.

  Nem volt jobb a helyzet a kultúrában se. A belügyminiszter takarékossági okokból csak a Belvárosi mozi működését engedélyezte. Az ott dolgozók elvesztették a munkájukat ide értve a szolgálatot teljesítő rendőröket és tűzoltókat is. A rendelet megjelenése előtt Bartókkal és Dohnányival szerződést kötöttek egy-egy hangversenyre, ezeket át kellett helyezni a Tisza szállóba. A Szegedi Polgári Dalárda 50. születésnapjáról azonban nagy ünnepséggel emlékeztek meg. Nem maradt említetlen Tömörkény István halálának 4., Dosztojevszkij születésének 100. évfordulója se. Ez utóbbin Juhász Gyula mondott beszédet.

  Hollandia korábban szegény sorsú gyerekeket üdültetett, de a holland konzul, látva a jómódú emberek részvétlenségét, beszüntette a támogatást.

  Szovjet-Oroszországban éhínség tombolt 1921 nyarán. Gorkijt külföldre küldték, hogy szerezzen élelmet. Trockij azt tervezte, hogy ha kell, fegyverrel szerez. A nagy szükségben fölütötte a fejét a kolerajárvány. Magyarország segített, még gyógyszert is küldött, cserébe azt kérte, hogy bánjanak jól a magyar hadifoglyokkal.

  Szeged az államtól ígéretet kapott 200 lakás építésére azzal a föltétellel, hogy egyenlő arányban járulnak hozzá a költségekhez. Az akció kudarcba fulladt, mert az állam nem tartotta magát az ígéretéhez.

  Bevezették a forgalmi adót, amellyel a kereskedők elkezdtek csalni, a vevőkkel az adó többszörösét fizettették meg.

  1921 októverében IV. Károly újra megpróbálta visszaszerezni a magyar trónt. Mint később kiderült, Windischgraetz herceg, Andrássy gróf és Rakovszky István vett részt a szervezésben. Törökbálintnál fegyveres összetűzésre is sor került. Az akció ismét kudarcba fulladt. Közben Nyugat-Magyarországon nyugtalanság támadt, mert az ottani lakosok nem akartak Ausztriához tartozni.

  Az Ébredő Magyarok Egyesületének az volt a programja, hogy megvédi a magyarokat a zsidóktól. Teleki Pál miniszterelnöksége idején ugyan betiltották az egyesületet, de működött tovább. 1924 őszén megrendezték az Ébredő Magyarok Napját. Ebből az alkalomból Prohászka Ottokár misét celebrált, megemlékeztek azokról, akik a nyugat-magyarországi harcokban hősi halált haltak. Egy fölszólaló azt mondta, hogy a trianoni döntés és a Népszövetség a zsidók műve volt, életveszélybe sodorták a magyarságot. „Szemet szemért, fogat fogért!” Az egyetemistákat buzdították arra, hogy lépjenek föl a zsidók ellen.

  A trianoni döntés a régiek helyére új nehézségeket hozott a fölszínre: a határon kívülre került magyaroknak nyelvi és beilleszkedési problémáik voltak. A Kolozsvárról Szegedre került egyetemisták idegennek érezték magukat, anyagi nehézségekkel küzdöttek. A lányok és a fiúk elkülönültek egymástól. A szegénység nemcsak közöttük, de a lakosság többi részénél is jelen volt. A gyerekek 30 %-ának nem volt téli cipője, ruhája. Amerikai segélyből érkezett ruhákból varrtak nekik ruhát. A főispán a lakosság segítségét kérte.

  A külvárosban a lakosság a szennyvizet az utcára eresztette, a szemetet az utcára dobálta. A rendőrség fölszólította a várost, hogy intézkedjen a renitensekkel szemben.

  December 6-án, Miklós napján óriási ünnepségeket rendeztek a kormányzó névnapjának megünneplésére, ünnepi misét celebráltak, ami haladó hagyománnyá vált.

  Sopronban és a környező 8 faluban népszavazás döntött arról, hogy Ausztriához vagy Magyarországhoz akarnak-e tartozni. A többség Magyarországot választotta. Miután Ausztriában nagyobb volt a nyomor, mint nálunk, az infláció 350 %-os volt, nem csoda, hogy a nép Magyarországon akart maradni. A Szerbiából menekülők többnyire iratok nélkül érkeztek. Állításuk szerint a szerbek elkobozták tőlük. A magyar hatóságok kitoloncolták őket, de az ügyek intézéséig zárkába csukták őket. Csak azok kaptak betelepülési engedélyt, akik igazolni tudták, hogy van Magyarországon lakásuk és munkájuk, vagy a családfőjük már itt volt.

  A kultúrára nem tudtak költeni az emberek, könyvre nem jutott pénz. A könyvtárból inkább a nők kölcsönöztek, főleg Jókait és Kurtz Mahlert. Az egyetemisták Adyt és Szabó Dezsőt. Herczegh Ferenc nemzetietlennek nevezte Adyt, amelyet az újság kritikusa fölháborodottan utasított vissza. Ady a nemzet sorsáért aggódik, Herczegh Ferenc pedig elegánsan és finomkodva a Kék rókáról és a Gyurkovics lányokról ír. Móra Ferenc egy szoborkritikáról írt igen szellemesen. A kritikus rosszallotta, hogy a szobor nem ábrázolta szépnek Lipót császárt, pedig az illett volna a rangjához.

  Éledezett a városban a hangversenyélet, a színház bemutatta a Lear királyt, Jászai Marit ünnepelték pályafutásának ötvenedik évfordulója alkalmából.

  Megérkeztek a Fogadalmi templom harangjai. Glattfelder püspök szerint a szeretet hangjain fognak zúgni. A város húsz milliós kölcsönt kapott az államtól a templom építésére. 39 éves lett a Somogyi Könyvtár. Az újságíró betekintett a könyvtár emlékkönyvébe, amelyben büszkeséggel olvasta, hogy a megnyitáskor Ferenc József is jelen volt, és méltatta a könyvtárat. Delibes, Massenet írása is emelte a vendégkönyv értékét. Juhász Gyula kritizálta a színház műsorpolitikáját, hiányolta a veretes magyar darabokat, túl soknak tartotta a könnyű „operettliket”, de örömmel üdvözölte Az ember tragédiájának bemutatását. A Horváth Mihály utcában megnyílt a Vígszínpad, a mai Kisszínház.

  Az egész országban zúgolódtak a munkások az alacsony bérek, a rossz körülmények miatt. Ebből Szeged se maradt ki. Elégedetlenek voltak az orvosok is, különösen azok, akik a biztosítási pénztáraknál dolgoztak. 6 %-kal akarta az állam a forgalmi adót emelni.

  Héjjas Iván és Prónay Pál fegyverrel létrehozta a Lajta bánságot a mai Burgenland területén. Ezt se Magyarország, se az Antant nem ismerte el. A magyar hadsereg leverte a megmozdulást, Héjjas Ivánt le is tartóztatták. Az ébredő magyarok jó alkalmat találtak egy vaskos antiszemitázásra.

  A hadirokkantak megélhetését úgy próbálták megoldani, hogy trafikengedélyt kaptak. Ez azonban nem biztosított akkora jövedelmet, hogy abból meg is éljenek. 1922-ben még mindig sok volt a vagonlakó, a MÁV-nak pedig hiányoztak a vagonok. Sürgősen meg kellett oldani a vagonlakók lakáshoz juttatását, hogy a vagonokat visszaadhassák a vasútnak. Megindult a város ipari termelése, még exportra is jutott.

  1922 nyarára végre kivonultak a szerbek Újszegedről, meg lehetett nyitni a partfürdőt. Volt ám móka, kacagás. Új sporteszközöket szereltek föl, állandó fúvószenekar játszott. Az erkölcsökre nagyon vigyáztak: a férfiak „teljes fürdőöltözékben” (Vajon ez mit jelentett?), a hölgyek ízléses ruhákban mártóztak a Tisza habjaiban.

  Tápét minden évben fenyegette a vadvizekből keletkező ár. A kormány végre ígéretet tett arra, hogy levezető csatornát épít az ár megakadályozására. Dorozsma és Szeged közé villamost terveztek, de ez sajnos csak terv maradt.

  A Turul Szövetség figyelmeztette az egyetemet, hogy nem tartják be a numerus clausust, mert a „megszállt” területekről fölveszik a zsidó hallgatókat. Az egyik tanár válasza az volt, hogy a törvényt betartják, de a külföldi hallgatókat akkor is fölveszik, ha zsidók.

  A kultuszminiszter, Klebelsberg Kuno nem tett semmilyen nyilatkozatot a numerus clausus ellen. Az ÉME szerint a törvényt ki kell terjeszteni az élet minden területére. Az elemi iskolákban alacsony volt az oktatás színvonala, a gimnáziumban be kellett pótolni az elemi iskolában meg nem tanított tananyagot. A piarista gimnáziumban bevezették a szülői értekezletet, ahol a szülők megismerhették a tanárokat, a diákok előmenetelét. Hasznos újítás volt. A városi kereskedelmi iskolát 1922-ben a minisztérium megszűntette, mert szerinte nem volt szükség rá. Szeged kereskedelmi jelentősége erősen megcsappant, nem kellett a sok szakember. Ez a döntés a tanárok számára állásvesztést jelentett. Úgy hidalták át a nehézséget, hogy a lánykereskedelmibe helyezték át a megszüntetett fiúiskolát.

  A város szűkkeblűsége miatt a kislakások építése Szegeden még rosszabbul haladt, mint az ország többi részében, de az emberek beletörődtek a helyzetükbe. Akik mégis beköltözhettek egy új lakásba, elégedetlenek voltak, mert nem volt vízvezeték, a közkútról hordták a vizet.

  A városnak nem volt pénze a Fogadalmi templom építésének folytatására. A leggazdagabb 1 000 emberhez fordultak segítségért. A vallásalap 20 millió koronát ajánlott föl. A városi közlegelők bérbe adásával is forráshoz lehetett jutni. A piarista gimnázium gyűjtésbe kezdett, külön gyűjtöttek a tanárok és külön a diákok.

  A jobboldali Gömbös Gyula a forradalmi sajtó betiltását, a tőzsde megregulázását, sőt ideiglenes bezárását követelte. Ebben látta a gazdasági bajok megoldását. Bethlen miniszterelnökként liberális irányba szerette volna kormányozni az országot. Horthytól várt támogatást, de csalódnia kellett.

  Az ellenzéki képviselő, Ruppert Dezső alibi kormányzásnak nevezte az ország irányítását, bírálta a korrupciót, a politikai és gazdasági pozíciók összefonódását, amely rontotta a külpolitikai és külgazdasági helyzetünket, tehát gátolta a fejlődést. Bethlen erre azt válaszolta, hogy a megcsonkított ország miatt rossz a helyzetünk, nem a rossz kormányzás és a zsidók a bajok okai. A szocialisták kritizálták a kormánypárti képviselőket, akik be se járnak a parlamentbe, a külügyminiszter a kinevezési beszédét nem is ott mondta el. Abszolutisztikusnak nevezték az irányítást. Bár korábban törvény szüntette meg a cenzúrát, ennek ellenére működött. A fajvédők szerint a külföldiektől meg kell szabadítani az országot. A bírói és ügyészi karból éles antiszemita megnyilvánulások hangzottak el.

  Bevezették a kötelező egészségbiztosítást a vállalati dolgozók, a háztartási alkalmazottak házmesterek, viceházmesterek számára. Az Országos Munkásbiztosító Intézet (OMI) önkormányzatként végezte működését. A felügyeletet a népjóléti minisztérium gyakorolta.

  A kultuszminisztérium államtitkára arról tárgyalt a polgármesterrel, hogy az állam átvenné a közkórházakat az országban, mert a városok nem tudják őket működtetni. Az kérdés, hogy miért a kultuszminisztérium foglakozott egészségügyi kérdéssel. A polgármester két föltételt szabott: az egyik, hogy a kórház közkórház marad. Erre az államtitkár igennel válaszolt. A másik, hogy a kórház alkalmazottait tovább foglalkoztatják. Erre nem kapott választ. Az egyetemmel is folyt a tárgyalás arról, hogy a kórházat az egyetem átvenné. Döntés nem született. A húszas évek elején még mindig nem volt járványkórház. Az újszegedi épületet az egyetem átvette, de új nem épült helyette.

  1923-ban Juhász Gyula kettős jubileumot ült: 40 éves volt és 25 éves volt a költői pályafutása. Az ünnepségre Szegedre érkezett Babits Mihály Tanner Ilonkával, a feleségével. Kosztolányi Dezső is velük tartott. A Belvárosi moziban rendezett ünnepségen Móra Ferenc mondott ünnepi köszöntőt. Az újságok is méltatták a költőt.

  40 éve nyitott meg a Somogyi Könyvtár. Móra Ferenc mint a könyvtár igazgatója méltatta Somogyi Károly nagylelkűségét, aki adományával jelentősen növelte az alig néhány éves könyvtár állományát. Ugyanakkor szomorúan említette, hogy nagyon kevés pénz áll a könyvtár rendelkezésére, hogy az állományt gyarapítsa. Csak Somogyi Károly lelkéhez folyamodhatott segítségért. Ez a szegénység a múzeumot is érintette. Back Bernát, Szalay József és Tonelli Sándor a város polgáraihoz fölhívással fordult, hogy minél többen lépjenek be a Szegedi Múzeumbarátok Egyesületébe, támogassák a kultúrát, mert az állam és a város egyedül kevés ehhez. A kultuszminisztérium államtitkára levélben köszönte meg a nagylelkű adományokat, elsősorban az iparosoknak és kereskedőknek, akik mélyen a zsebükbe nyúltak.

  Rudolf trónörökös és Moriz Szeps levelezéséről jelent meg egy könyv, amelyből kiderül, hogy Rudolfnak mennyire más volt az elképzelése a Habsburg monarchia irányításáról. Neki liberális elképzelései voltak, pártolta II. József elképzeléseit.

  Az egyetemeken egyre súlyosabbá vált az antiszemitizmus, főleg Budapesten. A bajtársi szövetségek verekedéseket szítottak, nemegyszer bottal vertek fiúkat, lányokat. Szegeden nem ilyen volt a hangulat. A piaristáknál sok volt a zsidó diák, ők márványtáblát avattak azoknak, akik hősi halált haltak a háborúban. Hetük közül négy zsidó diák volt.

  Alsóvároson a belvíz nagy pusztításokat végzett, eláztak a házak, nem csak a vályogból épültek, hanem a kőházak is. Még a legforgalmasabb utca, a Szabadsajtó utca se volt kivétel.

  A város négy részből állt: Palánk, Fölsőváros, Alsóváros, Rókus. A Palánkban iparosok és kereskedők, görögök, németek, szerbek laktak. Fölsővároson halászok éltek, ők magyarok voltak. Igényesen öltözködtek, de az eszközeikkel nem bántak jól. Alsóvároson éltek a parasztok, ők kopottan jártak, de a szerszámaikat se kezelték gondosan. Rókuson laktak a jövevények, a különböző háborúk elől menekültek ide. A török hódoltság után ez a terület kiürült, mások költöztek be. Mindent megváltoztatott a „nagyvíz”, a Tisza áradása. Rengetegen települtek a városba, mert újjá kellett építeni. Más városszerkezet alakult ki. Különösen a Bánátból jöttek sokan.

  A Népszövetséggel való megállapodás értelmében az ország 250 millió aranykorona értékű kölcsönt vett föl. Ennek három föltétele volt. Át kellett alakítani a gazdasági struktúrát, két és fél év alatt rendbe kellett tenni a gazdaságot, jegybankot kellett létre hozni. A nemzetközi piacnak is érdeke volt, hogy Európa közepén Magyarország fejlődjön.

  Meglendült a kulturális élet is. Móricz Zsigmond ide látogatott, találkozott Móra Ferenccel, Juhász Gyulával. Szegeden hangversenyezett Bartók Béla, akiben nemcsak a zongoraművészt, de a zeneszerzőt is ünnepelték. Viszont nem volt már iskolaváros Szeged. Kevesebb hallgató iratkozott be az egyetemre, mint az előző évben, a Szegedi Állami Főgimnáziumnak is kevesebb diákja volt. A délvidéki svábok nem ide jártak iskolába.

  Az 1922-23 tanévben még nem találták meg az egyetemi campus helyét. Fölmerült Újszeged, ezt azonban elvetették, mondván Szeged tüdejét nem szabad föláldozni. A közművek se álltak rendelkezésre Újszegeden. Klebelsberg Kuno megígérte, hogy a következő évi költségvetésben lényegesen nagyobb összeggel fog szerepelni az egyetem.

  Olaszországban 1922 októberban hatalomra jutott Mussolini. Először diktátorként lépett föl, majd kis idő múlva kiderült, hogy ezt nem fogadja el a nép, és egyszerű miniszterelnökként kívánta folytatni a politizálást. Ez volt a deklaráció. Hitler 1923-ban puccsot szervezett, ezt nevezték el sörpuccsnak, mert egy sörözőben, a Bürgerbräu Kellerben gyűltek össze Münchenben. Hitler katonai egyenruhában jelent meg, bejelentette, hogy a kormányt megdöntötték. Kicsit elhamarkodott volt a bejelentés, a kormány a puccsot leverte. Hitlert letartoztatták, és börtönbe került. A kedélyek azonban nem csillapultak. Az egyetemisták tüntetése miatt bezárták Berlinben az egyetemet, a nyomdászok sztrájkoltak.

Wimmer Fülöp volt Bakay Nándor kötélgyáros utóda, ő alapította, növelte és tette naggyá a nemzetközileg is elismert Szegedi Kenderfonógyárat. Jelentős szakember és a város nagy mecénása volt. 1923-ban ünnepelte működésének 40 éves évfordulóját.

  Juhász Gyula Ady halálának ötödik évfordulóján hosszú cikkben méltatta a nagy költőt. Április 1-én a Makói Reggeli Újság beolvadt a Szegedbe. Több kulturális hírt igért a szerkesztőség, valamint nagyobb oldalszámot. A valóságban azonban csak több hirdetés jelent meg. Anyagilag bizonyára előnyös volt.

  Meghalt Lenin. El kellett dönteni, hogy ki lesz az utódja. Sztálint nem tartották valószínűnek grúz származása miatt. Az élet a valószínűsítést fölül írta.

  Klebelsberg újra síkra szállt amellett, hogy emelni kell az oktatás színvonalát mind a középiskolákban, mind az egyetemeken. A tanárok munkáját sokkal jobban meg kell becsülni, magasabb bért kell kapniuk, hogy ne csak a megélhetésre fussa, hanem teljen könyvekre, színházra, mehessenek konferenciákra.

  Az egyetem beépült a város életébe. A klinikák fejlődtek, a diákok szorgalmasok voltak, de az építkezés nem haladt a kívánt ütemben. Klebelsberg sürgette, de a kormány ezt nem akceptálta. A tanárok lakhatása még nem oldódott meg, ők is a magasabb fizetést hiányolták. Közben megnyílt az egyetem könyvtárának nyilvános olvasóterme. Újonnan állították össze a könyvállományt, mert az eredeti Kolozsváron maradt. A Pázmány Péter Tudomány Egyetem, az MTA és más tudományos intézmények adták össze a könyveket, folyóiratokat.

  A város fejlődése hullámzó volt. Volt olyan cég, amely nagyot lendült előre, mint például Robitsek Rezsó cipőgyára. Olcsó és jó minőségű cipőket gyártott. Hamarosan Budapesten is ismertté vált. Más területeken viszont döcögött a szekér. A háborúban megfogyatkozott a lakosság, a háború után nem születtek gyerekek, a megszületettek pedig rossz körülmények között éltek.

  Móra Ferenc a múzeumban tematikus kiállításokat rendezett egy-egy téma köré. Volt színházi kiállítás, a békekötéssel kapcsolatos dokumentumok, máskor Kant műveit mutatták be. Vasárnaponként ő maga vezette a sétákat. Életet akart lehelni a múzeum anyagába. Sikerült is neki, jöttek az emberek, értelmiségiek, iparosok, fejkendős parasztasszonyok. Olyan is volt, hogy egyik-másik kiállítást meg kellett ismételni.

  A könyvtár ismét a város gazdagjaihoz fordult, hogy a saját zsebükből fizessenek elő 30 folyóiratra. Amikor híre ment a városban az akciónak, megnyíltak a pénztárcák, 90 értékes folyóiratot fizettek elő.

  Megjelent József Attila Lázadó Krisztus című verse. A hatalom fölháborodott, istenkáromlónak nevezte a költőt. Bíróság elé állították, és 8 hónap fogházra, valamint 200 ezer korona bírságra ítélték. Vámbéry Rusztem védte a perben, aki nem hagyta annyiban az ügyet. Másodfokon egy hónapra mérsékelték a büntetést, harmadfokon a kúria fölmentette a költőt.

  Meghalt Bródy Sándor. A nemrég még ünnepelt író élete végén magányosan, elhagyatottan élt. Juhász Gyula megrendült hangú nekrológban méltatta az írót, költőt, az élet szerelmesét. A korábban meglőtt szíve soha nem gyógyult meg igazán, az öngyilkossági kísérlet nem múlt el nyomtalanul.

  Klebelsberg Kuno kezdeményezte, hogy a szegény sorba született, ámde tehetséges gyerekek fölkarolására valamilyen szervezetet kellene létre hozni. Országosan ez pusztába kiáltott szó maradt, de Szegeden meghallgatták. Megalakították az Országos Magyar Mesterképzési Egyletet. A befizetett tagdíjakból fizették a tehetségek képzését.

  Új oktatási törvény született, amely szerint háromféle középiskolát alakítanak ki: a gimnázium marad azokkal a tárgyakkal, amelyek korábban is voltak, a reálgimnáziumban a természettudományi tárgyak (kémia, fizika, matematika) kaptak nagyobb hangsúlyt, a latin mellett más, modern nyelveket tanítottak. A reáliskolában nem tanítottak latint. A piarista gimnázium maradhatott gimnázium tekintettel a 200 éves hagyományaira.

  Az iparostanoncok oktatása körül voltak bajok. Az iskolák fölszereltsége jó volt, ahogy az oktatás színvonala is, de az iparosok nem engedték el az iskolába az inasaikat. Az Ipartestület kiállítást rendezett a diákok munkáiból. Erre még a belügyi államtitkár is ellátogatott. Sok értékes díjat osztottak a tanulóknak. Az Iparkamara fölszólította a várost, hogy építsenek kollégiumot, mert az iparosok nem tudják elhelyezni a tanoncaikat. A város állami támogatást kért az építéshez. A tanítók azt kérték a minisztertől, hogy magasabb fizetéssel ismerjék el a munkájukat, és hogy a tanítói képzést emeljék egyetemi szintre.

  1924 olimpiai év volt, az újság örömmel számolt be a magyar sikerekről.

  36 fővárosi és 40 szegedi szegény gyereket nyaraltattak szegedi munkáscsaládok a Partfürdőn. A Gyermekbarát Egyesület szervezte és részben finanszírozta az akciót. A pesti gyerekek szállását a szegedi családok biztosították, az étkezés költségein a családok és az egyesület osztozott.

  A város elég furcsán viselkedett a Partfürdővel kapcsolatban. 12 évvel korábban, a megnyitásakor ingyen bocsátotta rendelkezésre a területet, 1924-ben pedig partjavadalmazási díjat követelt a strandot működtető vállalattól.

  A Makkoserdő helyén 1914-ben olcsó bérleti díj ellenében 100-200 négyszögöles telkeket adtak a városi tisztviselőknek. A megváltozott viszonyok miatt az erdőt vissza kellett telepíteni, hogy fogja föl a port, árvízkor pedig nyújtson védelmet, tehát a földbérleményeket vissza kellett adni.

  A Fogadalmi templom építése szépen haladt, 1924 augusztus 30-án ünnepélyes keretek között helyezték föl a kupolára a keresztet. Okmányt helyeztek el benne a jövő számára, amelyben rögzítették a dátumot, a fogadalmat, amely alapján a templomot elkezdték építeni és az építés addigi történetét.

  Azzal, hogy Szeged elszakadt a Délvidéktől, a gazdasági helyzete erősen megroppant. A román és jugoszláv külkereskedelem nem Szeged felé irányult. A Szegedi Kereskedelmi és Ipar Kamara levélben kért segítséget a Külügyminisztériumtól, amely megkereste az ügyben Romániát és Jugoszláviát.

  A kultúra nem ismer korlátokat még a szegénységben sem. A Délmagyar kölcsönkönyvtárat nyitott, ahol jegyirodát is működtetett. Az előfizetők kedvezményes áron vehettek színház-, korcsolyapálya- és más szórakozáshoz jegyeket. König Péter pártolta azt az ötletet, hogy legyen a városnak önálló szimfonikus zenekara. A nívós operaelőadások sem nélkülözhették ezt. Művészeink külföldön is sikeresen szerepeltek. Bartók Béla és Geier Stefi 1926-ban Amerikában hangversenyezett, Dohnányi, Rubinsten Erna, Székely Zoltán se maradt el tőlük. Egyetemi tanárok, írók, művészek tartottak előadásokat a szegedi munkásoknak. Fölelevenítették azt a gyakorlatot, amelyet a szakszervezetek folytattak a munkásművelődésért. Fővárosi előadók is bekapcsolódtak a munkába.

  Országos elégedetlenség uralkodott az iparosok körében. A szegedi iparosok kezdeményezésére a munkások nem támogatták a kormányt, nem fogadtak el állami megrendeléseket. A kormány létszáma pedig egyre dagadt, az államtitkárok száma nőttön nőtt. A szakszervezeti tanács kiharcolta, hogy májusig ne lakoltassák ki azokat, akiknek bármilyen tartozásuk volt.

  A Dömötör templomot le kellett bontani a Fogadalmi templom építése miatt. Akkor derült ki, hogy a négyszögletű torony egy nyolcszögletűt rejtett. Elkészült a templom kereszthajója, ezt ünnepi misével avatták föl.

  Újra fölmerült, hogy a kórházat átvehetné az egyetem. Somogyi polgármester ezt képviselte, mondván, hogy akkor magasabb színvonalú lenne a gyógyítás, a város számára anyagi könnyebbséget jelentene. Az ellenkező nézeteket vallók között volt a miniszter. Ő döntött, maradt a város tulajdonában a kórház. Az igazgató, dr. Boros József halálos balesetet szenvedett. Helyére pályázatot írt ki a polgármester. A népjóléti miniszter 340 millió koronát adott a kórház restaurálására.

  1925. május 17-én az újság újra Délmagyarország címen jelent meg. Nehéz hat hét után történt meg a visszakeresztelés. Előbb megvonták az újság kolportázsjogát , majd hat hétre betiltották. Egy liberális város liberális újság nélkül! Parlamenti képviselők segítettek, hogy a Szeged című napilap régi/új címén újra megjelenhessen. A szerkesztőség meg is köszönte Pakots Józsefnek, Peidl Gyulának, Raport Dezsőnek és Rassay Károlynak az áldozatos munkát. Neves újságírókat vonzott az újjá született lap, így Krúdy Gyulát is. Móra Ferenc, Juhász Gyula természetesen ott volt a szerzők között. Juhász Gyula még egy új verssel is kedveskedett Krúdynak.

  Juhász Gyula A pikáns Gárdonyi címmel írt cikket. Az író halála után került elő egy fiatalkori színdarab, amelynek a címe Szentjánosbogárkák. A két főszereplő Ádám és Éva, akik éppen csak hordanak valami öltözéket, de hogy a szemérmen csorba ne essék, Ádám monoklit visel. Finoman élcelődik a költő, hogy lám-lám, fiatal korában ilyen pikáns dolgokat is tudott írni a komoly regényíró.

  A numerus clausus nemzetközi tiltakozást váltott ki. A katolikus egyház elhatárolódott az elfogadhatatlan nézetektől – ezt jelentette ki a hercegprímás. De a kormány semmi hajlandóságot nem mutatott a törvény eltörlésére. Talán az enyhítés. A külföldön szerzett diplomák nosztrifikálását fontosnak tartotta, de az egyetemek ezt inkább elengedték a fülük mellett. Vámbéry Rusztem azt állította, hogy nemcsak a zsidóságot fosztja meg a tanulás lehetőségétől és szabadságától, hanem az egész magyarságot. Az üres magyarkodás, a sujtásos atilla nem oldja meg a kérdést. A szellemi fejlődésre van szükség. Egy budapesti egyetemi tanár tiltakozott az ellen, hogy a pécsi és szegedi egyetemen nem tartják be a törvényt. Túlságosan liberálisak. Somogyi Szilveszter viszont a tiltakozás ellen tiltakozott. Klebelsberg szociálisnak nevezte a törvényt.

  Az ötödik évét kezdte meg az egyetem. Örömteliek voltak az eredmények. A szegény sorsú diákokat a lakosság és a város is támogatta. Nagyon nagy volt a tanárhiány a polgári iskolában. 23-24 órájuk volt egy héten, ami hallatlanul megterhelő. Csak magasabb fizetéssel lehet vonzóvá tenni a fiatalok előtt a pályát.

  Móricz Zsigmond, aki Szegedre látogatott Somogyi Szilveszternek méltatta Móra Ferencet, méltó utódját Mikszáthnak és Tömörkénynek. Az ásatásait is dicsérte. 1925-ben meghalt Cserzy Mihály, az egykori borbélylegény, később író, újságíró, a Dugonics Társaság tagja, Mikszáth és Gárdonyi barátja, aki írt a Pesti Naplóba, a Pesti Hírlapba, az Új Időkbe.

  1925 december 23-án írt először az újság arról, hogy Gömbös Gyula titkára Hágában hamis frankkal fizetett. Gömbös azt állította, hogy mit se tudott a hamis pénzről. Egy ismert arisztokrata neve merült föl az üggyel kapcsolatban, de nem födték föl a kilétét. Egy egyetemi tanárt tartottak a bankógyár vezetőjének. 1926 január 1-én írt a Délmagyar arról, hogy Winidischgraetz Lajos komornyikja Budapesten akart hamis frankkal fizetni. Nem sokat kellett várni arra, hogy napvilágra kerüljön, hogy az ország vezetői érintettek voltak az ügyben. Windischgraetz herceg a francia frank értékét akarta megingatni bosszúból a trianoni békeszerződés tartalmáért. Gazdasági bosszúval próbálta helyettesíteni a politikai bosszút. Az Állami Térképészeti Intézet volt a bankógyár. Ezt az intézetet gróf Teleki Pál vezette. Vázsonyi Vilmos a parlamenti beszédében mondta, hogy már 1923-ban készültek hamis frankok, 1924-ben egy orosz nő jelentette a hamis pénz előállítását. Zadravecz püspök, az antiszemita főpap is részese volt az akciónak. Őt a bíróság nem marasztalta el, de a Vatikánból feddést kapott, és lemondott a püspöki rangjáról. Az ügy óriási nemzetközi hullámokat vetett, itthon igyekeztek eljelentékteleníteni. Hazafias cselekedetnek minősült. Bethlen lemondott a miniszterelnökségről, de Horthy újra őt jelölte. Magyarország külföldi hitelessége hatalmasat zuhant. A Népszövetség elé javaslatot terjesztettek, hogy a pénzhamisítást nagyon szigorúan bírálják el.

  Az egyetem elhelyezése miatt Klebelsberg Szegedre utazott. A Templom teret találta megfelelő helynek, ehhez a Palánkot le kellett bontani, a házakat kisajátítani. A tulajdonosok igyekeztek minél több pénzt kisajtolni a kisajátításért.

  Egy cikkben Magyar László búcsúzott a városrésztől. Juhász Gyula is itt lakott, ő is nehezen hagyta el az Ipar utca 13. számú házat. Az édesanyja fia gyerekkorára emlékezett, amikor a többi gyerek kint rohangászott az utcán, ő az íróasztal mellett ült. Kosztos diákként náluk lakott Petőfi Zoltán, Petőfi Sándor fia. A piaristákhoz járt, majd egyszer azt mondta, hogy színésznek áll. Később híre járt, hogy nagyon rosszul megy a sora.

  A védőnők Európában is egyedülálló módon működtek. Már a terhesség alatt gondozták az anyákat, a gyerek megszületése után 24 órán belül fölkeresték az anyákat, segítettek a gyerekek gondozásában.

  Föltűnt egy életreformer, aki a vegetáriánus táplálkozást hirdette. Ő volt Bicsérdy Béla. Előadást is tartott Szegeden. Voltak lelkes hívei, még orvos is, és voltak, akik sarlatánnak tartották. Bartók, Babits és Kosztolányi is a követők között volt.

  1926-ban komoly bel- és külpolitikai bonyodalmakat okozott a numerus clausus. A Népszövetség emberi jogokba ütközőnek minősítette. Az országon belül nem volt egyértelmű állásfoglalás. Klebelsberg úgy rendelkezett, hogy a kikeresztelkedett zsidókra nem vonatkozik a törvény. Az egyházak szerint ez hitelhagyásra készteti a zsidókat. Bethlen szerint „mi mindannyian magyarok vagyunk, bármilyen felekezethez tartozunk.”

  A város tulajdonában maradt közkórházat fölújították. Egy igazi modern intézmény lett belőle. Kicserélték az ajtókat, ablakokat, csempézett fürdőszobák, központi fűtés tette kényelmesebbé a kórházat. Házitelefon segítette a személyzet munkáját. Az ápolási részleget elválasztották az adminisztrációtól, a sürgős ellátást igénylő betegeket a földszinten kezelték. A karácsonyt a betegek számára megünnepelték. Glattfelder Gyula és Aigner Károly is részt vett az ünnepségen.

  A fogorvosok szegedi kongresszusa az iskolafogászat megszervezését várta el az államtól.

  Nagy esemény volt, hogy 1926 októberében Klebelsberg Kuno jelenlétében lerakták az egyetem alapkövét. „Legyen ez a hajlék a magyar tudomány örök dísze és büszkesége!” A sebészeti klinika összes kivitelezési munkáját szegedi mesterek kapták.

  Ez az időszak nagy sikereket hozott Móra Ferencnek az ásatásokban. Kundombon Nagy Konstantin fiának érmei kerültek elő, Nagyszéksóson népvándorláskori ékszereket találtak, a pitvarosi határban bronzkori temetőt. A bőrklinika alapozásakor Hadrianus császár bronzérméje került elő. Móra Ferenc arról panaszkodott, hogy a kubikusok nem a múzeumnak jelentik be, ha valamilyen leletre bukkannak, hanem maguk között kezdenek kereskedni vele.

  1926 novemberében gépi szedésre tért át a Délmagyar, amely egészen más megjelenést adott az újságnak.

  Nagy lendületet adott, hogy a Felső-Tiszaparton megindult a villamos, Dorozsma utcai világítást kapott. Viszont még mindig túl sok volt a nedves, egészségtelen lakás. A főispán is interveniált a városnál a külvárosok fejlesztése érdekében. Az Iskola és az Oroszlán utca kereskedői kövezetet kértek a várostól.

  1927. húsvétján a Csillagbörtönben a rabok passiójátékot mutattak be. A rabok örültek, mert a fölkészülés és az előadás színt vitt a bezárt életükbe.

  A színházban tartották a megemlékezést Tömörkény István halálának 10. évfordulóján. Juhász Gyula méltatta az írót. A lakóházán emléktáblát helyeztek el, ahol szintén Juhász Gyula volt a szónok.

  Klebelsberg Szegedre látogatott. Elmondta, hogy az ország javát szolgálná, ha nem koncentrálódna minden kulturális esemény a fővárosba. Jó példaként hozta föl Olaszországot. A numerus clausust nem pártolta, de nem tartotta időszerűnek a változtatást, miközben az ország megsínylette a kirekesztést. A kulturális élet színvonala süllyedt, a pusztán a származásuk miatt kirekesztettek nagyon hiányoztak. Kéthly Anna az oktatás színvonalát kritizálta, és követelte a numerus clausus eltörlését. Az azonban tudva levő volt, hogy 1927-ben ez már nem történhet meg.

  Elbocsátották a tapasztalt, jó orvosokat a munkásbiztosítótól csak azért, mert zsidók voltak. A biztosítottak mind-mind élesen tiltakoztak a döntés ellen. Nem bíztak a fiatal orvosokban.

  Klebelsberg megállapodott a várossal abban, hogy két-három új iskolát és 33 tantermet építenek úgy, hogy a költségeken fele-fele arányban osztozik az állam és a város.

  1927. január 1-én bevezették a pengőt. 1 pengő 12 500 koronával volt egyenértékű. A Délmagyarország hétköznap 16 fillér, ünnepnap 24 fillér lett.

  Fölépült a tanyai kisvasút. A Rudolf tér és Pusztamérges között közlekedett, a hossza 70 km volt. A tanyai embereket hozta be a városba az árujukkal együtt. Nagy volt az érdeklődés, az első napon 466-an utaztak. A polgármester a Tisza Lajos körútról át akarta telepíteni a piacot a Rudolf térre, ha már úgyis ide érkeznek az árusok. Mivel az árusoknak nem tetszett a javaslat, a polgármester visszavonta. A 15 napi bevétel 9 000 pengő volt, de a ráfordítást nem fedezte. A személyforgalom meghaladta az áruforgalmat.

  Ballagi Aladár történész a Somogyi Könyvtárban kutatott. Nagyon elégedett volt a könyvtár állományával és a kiszolgálással. Többre tartotta ezt, mint az Egyetemi Könyvtárat Budapesten.

  Hangversenyt rendeztek a tanyai lakosság részére, amely nagy sikert aratott. Különösen a versek, a hegedű- és zongoradarabok tetszettek.

  Az egyetem építkezésénél pesti munkásokat alkalmaztak, holott a szegedi munkások korábban ígéretet kaptak, hogy őket kérik föl a munkák elvégzésére. Ez a vita időről időre föllángolt az egyetem és a Fogadalmi templom építésénél. Az ipartestület a kormánynál tiltakozott. Közben az építőmunkások sztrájkba léptek, nemcsak Szegeden, de Pesten és Miskolcon is. 15 %-os béremelést követeltek.

  Romániában gyermekbénulás-járvány volt. Egy-két megbetegedés nálunk is előfordult, ez még nem jelentett járványt, de be kellett jelenteni őket. Más gyermekbetegség is terjedt, mint a diftéria, a skarlát és a kanyaró. A diftéria ellen kifejlesztették a védőoltást.

  Ady születésének 50. évfordulóján Juhász Gyula megemlékezést tartott. Méltató cikket szeretett volna közölni a Petőfi Társaság lapjában is, de elutasították, mert Adyt nem tartották eléggé magyarnak. Juhász Gyula azzal érvelt, hogy korábban ezt vélték Madáchról is, de a 20-as években őt már nemzeti írónak találták. Az egyetemen másképp vélekedtek Adyról, ott befogadták Juhász Gyula előadását is. Buday György nyitotta meg, és Juhász Gyula zárta a megemlékezést. Ott az is kiderült, hogy a diákok szeretik Adyt.

  Hatvany Lajost nemzetgyalázásért 7 év fogházra és 500 ezer pengő bírságra ítélték. A német kultúra meghatározó képviselői, Thomas Mann, Gerhart Hauptmann Einstein, Hofmannsthal, Stefan Zweig emelték föl szavukat. Levélben tiltakoztak a méltánytalan eljárás ellen: büntetés jár azért, mert valaki nem ért egyet a kormány politikájával. Hauptmann magántáviratot is küldött, amelyben reményét fejezte ki, hogy az ügy kedvező véget ér. A végső ítélet másfél évi börtön, 5 évi hivatalvesztés és 150 000 pengő kártérítés.

  Móra Ferencet a szülővárosa, Kiskunfélegyháza díszpolgárává választotta. Szeged polgármestere tanácsi határozatban üdvözölte. Móra a pesti egyetemen, Pozsonyban, Erdélyben nagysikerű előadásokat tartott.

  Az újszegediek Újszeged fejlesztését hiányolták. Vízvezetéket, villamost követeltek. Nehezményezték, hogy Szegedet jobban fejlesztik, ami nem is volt teljesen igaz. Somogyi telepen még utcai világítás sem volt. A lakók saját költségükre akartak petróleumlámpákat fölszerelni az utcákra. Ott sem volt vízvezeték, orvos. A Délmagyartól kértek segítséget.

  1927 októberében a város közepén, a MÁV-palota előtt 58 fokos víz tört föl. Pávay-Vajna Ferenc 1925-ben kezdett a föld mélyén forró víz után kutatni. Két évvel később született meg az eredmény. Mélykútnak nevezték el azt, melyet most Anna kútként ismerünk. A vízről kiderült, hogy gyógyhatása van. Anna kútnak Patzauer Dezső nevezte el a lányáról. Patzauer Dezső gyógyvíz forgalmazásával foglalkozott. Egy ideig a MÁV-palotát ezzel a vízzel fűtötték. Az Anna fürdő most is innen kapja a vizet. Nagy reményeket fűztek a hévízhez, szanatóriumot képzeltek el. És gázt reméltek, csak éppen le kellett állítani a fúrást, mert nem volt megfelelő fúrócső. A folytatást a következő évre halasztották.

  Megdöbbentő adatokat közölt a Délmagyar az Alföldről. Hiányoztak az utak, pedig a tanyaiak fizették az útadót, de abból még egy méter út se épült. A gyerekek alig tudtak elmenni az iskolába. A lakosság fele analfabéta volt. A közegészségi állapotok siralmasak voltak, nem voltak orvosok, szülésznők.

  A lakásviszonyok változatlanul rosszak voltak. A több évtizedes nehézség, hogy a lakások nedvesek, penészesek voltak, nem változott, tehát a tüdőbetegség is megmaradt. Számon kéri az újság, hogy miért csak a választások idején fontos a lakosság, a közbenső időben miért feledkeznek meg a vízről, közvilágításról.

  A vízhiány is maradt évtizedes probléma. Más nagyvárosokban, külföldön egy főre sokkal kevesebb víz jutott, mint Szegeden. Ennek az oka részben az volt, hogy csöpögtak a csapok, és locsolásra használták a drága ivóvizet. A közgyűlés úgy döntött, hogy házanként vízórákat szerelnek föl. Később arról döntöttek, hogy háromemeletesnél magasabb házat nem lehet építeni, mert magasabb házba a víztorony nem tudja fölnyomni a vizet. A Tisza vizét se lehetett tisztítás nélkül a hálózatba engedni, a tisztítás pedig kifizethetetlenül drága lett volna. Magasabb víztorony kellett volna. . Közben a népjóléti miniszter leiratban utasította a várost, hogy a szennyezett Tisza vizét sürgősen tisztítani kell, mert közegészségi veszélyt jelent.

  Szeged kapta a megbízást, hogy Délkelet-Magyarországon lássa el a mentőszolgálatot. 4 mentőautóval négy orvostanhallgató végezte a felelős szakmai munkát.

  Letartóztatták a Vénusz cipőgyár öt munkását. mert tájékoztatták az új munkásokat a bérmozgalomról. 24 órán keresztül voltak letartóztatásban.

Back Bernát fölsőházi tag volt. A parlamentben arról beszélt, hogy átgondolatlan a gazdaságpolitikánk, rosszak a külgazdasági döntéseink. Ennek volt a következménye az, hogy a reálbérek még 1928-ban se érték el a háború előttit. Világossá tette, hogy eredmény akkor várható, ha a munkásokat érdekeltté teszik a munkájukban. A munkások és a munkaadók jó kapcsolata erősíti a munkások lojalitását. A kisiparosok szövetkezetbe tömörítése nagyobb termelékenységet eredményez, a fogyasztási szövetkezetek olcsóbbá tennék a fogyasztást.

  A 25 éves szegedi zsinagógában jubileumi emlékülést tartottak, amelyen a város valamennyi elöljárója részt vett.

  A Délmagyar az előfizetőinek kedvezményes nyaralási utalványokat juttatott, amelyekkel Abbáziába, Lovranba, Portorozba utazhattak.

  Sok ellentmondás merült föl a belpolitikában. A békerevízió kérdése szinte folyamatosan naprenden volt. Egy brit sajtómágnás, Lord Rothermere fölvetette, hogy revízió alá kellene venni a trianoni döntést. Sokan ezt lelkesen üdvözölték, a kormány azonban nem foglalt egyértelműen állást. Chamberlain határozottan elutasította az elgondolást. Magyarország feudalisztikus berendezkedését Rothermere kifogásolta. Úgy vélte, hogy demokratizálódás nélkül nem tud fejlődni az ország. Vámbéry Rusztem ugyanezt hangsúlyozta: ameddig a politika határozza meg a gazdasági fejlődést és nem fordítva, esély sincs a fejlődésre.

  Nem utalt a feudalizmus elutasítására az sem, hogy Apponyi Albert Magyarország törvényes királyának nevezte a 16. évét betöltő Habsburg Ottót. Ez a kijelentés ugyan törvényellenes volt, a kormány mégse tiltakozott ellene.

  A numerus clausus enyhítése miatt a pesti, debreceni egyetemen erős zavargások kezdődtek. Pécs és Szeged próbált ellenállni, de ezen a két egyetemen is voltak verekedések. A rendőrség állította helyre a rendet.

  Móra Ferenc levelet írt a szegedi Friss Újságnak, amelyben fölvetette, hogy a múzeumot bővíteni kéne, mert az ásatási leletek és a festmények mellett nem fér el a Somogyi Könyvtár. Új épület kellett volna, csak a pénz hiányzott hozzá. A polgármester nem látott anyagi lehetőséget a bővítésre, bár szívesen tette volna. Fölmerült, hogy ha az állam támogatná, és a lakosság is a zsebébe nyúlna, a hiányzó összeget hosszúlejáratú hitellel lehetne megszerezni. Így még az árvíz 50. évfordulójáról is meg lehetne emlékezni és a Fogadalmi templomot is fölavatni.

  Szentgyörgyi Albertet, a cambridge-i egyetem tanárát haza hívták, és őt nevezték ki az orvosvegytani tanszék élére.

Tonelli Sándor 15 éve állt a Szegedi Kereskedelmi és Ipar Kamara élén. A munkáját nem kis elismerés mellett végezte. A Délmagyar által készített interjúban azt említette, hogy sok nehézség adódott a másfél évtized alatt. Háború, két forradalom. A háború előtt nagy iparvállalatok készültek Szegedre települni, de a történések elvitték a lehetőségeket. A háború után a Szeged környékén megtermelt mezőgazdasági termények földolgozására maradt lehetőség. A tanyavilág és a város közötti közlekedést a busz- és vonatközlekedés tette lehetővé. Komoly segítséget jelentett a jól kiépített információs hálózat. Az államtól több segítséget várt.

  A rádióban is beszédet mondott a jubileum alkalmából. Itt említette az új kezdeményezést, a Magyar Hetet. A célja a külkereskedelmi mérleg passzivitásának megszüntetése, a magyar áruk forgalmának növelése. Meggyőződése szerint az embereket meg kellett győzni arról, hogy a magyar termékek is vannak olyan jók, mint az import cikkek. Kirakatversenyt is szervezett a szegedi karácsonyi vásárra. A lelkes kereskedők szebbnél szebb árukat tettek a kirakatokba. A Magyar Hét elérte a célját. Ünnepi fölvonulással tettek koronát az eseményre.

  Rádiókészüléket kaptak a tanyák, amelyeket az iskolákban helyeztek el. Klebelsberg Kuno adta át őket.

  A TBC még 1929-ben is fenyegető rém volt, különösen a gyerekek között. Az alapvető ok még mindig a nedves, penészes lakás volt és a nem kielégítő táplálkozás. Tüdőszanatóriumokra lett volna szükség. 1929-ben szép ünnepség keretében átadták a gyerekklinikát. Ezzel megnyílt a lehetőség arra, hogy a gyerekkórházban legyen a gyerektuberkulózis osztály.

  Még egy örömteli dolog történt, átadták a női klinikát, egy modernül fölszerelt intézményt. Minden ágynál volt fejhallgatós rádió, jó koszt, az operált betegek az őrzőbe kerültek. Az előadótermeket korszerűen rendezték be. Ez volt akkor az ország legkorszerűbb nőgyógyászati intézménye.

  A kulturális élet sem szűkölködött eseményekben. Juhász Gyula Baumgarten-díjat kapott. Móra Ferenc sikeres volt a régészeti kutatásaiban. Az Országos Régészeti Tanács is nagyra becsülte a munkáját. Újszegeden átadtak egy 450 fős kollégiumot a polgári iskolai tanárokat képző hallgatói számára. Bartók Béla hangversenyezett a városban. Lengyel Vilma készített vele interjút az újság számára. Bartók elismerte, hogy a művei nehezen érthetők. (Ma már Bartók klasszikusnak számít.)

  Szilveszterkor a város lakosságának képviselői fölköszöntötték Somogyi Szilveszter polgármestert a névnapján. Elsőnek stílusosan Szabó Sándor kéményseprő gratulált.

  A parlamentben lábra kapott az a gondolat, hogy a korrupciós ügyek bizottsági vitáiról ki kéne zárni a sajtót. Az ellenérdekeltek nagyon határozott álláspontot foglaltak el: „a sajtót a bizottsági ülésekről kizárni annyit jelent, mint tág teret engedni a korrupciónak”.

  1929. május 13-20. között rendezték meg az első Magyar Könyvhetet. A Délmagyar örömmel írta, hogy milyen jó egy ilyen esemény, ugyanakkor a könyvkereskedők egyáltalán nem voltak lelkesek. A vezércikk ostorozta is őket, hogy ha annyi fesztivál van a városban, miért éppen a könyvünnep maradjon ki belőle. Így a könyvkereskedők beadták a derekukat, megrendezték a fesztivált. Csak a vásárlók voltak kevesen. Általában kevés könyvet vettek Szegeden. Ennek az egyik oka az volt, hogy a pesti ügynökök elárasztották könyvekkel az embereket.

  A népjóléti és a földművelési miniszter kezdeményezésére az iskolákban bevezették a szegény gyerekek számára a tejakciót. A gyerekek az elemi és a középiskolákban ingyen kaptak naponta tejet. Az összes diák 20 %-át jelentette ez.

  Laiter Mór, egy volt szegedi polgár tízezer pengős alapítványt hozott létre. Egyik évben egy keresztény, a másik évben egy zsidó fölső ipariskolai diák részesülhetett az ösztöndíjban.

  Megemlékeztek a „nagy víz” betörésének 50. évfordulójáról. A színházban díszelőadást rendeztek, az újságok cikkeket, irodalmi műveket közöltek, Lőw Immánuel lírai hangú beszédet mondott.

  A múzeumi törvényről Móra Ferenc tartott előadást Miskolcon. Azt mondta, hogy nemzetközileg is jó a törvény, csak az a baj, hogy nem szereznek érvényt neki. Szeged környékén nagyon sok leletre bukkannak az emberek, de nem jelentik be a múzeumban. Pedig a régiségek értékek. A kultuszminiszter Mórát bízta meg, hogy fogalmazza meg azoknak a tábláknak a szövegét, amelyeket a kulturális épületekben fognak elhelyezni.

  Elérkezett a hangos film korszaka. A mozitulajdonosok nem örültek neki, mert csak nagy költséggel tudták a berendezéseket átalakítani. A közönség azonban kikövetelte, győzött a hangos film.

  A Fogadalmi templom építésénél újra fölmerült, hogy a munkákkal nem a szegedi, hanem a pesti munkásokat bízzák meg. A freskók festésénél is ez volt a vitatott kérdés. Feork Ernő a saját munkájának túlszámlázásával is megpróbálkozott. Rerrich Béla elkészítette a Templom tér belső rendezésének tervét.

  1929. november 6-án jelent meg az első hír a gazdasági világválságról. Akkor még csak arról, hogy a chicagói City Bank összeomlott. Akkor azt még nem lehetett tudni, hogy dominó szerűen dőlnek be az amerikai bankok, és ez az egész világ gazdaságára kihat.

  Öt éves lett a múzeumbarátok akciója, amellyel ötven folyóiratot fizettek elő a könyvtár számára. Ezt ünnepséggel akarták megünnepelni, de Móra Ferenc azt mondta, hogy ne dínom-dánomra költsék a pénzt, hanem duplázzák meg az előfizetett folyóiratok számát, növeljék ötvenről százra.

  Nagy volt a munkanélküliek száma a városban. Szeged szükségmunkát biztosított a számukra. Az első nap 650-en éltek a lehetőséggel, a következőn 200-an csatlakoztak hozzájuk. Diplomások is voltak köztük. A város előleget fizetett nekik, hogy legyen karácsonyra pénzük. 550 kislány és kisfiú kapott karácsonyra ruhát Aigner Károly főispán kezdeményezésére.

  A harmincas évek elejére megváltozott az újság hangvétele, ahogy az országé is. A korábbi színes, a város életét jól tükröző napilap egyre laposabb lett. Egyre kevesebb cikk szólt a társadalmi, kulturális eseményekről, bálakról. A természetes stílus kényszeredetté vált, egyre inkább a politika, a gazdasági ügyek uralták a cikkeket. Persze a világ képét tükrözte az újság. A gazdasági válság Amerikáról átterjedt az egész világra, bár ezt Horthy csak 1931 közepén említette. A 2. világháború előtt is dúltak háborúk, ez alakította a hangulatot. A magyar közigazgatási berendezkedés egészen Szálasi uralomra jutásáig őrizte a feudális jellegét. A kormány tagjai, főbb tisztségviselői jellemzően nemesi előnévvel bírtak, arisztokraták voltak, ünnepi alkalmakkor díszmagyart, fejükön kócsagtollas föveget hordtak. A nők pártában jelentek meg.

  A belpolitikát az egyre fokozódó nacionalizmus, a trianoni békeszerződés miatti olthatatlan revansvágy itatta át. A Horthy-kultusszal próbálták elterelni a figyelmet a súlyos gazdasági, társadalmi, szociális válságról.

  Sztrájkok és munkástüntetések zajlottak. Annak ellenére, hogy 1928-ban eltörölték a numerus clausust, az egyetemeken rendszeresen vegzálták a zsidó hallgatókat. A Turul Szövetség az erőszaktól sem riadt vissza. Különösen a budapesti és a debreceni egyetemeken rendeztek verekedésbe torkolló fölfordulásokat. A debreceni egyetemet többször 2-3 hétre be kellett zárni. Szegeden ez másképp zajlott, de itt is előfordult, hogy a rendőrségnek kellett beavatkozni. Egy alkalommal az egyetemről kitódulva a Délmagyar szerkesztőségére zúdítottak kőzáport. A rendőrök kardlapolással verték szét a randalírozókat. Szent-Györgyi Albert szerint a hazafiság a szorgalomban és tudásban nyilvánul meg. A gondolat befejezését a hallgatóságra bízta.

  Megemelték a köztisztviselők adóját, ettől 10%-kal csökkent a jövedelmük. Az ellenzéki politikusok erősen kritizálták az adóemelést, inkább a kormány nagyzolását, a pénzpocsékolást akarták megszüntetni, az ország gazdálkodásának megreformálását sürgették. Horthy születés- és névnapját minden évben nagy és költséges ünnepségekkel ülték meg, az Opera Házban díszelőadást tartottak. 1932 olimpiai év volt. Magyarország csak akkor vehetett részt a játékokon, ha teljesíti adósságkötelezettségét. Importkorlátozásokat vezettek be, intézményeket zártak be. A takarékosságnak esett áldozatul a népjóléti minisztérium. Back Bernát a parlamentben sürgette a gazdaság megreformálását, az export növelését, a vámok minimalizálását, az agrárium támogatását. „A rossz gazdaságpolitika a pengő leértékelődéséhez vezet.” - nyilatkozta. Az agrárreform sokszor került szóba az évtized során, de soha senki nem beszélt arról, hogy mit is értenek rajta.

  1930 októberében fölszentelték a Fogadalmi templomot.

  A kenderfonógyárat körszerűsítették, egy új portalanító berendezést helyeztek üzembe, amely sokkal jobban védte a munkások egészségét. A dorozsmai országutat egy új összetételű burkolattal látták el, bitumen, agyag és kátrány keverékét öntötték az alap és a makadám közé. Így a burkolat rugalmasabbá, ezáltal tartósabbá vált. Elkészült a SZUE, a Szegedi Úszó Egyesület uszodája. Átadták a gyerekkórházat külön csecsemőosztállyal. Automata telefonközpontra cserélték a régit, ezzel emelkedett a tarifa is. Hiába volt gyorsabb és biztonságosabb a telefonálás, a forgalom 60 %-kal csökkent. 400 állomást le is szereltettek. Somogyi-telepen csak egy-két járdának volt téglaburkolata, így esőben sárban gázoltak az emberek, szárazságban pedig szívták a port. Így a nedves lakásoktól még mindig nem lehetett megszabadulni, akkor pedig mi gátolta volna meg a tüdőbaj terjedését? A tífusz és a kolera is terjedt. A pénztelenséget az is mutatta, hogy szilveszter este az emberek ugyan mentek a kávéházakba, de alig fogyasztottak. A 20. századi első szegedi ipari vásárát 1930-ban rendezték meg a Kereskedelmi és Ipar Kamara új székházában. (A 19. század második felében már egyszer volt ipari vásár Szegeden.) Gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter, Szeged országgyűlési képviselője is meglátogatta. Ettől kezdve évente ismétlődött a vásár.

  1931-ben új önkormányzati törvénytervezet született, amely jelentős mértékben csökkentette volna az önkormányzatok függetlenségét. A tervezet szerint a belügyminiszter beleszólhatott volna a települések költségvetésébe, ráadásul a sajtó nem kritizálhatta volna a törvényjavaslatot. A városok tiltakoztak az önkormányzatok jogainak megnyirbálása ellen. A nagy ellenállás hatására a tervezetből nem született törvény.

  1931-ben országgyűlési választásokat tartottak. Vegyes volt a választási rendszer. A városokban titkos, a kistelepüléseken nyílt volt a szavazás. Sorra derültek ki a választási csalások: az Egységes Párt ajánlóívén hamis nevek szerepeltek Szegeden. Kétféle röpcédulát osztogattak, az egyiken árulónak minősítették azokat, akik nem a kormányoldalra szavaztak, a másikon félrevezették a szavazókat. A tanyai vasútról letessékelték azt a gazdát, aki elárulta, hogy az ellenzékre fog szavazni. Ezek után nem volt csoda, hogy az Egységes Párt, a korábbi kormánypárt nyerte meg a választást. Kéthly Anna megtámadta az eredményt, de azt érvényesnek tartották a bizonyított csalások ellenére is. Gróf Klebelsberg Kuno újra Szeged országgyűlési képviselője lett. Beiktatási beszédében a város, elsősorban az oktatás fejlesztéséről beszélt, de nem feledkezett meg a gazdaságról, ezen belül a közlekedés fejlesztéséről sem.

  Pakots József demokrata párti képviselő a közigazgatás reformját sürgette. Kifejtette, hogy túl sok a főtisztviselő, akik több tisztséget is viselnek. Kérdés, hogy jut-e idejük minden feladatuk elvégzésére. Követelte a jogbiztonságot, a demokratikus működést, a választási rendszer igazságossá tételét.

  Minden nehézség ellenére a kulturális élet nem állt meg. Magyarországon hangversenyezett Toscanini ,aki a New York-i Filharmonikusok élén adott koncertet a fővárosban. Bruno Walter is vezényelt Budapesten.

  Klebelsberg Kuno továbbra is szorgalmazta, hogy a vidéki városok játsszanak szerepet az ország szellemi életében. A pécsi, debreceni, szegedi tudományegyetem emeli a városok szellemi színvonalát, kapcsolódjanak be a kutatási munkába.

  A szegedi újságírás története meglehetősen gazdag. A 19. század közepétől jelentek meg lapok, némelyikük hosszabb, másikuk rövidebb ideig. Ismerjük a Híradót, 1884-ben Steingassner István írt Sugárúti séták címen. Őt később Tömörkény István néven ismerjük. Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc, Juhász Gyula emelte az akkori újságok fényét. A Szegedi Híradó írta meg, hogy már 1876-ban rendeztek a városban ipari vásárt. A Szeged és Vidéke gyászkeretben közölte Dankó Pista halálát. Az arról szóló hírt, hogy a Tisza 1879-ben áttörte a gátat még kiszedték a nyomdászok, de kinyomtatni már nem tudták, mert a víz elöntötte a nyomdát. A Híradónak vicclap melléklete is volt, Szögedi Paprika volt a címe. Ez Gárdonyi Géza ötlete volt, de már Tömörkény István valósította meg. A napilapokon kívül 30 időszaki kiadvány jelent meg ebben az időben.

  1931. augusztusban lemondott a Bethlen-kormány. Új kormány alakítására gróf Károlyi Gyula kapott megbízást. A programja lényegében megegyezett Bethlenével. Szavakban elutasította az antiszemitizmust. 13 hónapos kormányzás után megbukott. Új kormányt Gömbös Gyula, az Egységes Párt támogatottja alakított. Felekezeti békét, az emberek közötti egyenlőséget hirdette. Az infláció megakadályozása, a közigazgatás és a választójog megreformálása, az adómorál szigorítása szerepelt a programjában. „Nem akarok diktátor lenni.” – mondta. Közben rendszerkritikus írásai miatt nyolc napra betiltották a Népszavát. Rendeletileg szabályozták a napilapok oldalszámát, ez kétharmadára csökkentette a terjedelmüket.

  Fölrobbantották a biatorbágyi völgyhidat. A vizsgálat először a kommunistákat próbálta felelőssé tenni, de kiderült, hogy Matuska Szilveszter volt a tettes, akit hat év börtönre ítéltek.

  A békerevízió egész Európa gondolkodását fogva tartotta. 1932-ben Genfben leszerelési világkonferenciát rendeztek, ahol az összes fegyver leszerelését javasolták. Gróf Apponyi Albert a Népszövetségben vetette föl a revízió ügyét, de hangsúlyozta, hogy a békét semmilyen körülmények között nem szabad veszélyeztetni. Mussolini arról nyilatkozott, hogy határozottan háborúellenes, csak azért fegyverkezik, hogy ne legyen védtelen az ország, ha megtámadnák. A pápa élesen ellenezte Mussolini fasizmusát. Németországban Hindenburg megnyerte a választást, ő lett a kancellár. Hitler rohamosztagokat szervezett a kommunisták ellen.

  1933. január 31-én Hitlert kancellárrá választották. Azonnal megkezdte a diktatúra kiépítését. Fölgyújtották a Reichstag, a birodalmi gyűlés épületét. A bűncselekménnyel a holland kommunistát, Van Der Lübbe-t vádolták. Ez jó alkalmat jelentett Hitlernek a kommunistákkal való leszámolásra. Megkezdte a zsidók szervezett üldözését, numerus clausust vezetett be az ügyvédeknél, a zsidó tulajdonú cégek ellen bojkottra szólította föl az ország lakosságát, Berlinben elbocsátották az állami alkalmazásban álló zsidó orvosokat. Törvény jelent meg arról, hogy a testi és szellemi fogyatékosokat sterilizálni kell, valamint tilos volt a vegyes házasság. Több mint 50 ezer zsidó menekült el Németországból, köztük nagyon sok művész, Thomas Mann (bár ő nem volt zsidó), Bruno Walter, Otto Klemperer. Nagyon rossz volt a nemzetközi visszhangja az antiszemitizmus ilyen mértékű föllángolásának. Hitler erős propagandát folytatott Ausztria Németországhoz való csatolásáért, amely miatt Dollfuss osztrák kancellár aggódott. Mussolinihoz fordult segítségért.

  Mussolini bejelentette a parlamentáris rendszer fölszámolását, helyébe a korporatívizmus lépett.

  Hitler kancellárságának első évében Németország és Lengyelország szoros barátsági szerződést kötött. A következő évben lemondott az Anschlussról, Ausztriát függetlennek tekintette. Ez év nyarán zajlott a „hosszú kések éjszakája” (német nyelvterületen Röhm-Putsch). Hitler tartott az SA-tól, félt, hogy Ernst Röhm, az SA vezetője veszélyezteti a hatalmát, ezért SS-rohamosztagok provokáltak fegyveres összetűzést. Az akció legkevesebb 85 áldozatot követelt, közöttük volt Ernst Röhm is. Nem sokkal ezután Ausztriában is lezajlott egy véres horogkeresztes támadás. Megölték Dollfusst, az osztrák kancellárt. A németek tagadták, hogy közük lett volna a puccskísérlethez.

  Hitler különös erőszakossággal támadta a keresztény egyházakat. 1937-ben Goebbels betiltotta a művészeti kritikát, helyette művészeti értékelést vezettek be.

  Magyarországon a közalkalmazottak fizetését 3 %-kal csökkentették, 10 %-os kamatadót vezettek be.

  1933-ban Gömbös már fontosnak tartotta a Németországgal való szoros kapcsolatot, bár „nem kapkodunk idegen minta után” – jelentette ki. Rádióbeszédében hangsúlyozta, hogy fontos napirenden tartani a békerevíziót. Mussolinit mintaképének tekintette. A politikusok nyilvános beszédeiben és az újságcikkekben egyre kevesebb lett a konkrétum, tele voltak a szövegek semmit mondó szóvirágokkal, a keresztény nemzeti szellem fontosságának hangoztatásával. Ezt kellett tükröznie a kultúrának, az oktatásnak is.

  1931-ben rendeztek először a Templom téren szabadtéri előadást. Hevesi Sándor rendezte a Magyar Passiót. A helyszín jó akusztikájával alkalmasnak bizonyult hasonló előadások megtartására. Ezzel a középkorban már népszerű műfajjal Magyarországon is megteremthető volt az, amelyet a 19. században Wagner Bayreuthban létrehozott. Tervek születtek arra, hogy Az ember tragédiáját is színpadra állítják. Max Reinhardt , akinek elévülhetetlen érdemei voltak ezen a téren, pártolta az elképzelést. 1933-ban valósult meg: Hont Ferenc rendezésében adták elő Az ember tragédiáját. Óriási siker volt, az egész ország Szegedre figyelt. Filléres vonatok hozták a nézőket a városba, külön villamosokat állítottak forgalomba. A következő évben Bánffy Miklós rendezte az előadást. A díszletekbe bele ültette a tér építményeit. 1935-ben Pietro Mascagni vezényelte a Parasztbecsületet, Az ember tragédiáját Bánffy Miklós rendezte, Oláh Gusztáv és Nádasdy Kálmán voltak az asszisztensek. Óriási volt a hazai és nemzetközi siker. Az osztrák állami színházak felügyelője levélben köszönte meg a polgármesternek a Tragédia adta élményt. Bécsben Oláh Gusztáv és Varga Mátyás díszleteiből nyitottak kiállítást.

  Az 1936-os Szegedi Szabadtéri Játékokon Az ember tragédiájában Lucifert Kiss Ferenc alakította. A játékok idején szólalt meg a Dóm téri harangjáték, 18 fából faragott szobor járt körbe-körbe. Siklós Albert állította össze a 8 perces műsort szegedi dalokból, a Ballag már a véndiákból, Tinódi Lantos Sebestyén Szegedi veszedelem c. dalából.

  A játékok idején Bálint Sándor az Alföld művészetéről tartott sikeres előadást. Beszélt a napsugaras házakról, amelyek Alsóvárososon kívül is elterjedtek. Szólt a tápai népviseletről, és arról is, hogy hanyatlik a népművészet, a városba költözők, a gyárban dolgozók már nem öltöznek népviseletbe, „kivetkőznek”.

  Anyagi okok miatt a Szegedi Filharmonikusok beszüntették a működésüket. Reményeik szerint Szeged műpártoló lakossága a segítségükre siet, és akkor újjá alakulhatnak. Kisvártatva ez meg is valósult. Az új karmester Fricsay Ferenc lett. Shvoy Kálmán állt az ügy élére, akit az újjá alakuláskor a zenekar örökös tagjává választották. Az egész ország kultúrája szenvedett a pénztelenség miatt. Klebelsberg (már nem kultuszminiszterként) rádióbeszédben hívta föl a figyelmet arra, hogy az egész nemzet látja kárát, ha a kultúra elsorvad.

  Kamarazenekar alakult Szegeden. Ez a tény nemzetközileg is javította a város kulturális megítélését. Az első hangversenyen Fricsay Ferenc Bach, Mozart és Weiner Leó műveit vezényelte. Gregor Piatigorszki is hangversenyezett a városban. A képzőművészet is teret kapott, országos kiállítás nyílt az Iparcsarnokban, amely nagy látogatottságnak örvendett. Aba Novák Vilmos is megjelent.

  Klebelsberg Kunot halála után Hóman Bálint követte a kultuszminiszteri székben . Keresztény nemzeti szellemet hirdetett az oktatásban, kultúrában.

  1934-ben merült föl először, hogy a közigazgatásban dolgozók magyar nevet viseljenek. Igen erős nyomást gyakoroltak rájuk. Szegeden háromezren magyarosítottak.

  A nyomor enyhítésére a szegénysorsúak részére ínségkonyhákat működtettek, téli, karácsonyi adománygyűjtéseket szerveztek. Horthy felesége is közreműködött ebben. A finanszírozáshoz ínségadót vezettek be. Egy idő után csak munka ellenében osztottak ínségebédet. A Délmagyar hozzájárult az ínségkonyha városi költségeihez, a tűzifaakcióhoz, és Mikulás-napi rendezvényeket is szervezett. A lakosság nagyon méltányolta az újság kezdeményezéseit. Horthy Miklósné a jobb módúakat arra bíztatta, hogy adományokkal segítsék a rászorulókat.

  Szegeden a rossz lakásviszonyok, a nedves, penészes lakások, a csatornázás hiányosságai miatt sokféle járvány pusztított. Tífusz, kolera, tüdőbaj. A tanyavilágban a trachoma is. Deszken tüdőbeteg gyerekek számára szanatóriumot hoztak létre, majd bevezették az iskolai egyészségügyi szűrést is. Fölütötte a fejét a gyermekparalízis is. Egy lübecki professzor, Albert Camette kísérletezte ki a tüdőbaj elleni védőoltást, amelyet a dorozsmai gyerekeknek ingyen bocsátott a rendelkezésükre. Az oltás sikeresnek bizonyult. Diftéria ellen is oltották a gyerekeket.

  A városi vízmű gőzgépes meghajtását elektromosra cserélték. A korszerű eljárás lehetővé tette, hogy az utcák takarításához ne a Tisza vizét, hanem artézi vizet használjanak. Ez közegészségileg is jó volt, mert a Tisza iszapos vize nem takarította, inkább szennyezte az utcákat. A gyufagyár igazgatója bejelentette, hogy a munkanélküliség csökkentése érdekében 30-50 munkást vesz föl annak ellenére, hogy ez veszteséget okoz, de a munkanélküliség csökkentése fontosabb. Szeretett volna jó példát mutatni a többi gyáros számára. 1934-ben a Kass szálloda tönkre ment. A Szeged-Csongrádi Takarék Pénztár vette meg, Hungária néven nyitotta újra.

  1934-ben meghalt Somogyi Szilveszter, az új polgármester dr. Pálfy József lett. Cigányzenészek köszöntötték hivatalba lépésekor.

  A Turul Szövetség erotikaellenes kampányt indított, mert a tiszai strandon túl szabadosnak találták a fürdőruhákat. Egy újságíró válaszul azt írta, hogy a fürdőruhák hossza helyett az éhezéssel és a munkanélküliséggel kéne a jó keresztényeknek foglalkozniuk. Milyen keresztény az, aki az ínséget elnézi, de a fürdőruhák rövidségét nem szenvedheti.

Vámbéry Rusztem előadást tartott. A téma a szexuális erkölcs és a szexualitás ábrázolása az irodalomban. Mint mondta a szexuális erkölcs nem kőbe vésett, időtől és kortól független kategória, hanem koronként változik. Ha ezt törvénnyel próbáljuk körül bástyázni, akkor a képmutatásnak engedünk utat. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az obszcenitásnak nyitunk teret.

  Horthy Miklós Budapestre való bevonulásának 15. évfordulóján vitéz jákfalvi Gömbös Gyula miniszterelnököt, honvédelmi minisztert, tábornokot altábornaggyá nevezte ki Gömbös Gyula. A kinevezési okmány aláírása: Gömbös Gyula miniszterelnök, Horthy Miklós kormányzó.

  A parlamentben az új választási törvényt tárgyalták. Az ellenzéki és a párton kívüli képviselők azt követelték, hogy a törvény legyen átlátható, ne adjon lehetőséget a taktikázásra, ne a pártszempontok irányítsák. Pártok keletkeznek, pártok tűnnek el, de a nemzet marad. Gömbös dagályos, tartalmatlan beszédet mondott a rádióban, de nem szólt se a gazdasági reformról, se a választási törvényről. Horthy újévi beszéde ugyanezért okozott csalódást. A politikába visszatért gróf Bethlen István ezer éves demokráciáról beszélt. (Vajon milyen hagyománya volt a demokráciának ezer éven át a feudális Magyarországon?)

  1935 elején föloszlatták a parlamentet, új választást írtak ki, de még mindig nem volt új választási törvény. Maradt a felemás választási rendszer, amelyben csak a törvényhatósági városokban volt titkos a szavazás. Azokban ellenzéki győzelem született. Gömbös szerint azért volt szükség az idő előtti választásra, mert a kormány mesterségesen szított politikai feszültség áldozata lett. Abban a hangulatban pedig nem lehetett a reformokat végrehajtani. „Figyelmeztetjük Európát, hogy a revíziót békés eszközökkel akarjuk elérni.”- mondta egy szegedi beszédében. Az ellenzék egységbe tömörült.

  Az újjá alakult parlamentben Gömbös - aki miniszterelnök maradt a Nemzeti Egység Pártja színeiben - beszédet mondott, amelyben az egypárt-rendszer mellett állt ki. Csak egy vezért ismert el, mert ez volt az ország érdeke. „A gazdasági reformnak meg kell előznie a titkos választójogot.” – mondta. A liberalizmust levitézlett gondolatnak tartotta. Az ország előtt álló történelmi időben három célt látott teljesítendőnek. 1. Sok magyart a magyar földre. 2. A sok magyar számára megérdemelt szociális helyzetet. 3. A sok magyar küzdelemtől áthatott szellemű legyen, mert küzdelem vár rájuk. Támadni kell az ellenzéket. Úgy vélekedett, hogy a középiskolában a magyar nyelvet és irodalmat kell a középpontba helyezni, mert ez erősíti a nemzeti szellemet, mert „ez neveli a fiatalságot a magyar öncélúságra… Minden emberben csak eszközt látok a nemzet magasabb céljai elérésére.” Biztosnak érezte, hogy a történelem el fogja ismerni. 1936. október 6. vesebajban meghalt. A kormány lemondott. A megalakult új kormány feje Darányi Kálmán lett. Programbeszédében kifejtette, hogy az igazi békét akarja szolgálni. A külpolitika irányán nem kívánt változtatni, de az angol és francia kapcsolatokat ápolni akarta. A vallásos erkölcsöt elvárta. Megszólaltak politikusok, jelentős személyiségek, akik a szélsőségeket kívánták csitítani. Gróf Teleki Pál szerint „Nem mehetünk idegen gondolatok után, legyenek azok akár a nemzeti szocializmus, akár a fasizmus törekvései." Egy zöldinges (nyilas) csoport botrányt rendezett a Turul Szövetség szegedi egyetemi gyűlésén. Gelei József rektor a randalírozás lecsitítására mondott beszédet: „Jelszavakkal lehet tömeget izgatni, de problémákat megoldani nem lehet.” 1937 karácsonyán a pápa tiltakozott a német katolikusok üldözése miatt.

  1936 nyarán a Kossuth Lajos sugárúton légoltalmi helyet építettek. 1938-ban már az összes lakóház pincéjét óvóhellyé alakították át. Budapesten teljes sötétséggel és forgalomleállással járó légoltalmi gyakorlatot tartottak. Jól sikerült a gyakorlat, sötétség borult az ország fővárosára. 1937-ben egyre több volt a légoltalmi gyakorlat, már gázálarcban is folytatták. Előfordultak azonban technikai hibák, amikor nem szólaltak meg a szirénák.

  Szegeden gazdag avarkori temetőre leltek a Fehértónál. Juhász Gyulát harmadszor tüntették ki Baumgartner-díjjal. Babits Mihály, az alapítvány elnökeként szomorúan állapította meg, hogy a díj az írók, költők megélhetését is segíti, holott a cél az irodalmi tehetség elismerése. Új díjazott volt Illyés Gyula és Bartucz Lajos antropológus. 1936-ban új díjazott volt József Attila, Ortutay Gyula, Schöpflin Aladár, Weöres Sándor.

  Móra Ferenc 30 éves írói munkásságát ünnepelték, az egyetem díszdoktorrá avatta. Azt nyilatkozta, hogy a tudományos munkáját többre értékeli, mint az íróit. Sorra tártak föl Szeged környékén többezer éves sírokat. Ezeket az ásatásokat a múzeum irányította. Az avató ünnepségre készült el az Aranykoporsó című regény. 1934-ben, Móra Ferenc halálakor gyászolta az egész város. A Vadembernek, Móra Ferenc unokájának osztálytársai dolgozatot írtak Móra bácsiról. 16 dolgozatot megjelentetett a Délmagyar. Szegeden temették el, de Kiskunfélegyháza magának követelte a halottat. Móra Ferenc korábban nagy értékű leleteket tárt föl Vásárhelyen, amelyeket a szegedi múzeumban helyeztek el azzal, hogy az Vásárhely tulajdona. Az író halála után két héttel Vásárhely polgármestere jelentkezett a leletekért, mert azok a korábbi megállapodásnak megfelelően csak Móra Ferenc haláláig lehettek Szegeden. A szegedi polgármester-helyettes válaszában azt kérte a vásárhelyi polgármestertől, hogy egyezzenek bele abba, hogy a leletek Szegeden maradjanak, de Vásárhely tulajdonaként. Amennyiben Vásárhely ebbe nem egyezik bele, minden költséget Vásárhelyre hárítanak. Móra Ferenc halála előtt néhány héttel maga rendelkezett úgy, hogy a leletek maradjanak Szegeden. Nem sokkal később Szeged mégis lemondott a vitatott leletek birtoklásáról.

  1937-ben meghalt a város költője, Juhász Gyula. Szerzetes akart lenni, de elhagyta a piarista rendet, tanár lett, végig járta a kis magyar városok gimnáziumait, megismerkedett a kulturális élet szereplőivel. Újságíró volt és szomorú költő. Szeged mélyen meggyászolta, Sík Sándor előadást tartott róla az egyetemen.

  József Attila halála megrázta az országot.

  Szent-Györgyi Albert 1937-ben Nobel díjat kapott. A város díszpolgárává avatta.

  A nyilasok egyre erősebb antiszemita propagandát folytattak. 1937 tavaszán Szálasit izgatásért letartóztatták, és 3 hónap fogházra ítélték. A bírósági tárgyalásán véres harcot hirdetett az alkotmányos rend ellen, egyszemélyi vezetést, parancsuralmat követelt. Az általa vezetett Magyar Nemzeti Szocialista Pártot föloszlatták. Számos, a Tanácsköztársaság alatt aktivizálódott kommunista is tagja volt a pártnak. De volt közöttük bűnöző is, a székesfehérvári szervező korábban Budapesten kasszafúró banda vezetője volt.

  Az 1879-es nem egyértelmű állampolgársági törvény alapján kezdték 1938-ban firtatni, hogy ki a magyar állampolgár és ki nem. Ezek szerint aki 1880 előtt Magyarországon született, az magyar állampolgár. Aki 10 évig folyamatosan nem Magyarországon élt, elvesztette magyar állampolgárságát. A nem egyértelmű törvény miatt a későbbiekben sok embernek súlyos következményekkel kellett számolnia.

  Hóman Bálint Szentesen tartott beszédében kifogásolta, hogy a gazdasági életben fölül reprezentáltak a zsidók. Részben azért, mert képzettebbek, másrészt pedig azért, mert a nem zsidó lakosság, tehát szerinte a magyar társadalom közömbös volt ebben a kérdésben. „Nem erőszakkal, hanem törvényekkel kell változtatni a helyzeten.” – mondta.

  1937-ben zászlót bontott a Március Front . Egy szegedi rendezvényen Kovács Imre és Erdei Ferenc beszélt a diákság előtt.

Toscanini Ausztria kiszámíthatatlan politikai magatartása miatt lemondta föllépését a Salzburgi Ünnepi Játékokon. Magyarországon, így Szegeden is tiltakoztak a művészek a gondolkodás, alkotás szabadságának korlátozása miatt. Sík Sándor előadásában éppen erről beszélt. Mások az angol kultúra irányába teendő lépéseket szorgalmazták. Megalakult a Hungarian Quarterly szegedi csoportja. A Somogyi könyvtár megvásárolta a Bibliotheca Dugonicsiana-t, a piarista paptanár gyűjteményét. Főleg matematikai könyveket. A könyvtár különgyűjteményt alakított belőle.

  Az 1938-as Szegedi Szabadtéri Játékokon Az ember tragédiáját Kiss Ferenc rendezésében mutatták be. A korábbi előadások sikerét nem érte el. Voltak viszont hangversenyek a fesztivál alatt, Kodály maga vezényelte a Psalmus Hungaricus-t, a Jézus és a kufárokat és a Budavári Te Deumot. Szerepelt még a programon Verdi Requiemje, a Turandot és az Aida Nádasdy Kálmán rendezésében. A rendező Szeged fogadott fiának érezte magát. 1939-ben megemlékeztek arról, hogy tíz éves a Dóm orgonája. Akkor ez volt Európa második legnagyobb ilyen hangszere 7 200 síppal, öt manuállal .

  1938-ban gróf Teleki Pál volt a vallás- és közoktatási miniszter. Politikamentes oktatást ígért. „Ostorozni kell a gyűlöletet, mert ez vezet a társadalom romlására." – hirdette. Az új középiskolai tananyag az idegen nyelvekre, a helyes magyar beszédre, a népi hagyományokra helyezte a hangsúlyt. Az egyetemistákat be kívánta kapcsolni a szociálpolitikai munkába, a falukutatásba.

  1938 áprilisában a szegedi egyetem díszdoktorrá avatta a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albertet.

  Hitler 1938 februárjában tárgyalt Schuschnigg osztrák kancellárral, akkor még Hitler nem kérdőjelezte meg Ausztria függetlenségét. Március 12-én pedig német csapatok szállták meg Ausztriát, ezzel Ausztria Németország része lett. Schuschnigg kancellár lemondott. Német közigazgatási rendet vezettek be, az osztrák főtisztviselők mellé német komisszárokat rendeltek, az osztrák postatakarék-pénztár vagyonát a németéhez rendelték. Megszűnt Ausztria népszövetségi tagsága. Az angolok és a franciák tiltakozásul éles hangú demarsot küldtek Németországnak, Mussolini kész ténynek tekintette Ausztria bekebelezését. Svájc erélyes hangon deklarálta függetlenségét, a pápa kiállt a faji megkülönböztetés ellen.

  Szeptemberben a müncheni egyezmény értelmében Csehszlovákia német lakta területeit, tehát a Szudéta-vidéket és Sziléziát Németországhoz csatolták. Az egyezmény aláírói Hitler és Mussolini. Az angolok és a franciák tudomásul vették a döntést. Az egyezmény készítette elő az első bécsi döntést, amelynek értelmében Csehszlovákiát hat részre osztották. Tiso vezetésével létrejött a Szlovák Köztársaság, a Felvidék déli részét Pozsony kivételével Magyarországhoz csatolták, az ország középső részén alakult meg a Cseh-Morva protektorátus, ahol a közigazgatási nyelv a német lett. Keleten Kárpátalja, a lengyel lakta területen Teschen. Természetesen ezek a változások nem mentek harcok és torzsalkodások nélkül.

  A Felvidékre és Kárpátalja egy részére bevonuló magyar katonákat kitörő lelkesedéssel fogadták az ott lakó magyarok. Az elfoglalt területeken magyar közigazgatást rendeltek el. A helyi tisztviselőket tanfolyamokon tanították meg az új szabályokra. Ezt már nem fogadták örömmel a helyiek, hiszen a cseh közigazgatás korszerűbb volt a magyarnál, tehát egy korszerűtlenebb rendszert erőszakoltak rájuk. A helyi magyarok azt is zokon vették, hogy Magyarországról helyeztek oda főtisztviselőket olyan munkakörökbe, amelyekre a felvidéki magyarok joggal számítottak.

  Magyarországon túláradt a boldogság a területek visszacsatolása miatt. Mámoros örömtüntetések zajlottak, gyűjtéseket szerveztek a kárpátaljai szegények részére, miközben itt is éppen elég sok ember élt ínségben. Szeged is kivette a részét az ünneplésből, az adománygyűjtésből.

  Míg Európa középső részén nagy átalakulások zajlottak, az olaszok véres háborút vívtak Abesszíniában. Mussolini vissza akarta szerezni a 19. század végén Olaszország elveszített gyarmatát. Az 1935 és ’37 között zajló események során az olaszok visszaszerezték a gyarmatukat. 1936-tól 1939-ig Spanyolországban folyt a polgárháború a nacionalista Franco tábornok és a baloldali köztársaság-pártiak között. Francot Hitler, Mussolini és Portugália támogatta, a baloldaliakat a Szovjetunió. Franco került ki győztesen, aki 1975-ben bekövetkezett haláláig állt az ország élén. Japán és a Szovjetunió Mandzsúria birtoklásáért háborúzott. Ugyanezért Japán és Kína is harcolt.

  Európa többi országában gőzerővel folytak a háborús előkészületek. Budapest és Belgrád meg nem támadási szerződést kötött. Hitler bejelentette, hogy gyarmatokra van szüksége, érvénytelennek nyilvánította az angol—német flottaegyezményt, fölmondta a német-lengyel szerződést. 1939 májusában Németország és Olaszország 10 évre szóló katonai, politikai és diplomáciai egyezményt kötött. Európa országainak vezetői két- és többoldalú tárgyalásokat folytattak egymással, amelyekről érdemi információkat nem közöltek, de beszámoltak az ezekhez kapcsolódó vacsorákról, vadászatokról, Gigli föllépéséről.

  Az Anschluss után 3 héttel Horthy rádióbeszédet tartott, amelyben azt mondta, hogy Magyarország számára ez nem jelent mást, mint hogy két baráti ország egyesült. Ötéves tervet jelentett be, amelynek a legfontosabb része a honvédelem fejlesztése, mert ez ad biztonságot az országnak és kenyeret sok embernek. Azt a világ természetes részének tekintette, hogy vannak szegények és gazdagok. A fontos dolgokat az emberek nem ismerik, ezért fontos, hogy a kormányban bízzanak. A kormány elrendezi az ország ügyeit. Semmilyen irányba nem engedhető meg a széthúzás és izgatás. Shvoy Kálmán szerint hódolattal kellett fogadni a beszédet. A Széchenyi téren hangszórókból hallgathatták az emberek. Meghatódtak a végén elhangzó Himnusztól.

  Darányi Kálmán 1938. májusban lemondott a miniszterelnökségről. Utódja Imrédy Béla lett. Az ő miniszterelnökségének kezdetén fogadták el az 1. zsidótörvényt, amely szakított az állampolgári egyenlőség elvével, és az értelmiségi, szabadfoglalkozású pályákon korlátozta a vallási alapon megkülönböztetett zsidók jogait. Az egyes szakmákban maximum 20%-ot tehetett ki a zsidó származásúak száma. Az egyházak nem tiltakoztak ellene. Imrédy szélsőséges nacionalista, antiszemita politikát hirdetett, végül ez vetett véget a miniszterelnökségének. Kiderült ugyanis, hogy egyik dédszülője zsidó volt, így kénytelen volt lemondani. Gróf Teleki Pál lett az utóda.

  1938. május 25-én fényes ünnepség közepette megnyitották Budapesten az Eucharisztikus Kongresszust. Pacelli bíboros képviselte az egyházat.

  Az ország és Szeged súlyos gazdasági helyzete nem kedvezett az oktatásnak se. A városban 900 iparostanoncot nem írattak be az iparostanonc-iskolába. A vizsgálat során kiderült, hogy a mesterek takarékossági okokból tartották vissza a tanoncokat, de a hatóság büntetés terhe mellett kötelezte erre őket. Ugyanakkor érettségizett vagy tanítói oklevéllel rendelkezők tanultak kétkezi szakmát, mert nem találtak a végzettségüknek megfelelő munkát. Megdöbbentően romlott a város gazdasági helyzete. 10-15 év alatt gyárak, cégek, kereskedések, pénzintézetek szűntek meg.

  A szegedi egyetemen évről évre csökkent a fölvehető hallgatók száma. Szóba került, hogy a vidéki egyetemeken tanszékeket szüntetnek meg, végül tanszékek összevonásában egyeztek meg Szegeden.

  Nagy volt a háborús készülődés, a városházán bomba- és gázrobbanás-biztos óvóhelyet alakítottak ki. 100 ezer pengőt kapott Szeged légvédelmi célokra. Légvédelmi gyakorlatokat tartottak. Megváltoztatták a szegedi utcaneveket. Bizottság alakult, ahol áttekintették, hogy mely közterületek nevei nem kifejezetten szegedi kötődésűek. Amelyek nem, azokat át kellett nevezni. Így lett a Rudolf térből Hitler és Mussolini tér.

  A nyomor enyhítésére Szeged először egy, majd még egy ínségkonyhát állított föl, ahol ezrek étkeztek. A sorban elváltak egymástól azok, akik már régen erre a megoldásra szorultak és az újonnan erre a nyomorúságra jutottak. Télen tűzifát és kenyeret is osztottak. A város kisiparosai a saját jövedelmükből ajánlottak föl téli ruhára, cipőre valót az ínségesek részére. A Délmagyar 3 ezer nyomorgó gyerek számára rendezett Mikulás-ünnepséget. Új jelenségként jelentek meg a szellemi ínségmunkások, akik vagy elvesztették az állásukat, vagy a végzettségük megszerzése után nem találtak annak megfelelő állást. Havi 30 pengő volt a fizetésük.

  Egy fölmérés szerint a városi gyerekek 4%-a, a tanyai gyerekek 0,4%-a táplálkozott megfelelően. Nagy volt a szegénység a tanyavilágban. Klebelsberg iskolareformja nyomán ugyan a gyerekek jártak iskolába, de az utak rosszak, az elmaradottság nagyon súlyos volt. Növelte a bajt, hogy Szegeden a Nagykörúton kívül nem volt csatornarendszer, nem volt hova üríteni a szennyvizet. Megoldásként a háztartásokból az utcára öntötték, ami bűzt és fertőzést okozott. Ez volt a kolera és a tífusz melegágya. A rendőrség nem talált más megoldást, mint a bírságolást. A statisztika szerint 40 %-kal volt kisebb Szegeden a korábbinál a munkanélküliség, az életszínvonal mégis csökkent, mert a jövedelmet elvitte az infláció.

  Javult viszont a város egészségügyi ellátása. A nyomorúságos körülmények között tengődő járványkórházat Újszegedről a Pulcz utcába költöztették, ha nem is ultramodern berendezéssel, de a különböző fertőző betegeket elkülönítették. A tüdőgondozót a Mérey utcában helyezték el. Itt viszont modern berendezéseket szereltek föl. Az OTI röntgenkészüléket kapott, a tanyavilágban lakókat pedig autóra szerelt röntgenkészülékkel szűrték. Ünnepélyes külsőségek között fölavatták Újszegeden a védőnőképző intézetet.

  Mindeközben nőtt a város idegenforgalma. A Neues Wiener Journal hosszú cikkben méltatta Szeged szépségét. Megnyitották Újszegeden a népjóléti gyermekstrandot a város, az árvaházak, a Gyermekvédő Liga, a Szegedi Zsidó Nőegylet és az újszegedi kendergyár közös hozzájárulásából.

  Az egész országot terhelte az, hogy az emberek közömbösek voltak a sorsukkal szemben. Bármilyen törvényt hoztak, zokszó nélkül elfogadták, nem tanúsítottak semmilyen ellenállást. Nem törődtek azzal, hogy az adópengőiket mire költi az állam. Pedig a köztisztviselők bére alacsony volt, a közterhek nőttek. Enélkül pedig nem volt várható a javulás.

  A politikai hangulat változását jól jellemezte, hogy a Délmagyar egyik napról a másikra változtatta meg az irányultságát: 1939. január 5-én még úgy jelent meg, hogy a címlapon az szerepelt, „politikai napilap”, január 6-án pedig, hogy „keresztény politikai napilap”. A politikusi beszédekben az öntelt magabiztosság nyilvánult meg, miszerint az ország a legjobb úton halad.

  Imrédy Béla bukása után az új kormány miniszterelnöke gróf Teleki Pál lett. Első parlamenti beszédében azt mondta a zsidótörvényről, hogy nem német mintára készült, a magyar nép évszázadok óta a saját lábán áll. A zsidótörvény fájdalmat is fog okozni, amelyet a magyar népnek el kell viselni. A kettészakadt országot szándékozott összeforrasztani.

  Folyamatos katonai akciók zajlottak Kárpátalján, azaz Ruténföldön. Ezek a harcok hol magyar győzelemmel, hogy magyar vereséggel végződtek.

  1939. április 14-én Magyarország kilépett a Népszövetségből. Gróf Csáky István külügyminiszter így indokolta: „A legelemibb előrelátás megkívánta, hogy ezekben a pillanatokban, amikor minden mozgásban van, igyekezzünk minden oldalon cselekvési szabadságunkat biztosítani. A magunk lábán akarunk állni, senkinek sem ígérhetjük meg előre, hogy valamit teszünk, vagy nem teszünk."

  1939. május 5-én kihirdették a 2. zsidótörvényt, amely „fajnak” tekintette a zsidókat szemben az elsővel, amely felekezeti hovatartozás szerint határozta meg, hogy ki zsidó. 6 %-ban szabta meg a zsidók részvételét az értelmiségi kamarákban, és ugyanilyen arányban újra élesztette az egyetemen a numerus clausust. Tiltotta az állami tisztségek viselését és a magyar állampolgárság megszerzését. Ez különösen a visszacsatolt területek zsidó lakosságát érintette. Amíg nem jelent meg a végrehajtási rendelet, a cégek bizonytalanságban voltak, mert nem tudták, hogy kit kell elbocsátani. Szegeden, amíg lehetett, kivártak. A lakosságnak igazolnia kellett a származását, az egyházi anyakönyvek adatai, nagyapák, dédapák után kutattak. Újabb lendületet. kapott az iparosok körében a névmagyarosítás. Ez is a tomboló nacionalizmus része volt.

  1939 júniusában ismét Hóman Bálint lett a kultuszminiszter. Már a középiskolában is alkalmazták a numerus clausust, 6 %-ban állapították meg a zsidó diákok számát.

  1939 augusztus elején Horthy Szegedre látogatott, ahol beszédében a szegedi gondolatról beszélt: Magyarország Szent István független, keresztény integer birodalma. A hallgatóság lelkesen harsogta: Horthy, Horthy.

  1939 augusztus 23-án írta alá Molotov szovjet külügyi népbiztos és Ribbentrop német külügyminiszter a Szovjetunió és Németország közötti megnemtámadási szerződést, amelynek titkos záradékában érdekszférákra osztották föl Európa keleti felét. Érdekes, hogy a Délmagyar a paktum megkötését nem, csak az általa okozott nemzetközi fölfordulást közölte. Ribbentrop azt nyilatkozta, hogy „helyreállt Németország es Oroszország hagyományos barátsága." Három nappal később az angolok és a lengyelek segítségnyújtási egyezményt írtak alá. 1939 szeptember 1-én Németország megtámadta Lengyelországot. Ez jelentette a 2. világháború kezdetét.

  A lengyel kormány azonnali mozgósítást rendelt el, mint ahogy Franciaország, Anglia és Svájc is. Olaszország katonai és gazdasági intézkedéseket hozott, de nem kezdeményezett katonai műveleteket. A pápa jegyzékben kérte a tárgyalásos megoldást. Törökország csatlakozott az angol-francia blokkhoz. Románia semlegesnek nyilvánította magát, Magyarország viszont nem, legalábbis gróf Csáky külügyminiszter kijelentése szerint. Hitler és Anglia harcban álltak egymással. A lengyel kormány Franciaországba menekült.

  Közben a Szovjetunió megtámadta Finnországot. Ez a támadás is hadüzenet nélkül történt meg, a Szovjetunió területet akart szerezni a finnektől, akik a Népszövetségtől kértek segítséget. A Népszövetség fölszólította a támadó felet, hogy 24 órán belül szüntesse be az ellenségeskedést. A Turul Szövetség rokonszenv-tüntetést szervezett a finnek mellett. 1940 márciusban békeszerződéssel vetettek véget ennek a háborúnak. A Szovjetunió számára nem bizonyult eredménytelennek, mert a karéliai földszorost, 25 km-nyi határszakaszt sikerült megszereznie.

  A 2. bécsi döntést 1940 augusztus 30-án hozta meg Hitler és Mussolini. Ezzel kívánták megoldani a Magyarország és Románia közötti területi viszálykodást. A döntés értelmében Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz. Magyarország katonailag bevonult a visszacsatolt Észak-Erdélybe. Bukarestből a visszacsatolt területre az erdélyi magyarokat, Erdélyből a román hatóságokat és a katonaságot szállították román területre. A magyar katonaság diadalmas bevonulását Horthy vezette, egy órás harangzúgás és hatalmas lelkesedés kísérte. A szegedi piarista gimnázium cserkész csapata is részt vett az ünneplésen. A kormányzó a Szent István rend nagykeresztjét adományozta gróf Teleki Pál miniszterelnöknek, a kormányzó felesége országos adománygyűjtést hirdetett az erdélyi szegények számára. Novemberben a magyar közigazgatás mellett a magyar igazságszolgáltatás is megkezdődött. A tisztviselőket Magyarországról telepítették a hivatalokba.

  Imrédy Béla kilépett a kormánypártból, és Matolcsy Mátyással megalakította a Nyilaskeresztes Pártot.

  1940 decemberben a miniszter azt nyilatkozta, hogy 20 éven át a gazdaságban mindent elrontottunk, de most mindent helyre hozunk. Mindeközben az iparosok korlátozottan kaptak anyagot a munkához, korlátozták az élelmiszer-fogyasztást: országosan heti két hústalan napot rendeltek el, hétfőn és pénteken tilos volt húst árulni. 1940 közepén korlátozták a beszerezhető tüzelőanyag mennyiségét. A karácsonyi cukoradag személyenként 10 dkg volt.

  Iskolafogászatot indítottak Szegeden és a tanyavilágban, és ugyanitt oktató filmet forgattak a tüdőgondozásról.

  A gazdasági nehézségek ellenére a kulturális élet zavartalanul működött, Bartók és Zathureczky Ede hangversenyezett Szegeden, Dohnányi Ernő a Fogadalmi templom fölavatásának 10. évfordulójára Szegedre jött. Fischer Annie zongoraestjét a Tisza szállóban rendezték meg. 1940 áprilisában ünnepség keretében köszöntötték a 70 éves Király-König Pétert, zeneszerzőt, egyházzenészt. Sajnos egy hónappal később meghalt. Az ásatások is folytatódtak Szeged környékén. Szentesen 5-6 ezer éves jazig temetőt tártak föl. Nagy szomorúság volt, hogy a 9. Szegedi Szabadtéri Játékokat nem volt mód megtartani. Hiányzott hozzá a pénz.

  1940 közepére Norvégia, Svédország német uralom alá került, Dánia, Belgium és Hollandia is elesett. Közben Chamberlain lemondott, Churchill lett a miniszterelnök Angliában. Óriási harcban Dunkerque a németek kezére került, a birodalmiak Párizst bombázták. Ez a támadás 254 ember halálát okozta. Júniusban Olaszország hadat üzent Angliának és Franciaországnak. A Duce szerint ő mindent megtett a háború elkerülésére, de nem volt más lehetősége. Hitler hálaüzenetet küldött neki. Amerika támogatásáról biztosította a szövetségeseket. Párizs nyílt várossá nyilvánította magát, hogy ezzel megelőzze a francia főváros elpusztítását. Síri csönd fogadta a Párizsba bevonuló német hadsereget. Megindult a támadás a Maginot vonal ellen.

  Németbarát kormány alakult Romániában, és elrendelték az általános mozgósítást. A Szovjetunió bevonult Lett- és Észtországba. Jugoszlávia a tengelyhatalmak mellett foglalt állást, ugyanígy Románia is. Bulgáriában és Romániában erősödött az antiszemitizmus. Olaszország háborúban állt Görögországgal, bombázta Máltát.

  Nálunk az oktatásban jelentős változások álltak be. Német nyelvű tanítóképzőt létesített a kormány, valamint két német nyelvű polgári iskolát és egy gimnáziumot. A Szeged környéki tanyák iskoláiban jelentősen süllyedt a színvonal. Sokszor a tanítás is elmaradt. Kolozsvár visszatértével kérdésessé vált a szegedi egyetem sorsa. Végül megszületett a döntés: a kolozsvári egyetem Ferenc József Tudomány Egyetem néven maradt Kolozsváron, Szegeden pedig Horthy Miklós Tudomány Egyetem néven a város új egyetemet kapott. Szent-Györgyi Albert maradt Szegeden, ő az általa alapított intézethez kötődött. Ő lett a rektor. Beszédében kritizálta a középiskolai oktatás alacsony színvonalát, amely megnehezítette az egyetemi oktatást. Kötelességeként fogalmazta meg, hogy „eleget [tegyünk] annak a feladatunknak is, hogy ifjúságunkba oltsuk azt az izzó hazaszeretetet, amely nem a jelszavak hangoztatásából, a mások gyűlöletéből vagy eltiprásából áll, de abból, hogy a hazáért a legnagyobb áldozat is csekély legyen, hogy a hazáért ne csak meghalni, de ami annál sokkal nehezebb, élni is tudjunk.”

  Hivatalosan 1940-ben volt 100 éves az óvodai intézmény, de Magyarországon már 122 évvel korábban nyílt meg az első óvoda Angyalkert néven.

  1940 tavaszán megáradt a Tisza, a károsultak számára komoly gyűjtést rendeztek. A Délmagyar 2942 pengő 32 fillért gyűjtött. Pick Jenő 500 kilogramm zsírt adott a szegények közötti szétosztásra. A katonának bevonult férfiak családjainak segéllyel pótolták a jövedelmüket.

  A hadijelentésekből nem lehetett pontosan tájékozódni arról, hogy a németek milyen eredményeket értek el a Szovjetunóban. Nagyon talányosan fogalmaztak, pl. „a németek sikerrel verték vissza az orosz támadásokat az egyik helyen.” Arra számítottak, hogy a tél elmúltával könnyebb lesz az oroszokat visszavonulásra kényszeríteni. Napvilágra került, hogy az angolok a hollandokkal közös tervet készítettek elő Hitler meggyilkolására.

  Szegeden hadisegélyben részesítették a fronton harcoló katonák családjait. A Délvidéken ingyen tankönyvvel segítették a tanyai iskolák diákjait. Egyetemi táncestélyt rendeztek a Hungária szállóban.

  A lakosság élelmiszer-ellátása meglehetősen szűkös volt. A napi kenyéradag fejenként 20 dkg. Ugyanez volt a rizsé is, amelyet Olaszország szállított. Nagy tífuszjárvány pusztított a városban, amelyet kontaktkutatással és oltással fékeztek meg. Ezzel az intézkedéssel 60 %-kal csökkentették a megbetegedéseket.

  Törvényt hoztak arról, hogy házasságkötés előtt a házasulandók kötelező orvosi vizsgálaton vegyenek részt, amelyen a tüdőbajt és a vérbajt szűrték ki. Akiket nem találtak egészségesnek, kötelezték, hogy kezeltessék magukat, és csak a gyógyulásuk után házasodhattak meg. Minderre azért volt szükség, hogy egészséges utódok gyarapítsák „fajunkat”.

  Horthy kormányzóvá avatásának 20. évfordulóján óriási ünnepségek voltak az egész országban. Horthy azt kérte, hogy mérsékelt legyen az ünneplés. A fővárost föllobogózták, a Citadella, a vár, a Lánchíd fényárban úszott. A Vigadóban volt a ceremónia, fölvonult az arisztokrácia, az előkelőségek, a kormány tagjai voltak jelen. Hódolattal üdvözölték az ünnepeltet. Szeged sem maradt ki a dicsőítésből. Bizonyos vétségek tekintetében ebből az alkalomból amnesztiát hirdettek.

  A kormányzó oktatási és államigazgatási alapítványokat hozott létre, hogy művelt, idegen nyelveket beszélő, nemzeti érzelmű fiatalokat képezzenek az államigazgatás számára. A politikusok beszédei egyre dagályosabbakká és tartalmatlanabbakká váltak. A nemzeti érzelem szükségességét mindenki erősen hangsúlyozta. Májusban Szegeden női honvédelmi napot rendeztek, ahol vitéz Keresztes-Fischer Ferencné, a belügyminiszter felesége női honvédelmi napot tartott, amelyen az asszonyoknak arról beszélt, hogy „Első kötelességünk a lelki frontot kiépíteni." Az est befejezéseként magyaros divatbemutatót tartottak. Sík Sándor előadást tartott az ifjúság eszményeiről, a hazafiság, a kereszténység megéléséről, de hangsúlyozta, hogy ez politikai tartalomtól független.

  Magyarország csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez, amelyet Németország, Olaszország és Japán alkotott. 1940 decemberben aláírták a jugoszláv-magyar örök barátsági szerződést. Teleki Pál azt nyilatkozta, hogy a német katonai sikerek nekünk is dicsőséget jelentenek.

  1941 márciusában Horthy átengedte a németeket Magyarországon, hogy lerohanhassák Jugoszláviát. Teleki Pál április 2-ról 3-ra virradó éjjel öngyilkos lett. Horthynak írt búcsúlevelében azt írta, hogy „A gazemberek oldalára álltunk - mert a mondvacsinált atrocitásokból egy szó sem igaz! Sem a magyarok ellen, de még a németek ellen sem! Hullarablók leszünk, a legpocsékabb nemzet. Nem tartottalak vissza. Bűnös vagyok.” A halála semmilyen politikai változást nem hozott, Bárdossy László lett az új miniszterelnök, a kormány tagjai maradtak a helyükön. 1941 áprilisában Bácskát elfoglalták a magyarok. A németek komoly harci műveleteket hajtottak végre a Balkánon. A magyar kormány óriási gazdasági lehetőséget látott Észak-Bácska visszafoglalásában.

  Gróf Csáky hadügyminiszter szerint a Kárpátok gerincét nem lépi át a háború, mert ezt a német-olasz-magyar barátság nem teszi lehetővé. Közben határátlépési tilalmat rendeltek el a 18-61 éves férfiakra és a 18-51 éves nőkre. Miniszteri rendelet alapján ellenőrizték a külföldi telefonbeszélgetéseket.

  1941 január 1-én az ország újév alkalmából köszöntötte a kormányzót. Ő nem köszöntötte az ország népét. Szegeden szilveszterkor mulattak, de nem dúskáltak. Január közepén született megegyezés arról, hogy a Szovjetunió visszaadja a 48-as szabadságharcban zsákmányolt zászlókat.

  Tilos volt élelmiszer-készleteket fölhalmozni, rendeletben szabályozták a tartalékolható élelmiszerek mennyiségét. Szegeden központosították a közellátást. Laky közellátási miniszter azt mondta, hogy föl kell készülni a szűkösségre, ami évekig is eltarthat. Kevés volt a bőr az országban, ezért a cipőkereskedelmet korlátozták.

  A tüdőbaj Szegeden rengeteg ember halálát okozta, ezért tömegessé tették a BCG oltást, az iskolában rendszeresen szűrték a gyerekeket, a közélelmezésben dolgozók számára kötelező lett a rendszeres ellenőrzés. A tífusz elleni oltást is folytatták. Két kutatóorvos, dr. Blazsó Sándor és dr. Dubrauszky Viktor a B vitamin hatását kutatta a szegedi egyetemen.

  Kodály Zoltánt kinevezték a Zeneművészeti Főiskola tanárává. Egy kormányrendelet szerint mindenki a saját anyanyelvén tanulhatott. Szent-Györgyi Albert szabadegyetemi előadásában azt fogalmazta meg, hogy az egyetemnek nem csak jó szakembereket, hanem közéleti embereket is kell képeznie.

  A szegedi egyetemi színjátszók a Hamlet előadására készültek. Az előadást az egyetem oktatói, különösen a rektor, Szent-Györgyi Albert támogatta. Az ismertető füzet előszavát is ő írta. Ifj. Horváth István első éves joghallgató volt a rendező, Gertrudist Tóth Kata vegyészhallgató játszotta. Az előadás nem csak Szegeden, de Budapesten is óriási sikert ért el. A két fiatal egymásba szeretett, de a házasságuk lehetetlen volt, ugyanis az előadás rendezője anyai ágon zsidó származású volt. Tóth Kata szülei gondolkodása és az érvényben lévő házassági törvény megakadályozta a boldogságukat. Ezért döntöttek a közös öngyilkosság mellett. A cikk ezt a két körülményt nem említi, csak nagyon finomkodva valami elháríthatatlan akadályról ír.

  Bulgária csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. Német csapatok érkeztek Bulgária területére. Az USA fegyverekkel támogatta Angliát. Goebbels egy nagy politikai beszédben azt mondta, hogy Németország a legjobb és legegészségesebb hely a világon. Ezért kell és ezért fog győzni.

  Rudolf Hess, Hitler helyettese, a náci párt egyik vezetője 1941 májusban előzetes megbeszélés nélkül Skóciába repült. Hitler elmeháborodásnak minősítette.

  1941 júliusában Magyarország áttért a jobb oldali közlekedésre. Ez nagyon sok átalakítást igényelt: át kellett alakítani a buszokat, a le-fölszálló helyeket, a közlekedési táblákat. Európa országai is áttértek erre.

  A politikusok dagályos beszédekben buzdították a népet, hogy hozzanak áldozatot a hazáért és legyenek türelmesek.

  1941 június 26-án felségjelzés nélküli repülők bombázták Kassát, amely 36 halálos áldozatot követelt. Horthy és Bárdossy szovjet támadásnak ítélte, ezért Magyarország hadat üzent a Szovjetuniónak. Horthy születésnapjáról mindezek ellenére fényes ünnepségekkel emlékeztek meg.

  A háború a Közel-Keleten és Észak-Afrikában is folyt. 1941. június 22-én a Wehrmacht megtámadta a Szovjetuniót, mondván az nem tartotta be a megnem- támadási szerződést. Svédország a semlegességét megőrizve egy német hadosztályt átengedett az országon.

  Ebben az időben az ifjúságot a falukutatás és a szociológia foglalkoztatta. Szent-Györgyi Albert a kultúra fontosságára hívta föl a figyelmet, mert a világ katasztrófa felé rohan. Bevezették a 8 osztályos oktatást, amelyben Szeged az élen járt.

  Varga gazdasági miniszter nyitotta meg a 13. Szegedi Ipari Vásárt, amely óriási siker volt.

  A német-orosz háború kezdetén a Vörös Hadsereg nem volt fölkészülve a háborúra. így a német és magyar hadsereg komoly sikereket ért el. A Vatikán papokat küldött hittérítőknek az orosz frontra.

  Felvidéki, kárpátaljai, észak-magyarországi, erdélyi tanárok tanfolyamon tanulták a magyarságtudatot. Korlátozták az élelmiszeradagokat, kenyérből a nehéz testi munkát végzők napi 40 dekát, könnyű testi munkát végzők 25 dekát, gyerekek és mindenki más napi 20 dekát kaptak, amelyet jegyre adtak. A szegedi lakáshelyzet aggasztó volt, a lakások 30 %-ban öten laktak egy helyiségben. Ez többek között a TBC melegágya volt. Az ellensúlyozására tüdőgondozókat állítottak föl a tanyavilágban. A szegény gyerekeket tejjel látták el.

  A Délvidéken magyar közigazgatást vezettek be, és Szegedről helyeztek át tisztviselőket a hivatalokba. 37 tanítót és 8 tanárt is. Kibővítették a szegedi felsőkereskedelmi leányiskolát.

  Meghalt Babits Mihály. Egész Európa gyászolta. A Délmagyar a Szegeden töltött idejére emlékezett.

  1940-ben a magyar honvédség sikeresen harcolt az orosz csapatok ellen. A tengelyhatalmak kijelentették, hogy bármeddig hajlandók folytatni a háborút. A németek a keleti fronton elért végső győzelmet ünnepelték. A szovjet hadsereg azért volt olyan gyönge, mert Sztálin kivégeztette a vezérkari tiszteket, akik pedig életben maradtak, azokat Szibériába száműzte.

  Szegeden a pénztelenség a kultúra területén is erősen megnyilvánult. Egy év alatt talán ha 30-40 új könyv jelent meg. A főiskolai kórus anyagi okokból megszűnt. A kereskedelmet a karácsonyi készülődés se nagyon mozgatta meg.

  A külföldi adók vételére alkalmas rádiók hallgatását rendeletileg megtiltották olyanok számára, akik a nemzet érdekei ellen használták föl az információkat. Akiket a rendőrség ilyesmin kapott, kötelezték a készülék beszolgáltatására. Később szigorítottak ezen a rendelkezésen.

  1941. december 7-én a japánok váratlan bombatámadást intéztek Pearl Harbor ellen, ezért az USA hadba lépett Japán ellen. Az újság csak általánosságban írt a japánok hadüzenet nélküli támadásáról. Az események hatására Németország és Olaszország hadat üzent az USA-nak. Így Magyarország is. Románia és Szlovákia ugyanezt tette.

  Bárdossy olyan engedményeket tett a németeknek, amelyekkel a magyar konzervatív erők egy része nem értett egyet, ezért Horthy lemondásra szólította föl, Bárdossy egészségi állapotára hivatkozva megtette. Utóda Kállay Miklós lett. Csak annyit változtatott az előző kormányon, hogy a külügyminisztériumot magához vette. Nyilvános szózatában a háború utáni gyönyörű életről beszélt. „Tudatosan megyünk a háborúba, nem sodródva, senki által nem kényszerítve.” „A kormány felelőssége tudatában küldi háborúba csapatainkat, de felelősségéhez tartozik az is, hogy itthon se maradjon védtelen az ország.” „A nagy szociális, gazdasági és társadalmi problémák csak úgy teljesülhetnek, ha erő, kitartás lesz a nagy nemzeti célok megvalósítására.” Nagyon erősen antiszemita volt a beszéd, amiben azt mondta, hogy 800 ezer zsidót ki kell telepíteni. Törvényt sürgetett a zsidó vagyonok állami tulajdonba vételéről. Ezeket a szavakat óriási taps követte.

  A magyar hadsereg csak a keleti fronton harcolt, de azt komoly eredményekkel tette. A hadijelentések viszont mérsékelt sikerekről számoltak be, és fondorlatosan fogalmaztak a veszteséget győzelemnek tüntetve föl. Törvény szabályozta azt is, hogy keresztény zsidóval nem köthetett házasságot, és szerelmi viszonyt se folytathatott. Börtönbüntetés járt az ezt megszegőknek. Egy gyógyszerészt 15 napi fogházbüntetésre ítéltek, mert egy keresztény nővel tartott fönn romantikus kapcsolatot. A politikusi nyilatkozatokból megtudhatjuk, hogy „A korszerű törvények Magyarországot Európa mintaállamává alakítják ".

  A háborút a kulturális élet is megsínylette. Fricsay Ferenccel készített interjút az újság a budapesti sikereiről, és arról, hogy Szegeden hanyatlik a zenei élet. A pénzhiány volt az oka, miközben a közönség igényelte a hangversenyeket. Juhász Gyula halálának 5. évfordulóján a Szigligeti Társaság emlékestet szervezett.

  Nem volt elég a háború okozta sanyarúság, Szeged környékét belvíz árasztotta el 1942 áprilisában. Sándorfalván csónakkal lehetett átkelni az országúton. A károsultak megsegítésére nagy adakozás indult a lakosság körében.

  A szokottnál is sivárabban tartották meg a szegedi könyvnapokat Egyetlen sátor és két hevenyészett asztal képviselte a magyar könyv ünnepét. Alig volt Szegeden könyvkereskedés. Szent-Györgyi Albert a padovai egyetem díszdoktora lett.

  A Széchenyi tér dísznövényeit haszonnövényekre cserélték, ezzel csökkentették az élelmiszerhiányt. A városi kertészet önköltségi áron adott vitaminpalántákat az ingatlantulajdonosoknak. Dr. Pálfy József polgármester: minden talpalatnyi földet ki kell használni. De történt valami jó is, kétemeletesre bővítették a deszki gyermekszanatóriumot.

  Hitler áprilisban nagy beszédet tartott, amelyben bejelentette a szovjet csapatok legyőzését, és azt, hogy az angolok bombázását Németország megtorolja. Elismeréssel említette a magyar katonák helytállását. Örömmel szólt arról, hogy a Birodalom pénzügyi helyzete rendíthetetlen.

  Májusban óriási harcok dúltak a Donyec vidékén, Harkovnál, a Kercs félszigeten. A németek májusban bejelentették Harkov elfoglalását, miközben az csak június 29-én történt meg.

  Merényletet követtek el Prága SS főcsoportfőnöke, Reinhard Heydrich ellen. Berlinből érkezett egy sebész, hogy megoperálja, de nem tudták megmenteni, 3 hét múlva meghalt. Prágában emiatt kivételes polgári állapotot hirdettek. Véres megtorlások következtek.

  1942 februárjában a parlament közfelkiáltással kormányzóhelyettesnek választotta meg vitéz nagybányai Horthy Istvánt. 1942 augusztus 20-án Héja típusú repülőjével tisztázatlan körülmények között lezuhant, és hősi halált halt. Nemzeti gyászt hirdettek. A kenderesi családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.

  1942 augusztusában megkezdődött a sztálingrádi csata. A németek visszaverték a szovjet csapatok támadását. A hadijelentés szerint október 24-én már csak napok voltak hátra Sztálingrád bevételéig.

  Szeged is részt vett, sőt első helyen kellett állnia a fronton harcoló katonák téli ruhagyűjtésében. A népet azzal buzdították, hogy a katonák mindenkiért harcolnak a fronton.

  1942. szeptember 5-én meghalt Móricz Zsigmond. A Dugonics Társaság a szegedi működéséről emlékezett meg.

  Sík Sándor antológiát szerkesztett Tömörkény István műveiből. Azt írta róla, hogy a süllyedő paraszti világ költője volt. Megható ünnepség keretében leplezték le a szobrát.

  Hitler azzal fordult a népéhez, hogy a háború a német nemzet létéért vagy nemlétéért folyik. Ezért fölszólította őket, hogy hozzák meg az áldozatokat, mert a német katona alig elképzelhető nélkülözésben harcol. Szeptember elején Sztálingrád bevételének befejezését jelentette, de ’42 végén már nem olyan magabiztosan beszéltek a győzelemről, türelemre intettek.

  A szegedi MANSZ akciót szervezett „Adjunk vért a honvédeinknek!” és „egy tál étel a honvédeink családjainak” elnevezéssel. Horthyné is ezért kampányolt. A jelszava: Adjatok! Több, mint 10 millió pengő gyűlt össze.

  1942. novemberben engedélyezték, hogy kétkilós csomagot lehessen küldeni a fronton harcoló katonáknak. Megjelent a rendelet, hogy a zsidó hadkötelezettek kötelesek munkaszolgálatra bevonulni. Öltözetet, takarót nem kaptak, viszont nekik is lehetett kétkilós téli ruhacsomagot küldeni, de fölhívták a figyelmet arra, hogy ez volt az utolsó alkalom.

  Nagy Vilmos honvédelmi miniszter egyik beszédében azt mondta, hogy "A magyar jövőért küzdünk a Don mellett.” Serédi Jusztinián pedig úgy nyilatkozott, hogy mindenkit megilletnek az emberi jogok.

  A pénzügyminiszter 1942 decemberében takarékosságra hívta föl a figyelmet. Mint mondta az elhasznált textilholmit újra föl kell használni, a maradék zsiradékból szappant kell főzni. A gyékény a hadiipar fontos alapanyagává vált.

  Őrizetbe vették a nyilasok Csongrád megyei ifjúsági vezetőhelyettesét, mert a katonáknak juttatandó fatalpú cipőkkel csalásokat követett el. Az algyői nyilasok ellen államellenes bűncselekmények miatt indítottak eljárást, amelyben a bűnösök 10 hónapi elzárást kaptak.

  Ritka beszámolók szóltak a szerény szegedi kulturális életről. Gróf Bánffy Miklóssal készült interjú, amelyben arról beszélt, hogy remélhetőleg a Szegedi Szabadtéri Játékok csak szünetelnek, nem kell búcsút venni tőlük. Megjelent a lapban József Attila A Dunánál című verse és József Jolán József Attila Szegeden című írása. Kodály Zoltán 60. születésnapja alkalmából hangversenyt rendeztek, amelyen a Budavári Te Deumot, a Jézus és a kufárokat, valamint Beethoven 9. szimfóniáját mutatták be a Budapesti Kórus közreműködésével. Nagyváradon a premontrei gimnáziumban emléktáblát avattak a szegedi költőnek, Juhász Gyulának, aki 1907 és 1911 között itt tanított. A Nagyvárad című újságban megjelent cikket közölte a Délmagyar. Karády Katalin jótékonysági estet adott, Bajor Gizi pedig a Bolond Ásvaynéban aratott nagy sikert a Szegedi Színházban. Történelmi visszatekintést írt a lap a régi szegedi üzletekről, kereskedőkről, szokásokról. Amikor a szegedi filharmonikus zenekar anyagi okok miatt a működésképtelenség határára érkezett, Fricsay Ferenc a Szegedi Filharmonikus Egyesület elnöki tisztségéről való lemondását jelentette be. A kolozsvári, újvidéki szimfonikusok sokkal nagyobb támogatásban részesültek. Erre a hírre sok mecénás névtelenséget kérve támogatást nyújtott a zenekarnak.

  Elkezdték építeni az új rendőrpalotát. A kazánjához szükséges öntöttvasat a Széchenyi téri és Kossuth Lajos sugárúti fákat védő vasrácsok begyűjtésével biztosították.

  Még 1943-ban is arról írt az újság, hogy a belvárosi lakások is nedvesek, penészesek voltak, a külvárosiak még rosszabb képet festettek. A TBC melegágya továbbra is jelen volt. Ennek orvoslására 58 sokgyerekes család jutott egészséges otthonhoz. 600 szegény gyerek nyaraltatására is sor került a szegedi gyermeküdülőben. Horthy telepen először 16, majd 60 házat adtak át rászoruló családoknak.

  1943 elején Sztálingrádnál és Voronyezsnél folytak a harcok. A hadijelentések egészen csalárd módon tudatták az olvasóval, hogy a németek nagyon nehéz helytben voltak, valójában ezt nem vallották be. Februárban véget ért a sztálingrádi csata, amely a német hadsereg számára óriási csapás volt. Hitler a vaskereszt lovagkeresztjét adományozta a keleti frontról hazatért Jány Gusztávnak, a doni csata hősének. Ünnepélyesen fogadták őt és a törzskarát, majd Horthy fölmentette a doni hadsereg főparancsnoki tisztsége alól. Közben Szicíliát amerikaiak bombázták. A Lábbeli Központ rendkívüli bőrmennyiséget juttatott a cipészeknek, így juttatták őket munkához. Húsvétra, csak az ünnepre 30 dekára emelték a húsfejadagot.

  1943. júniusában egy jelentős politikus a nagyváradi tűzharcosok dísztoborzásán elhangzott beszédében azt mondta, hogy „A magyar nemzet történelme egyetlen hősi eposz". Horthy Miklós 75. születésnapja mindent elsöprő ünnepségsorozattal zajlott le. 1943 decemberében politikusok arról beszéltek, hogy „az ország ősi parlamentáris államformájához a legnagyobb történelmi viharokban is hű maradt.”

  A ’43-as könyvnapon hét sátrat állítottak föl. Sík Sándor és Szent-Györgyi Albert volt az első látogató. Igen élénk volt az érdeklődés, pedig nem is előzte meg propaganda az eseményt.

  Egy cikkben arról írtak, hogy a régi szegedi utcanevek sokkal beszédesebbek voltak, és követték a „szögedi” tájszólást. Szépanyáink Szegedje címmel az 1873-74-es Szegedi Híradó cikkei között tallózott egy cikk szerzője, régi szegedi családokról, szokásokról írt. Arról, hogy hogyan sivárodik a nyelvünk, eltűnnek belőle a tájnyelvi sajátosságok. Az iskolában a fővárosi beszédet részesítik előnyben. Erre a jelenségre Kodály Zoltán is fölhívta a figyelmet. Szegeden tettek a szép magyar beszéd érdekében, a középiskolákban szép magyar nyelvi versenyeket rendeztek. Rontotta ezt a képet az, hogy a magyar lakosság 13 %-a analfabéta volt. Szegeden a tanév 1943 november közepén kezdődött, majd takarékossági okokból december 6-8-ig tanítási szünet volt. 1944-ben április 1-én befejeződött a tanév. Óriási tanárhiány volt, megoldásként az 5-15 éve tanító tanítókat helyezték a polgári iskolákba azzal a föltétellel, hogy 6 éven belül tanárképző főiskolai képesítést szereznek.

  Abban az időben a Széchenyi téren még piac működött. A Tisza Szálló és a posta között árultak a „magyarszabók” (Talán a népviseletről van szó?) és a készruhások. Itt azonban zavarták a forgalmat, ezért a Zsótér ház elé telepítették őket.

  Bálint Sándor egy elfelejtett szegedi festőről, Rákosi Nándorról írt. Kereskedő fia volt, akit az apja kereskedőnek szánt, de a fiút az érdeklődése a festészet felé vitte. A párizsi világkiállításon megjelent a Hunyadi László elfogását bemutató képével. Sokoldalú ember volt, tervezett színházi díszletet, kosztümöt. Legmegragadóbbak a tájképei, amelyekhez a Szeged környéki vidék adta az ihletet. Arról írt cikket, hogy a tanyai élet, az építkezés módja megváltozott. A házak alapját már téglából csinálták, a tetőt cseréppel födték. A népköltészet, népdal kihalóban volt, népmese helyett filléres könyveket olvastak a falusiak. A generációk már nem éltek együtt, a fiatalok a városba költöztek.

  A háborúban fordulat állt be. A szövetségesek partra szálltak Szicíliában. 1943. júliusában Mussolini megbukott, Badoglio tábornagy lett az új kormányfő. A szövetségesek oldalán kezdett politizálni, hadat üzent Németországnak. Ezzel a fordulattal az olasz újságok hangvétele is megváltozott. Elkezdődött a fasizmus fölszámolása. A lakosság bámulatos gyorsasággal tért vissza a háború előtti életére. A szövetségesek már észak-olasz városokat bombáztak. Rómát nyílt várossá nyilvánították. Közben Göbbels még mindig a végső győzelemről írt. Ciano, a korábbi külügyminiszter, majd diplomata családostól el akart szökni Olaszországból, de a határon fölismerték, és elfogták. 1944-ben mint a Fasiszta Nagytanács tagját halálra ítélték és kivégezték.

  A magyar sajtóban a hadijelentésekben arcvonalrövidítésként említették azt, hogy a korábban elfoglalt szovjet városokat kiürítették és visszavonultak. Hitler azt tervezte, hogy az új csodafegyverrel hat héten belül letörli Angliát a föld színéről. Nagy beszédében a végső győzelemről és a bosszú órájáról szónokolt.

  Magyarország üdvözölte Finnországot a finnugor néprokonság napján.

  1944. januárban került sor az 1942-es újvidéki vérengzés három főbűnösének perére, amely elől Feketehalmy-Czeidner Ferenc, Grassy József és Deák László elszökött. Országos körözést adtak ki ellenük.

  A magán telefonokat délelőtt 10 és délután 3 óra között kikapcsolták, magán célokra ez alatt az idő alatt nem lehetett használni.

  Egy cikk arról írt, hogy milyen lesz az élet a háború után. Üvegfalú népautók fognak szaladgálni akár 90 km/óra sebességgel, elektromos hűtószekrény, mosogatógép, tűzhely adja majd a kényelmet. Üzenetrögzítő áll majd a telefon mellett, és lesz távolba látó (ma televízió) is.

  Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter azt nyilatkozta, hogy minden embert egyformán kell kezelni nemzetiségre, társadalmi helyzetre, felekezetre való tekintet nélkül. A háborút úgy lehet megnyerni, hogy a közigazgatás és a rendészet hibátlanul működik. Ugyanakkor a szegedi rendőr-főkapitány helyettese úgy rendelkezett, hogy a zsidótörvény hatálya alá eső személyeknek a rádiókészüléküket be kell szolgáltatni. Aki a határidőt nem tartja be, azt internálják. A nem német vagy nem német érdekeltségű adókat senki nem hallgathatta, ez még a zenei adásokra is érvényes volt.

  Március 19-én a bolsevizmus legyőzésének érdekében közös megegyezés alapján német csapatok érkeztek Magyarországra a háromhatalmi egyezmény értelmében. (A bevonulás idejére Hitler Klessheimbe rendelte Horthyt, és ott közölte vele a tényt.) A Délmagyar az eseményt március 23-án írta meg. Új kormány alakult élén Sztójay Döme volt berlini követtel. (Hitler ugyanis nem bízott Kállay Miklósban.) A zsidók elleni intézkedések egyre szigorodtak.

  1944 április 1-től a Délmagyar nem jelent meg. November 19-től új szerkesztőséggel indult újra. A szerkesztőbizottság 3 főből állt: dr. Simon István a Független Kisgazda Párt, Erdei Ferenc a Nemzeti Parasztpárt, Révai József a Magyar Kommunista Párt képviseletében. Az újság hangvétele alapvetően megváltozott, hiszen októberban a Vörös Hadsereg elérte Szegedet. A közigazgatás új kezekbe került. Katonai közigazgatás vette kezdetét.

  Vörös vezérezredest 1944 március 19-én nevezték ki. Szombathy Ferenc utóda lett. Moszkvából intézett szózatot a magyar nemzethez, amelyben fölszólította a népet, hogy a munkások, mérnökök akadályozzák meg, hogy a németek leszereljék a gyárakat, a parasztság védje meg a mezőgazdaságot. Sajnos a németek leszerelték a gyárakat, és Németországba vitték őket. A szovjet csapatok már a Dunántúlon üldözték az ellenséget. Debrecenben megalakult az ideiglenes kormány, az élén Dálnoky Miklós Béla állt. Szegeden Rákosi Mátyást választották meg képviselőnek. Magyarország hadat üzent Németországnak.

  A megváltozott hangvételű újság nem volt kevésbé dagályos, mondhatni giccses, csak a színezete lett más. Elindult Szegeden a tanítás. Az új alapelv a demokratikus gondolkodás alapjainak oktatása.

  Németországban a bomlás jelei már erősen látszottak. A Szovjetunió kijelentette, hogy nincsenek imperialista törekvései. Minden békét akaró állammal együtt akar működni.

  1944. december 21-én az egész világ Sztálin elvtárs 65. születésnapját ünnepelte.

  Valentiny Ágoston, Szeged polgármestere elmondta, hogy a németek elhurcolták a város javait, megszűnt a vasúti közlekedés, nehézségbe ütközött az élelmiszerellátás, a közbiztonság fönntartása. De volt újság!!! A pénzintézeteknél is megindult az élet. A szovjet városparancsnokság tisztjei számára kulturális esteket, hangversenyeket rendeztek. A szovjet városparancsnok fiatal korában színész akart lenni, így különösen érdeklődött a színház működése iránt. A Kamara Színházban Pirandello IV. Henrikjét próbálták, amelyet a parancsnok megnézett, és bár nem értette a magyar szöveget, mégis tetszett neki az előadás. A szeptemberben kezdődött szezonban Lehotay Árpád vette át a színház irányítását. Színi iskolát is nyitott, mert véleménye szerint a vidéki színházak is képzett színészeket igényelnek. A mozik csak szovjet filmeket vetítettek. A Móra Ferenc Múzeumon is nyomot hagyott a háború. A könyvtár könyvei halomban álltak. A múzeum új igazgatója, Majtényi Béla föltűrt ingujjban rendezte őket. Decemberben meghalt dr. Pálfy József, az utolsó választott polgármester. A város és az ország méltatta a 34 éves működését. Szent-Györgyi Albertet a Gestapo kereste, ő azonban eltűnt. Rövidesen kiderült, hogy illegalitásba vonult. Malinovszkij marsallal tárgyalt, ennek tartalmáról akkor még nem nyilatkozott.

  Az élet akadozott. Bár Szeged és Kiskunfélegyháza, valamint Szeged és Hódmezővásárhely között működött a személyszállítás, de a városban leállt a villamos, mert nem volt szén, amiből a villamosenergiát nyerték. Gázszolgáltatás sem volt.

  December 24-én elkezdődött Budapest ostroma. A Vörös Hadsereg megadásra szólította föl a fővárost, ezt azonban elutasították. A németek fölrobbantották Budapest valamennyi hídját. A házról házra haladó harcok rommá tették a fővárost. Ez 1945. február 13-ig tartott. A Várnegyedben maradt néhány ezer német és magyar katona, akik megpróbáltak kitörni. Volt, aki ebben a kísérletben meghalt, a túlélők orosz fogságba estek.

  Cikk jelent meg a Pravdában Magyarországról, amelyben biztosították az ország függetlenségét.

  1945 január 16-án jelent meg a mozgósítási parancs, amelynek értelmében a 16-55 éves férfiak és a 18-35 éves korú nők kötelesek polgárőrnek jelentkezni. A megszegőket rögtönítélő bíróság elé állították.

  Valentiny Ágoston lett az igazságügyi miniszter, Erdei Ferenc a belügyminiszter, aki szerint a közbiztonság megerősítése volt a legfontosabb feladat. A zsidóellenes törvényeket hatálytalanították. Budapest megsegítésére lefoglalták az ország fölösleges élelmiszerkészletét. A kiütéses tífusz járvánnyá vált a városban, amely ellen kötelezően oltották a város lakosságát. Az Egis Gyógyszergyár 50 ezer adag vakcinát ajánlott föl adományként. Nagyon komoly volt a lakosság oltásellenessége.

  Hitler még februárban is harcra buzdította a németeket, még a betegeket is. Márciusban elismerte, hogy Németország elvesztette a háborút, mert a vezérkara megtévesztette, de a szövetségesek nem fognak az ország helyén mást látni, mint romokat, pusztulást és halált. Április közepén tábornokai fegyverletételre szólították föl. A hónap végén a szovjet és angolszász csapatok Németország közepén találkoztak. Zeneszóval köszöntötték egymást. Himmler fölajánlotta a föltétel nélküli kapitulációt. Amikor a szövetségesek kezére került, egy óvatlan pillanatban öngyilkos lett. Hitler is végzett magával. Olasz fölkelők elfogták és kivégezték Mussolinit a szeretőjével, Clara Petaccival együtt, majd a holttestüket Milánóban fejjel lefelé fölakasztva közszemlére tették ki. Horthy Miklóst a németek Bayersheimben tartották fogságban. Amikor az amerikai katonák megérkeztek, az őrök szétszéledtek. Thomas Mann Hitler haláláról azt mondta, hogy nem hősként halt meg, hanem patkányként egy pince aljában.

  Összehívták a San Francisco-i értekezletet, amely az ENSZ kezdeménye volt. A februárban megtartott jaltai konferencián Churchill, Roosevelt és Sztálin megegyezett abban, hogy Németországot demilitarizálni kell, a háborús bűnösöket bíróság elé kell állítani, Németországnak jóvátételt kell fizetnie. Szövetséges Ellenőrző Tanácsot hoztak létre, amelynek az volt a feladata, hogy a nemzeti szocializmus törvényeit hatálytalanítsa. Lebonyolította a nürnbergi pert.

  Drezdát az angolok foszforbombával bombázták, az egész város lángokban állt. Máig se lehet tudni, hogy hány ember halt meg ’45 február 13-15 között.

  A Nemzeti Segély keretében ezer budapesti kisgyerek érkezett Szegedre, hogy segítsenek rajtuk, föltáplálják őket.

  Rákosi Mátyást Szeged díszpolgárává választották.

  Szerb Antal munkaszolgálatosként meghalt.

  A Kossuth Rádió április elején megszűnt. Az újjá alakult rádió új igazgatója Ortutay Gyula lett. A begyűjtött készülékeket visszaadták a tulajdonosoknak.

  1945 május 8-án minden hadművelet megszűnt Európában. Ez a győzelem napja. Sztálin szerint ez május 9. volt. Japán tovább háborúzott.

  Szegeden megváltoztatták a közterületek nevét: a Berlini körút Moszkvai körút lett, a Rudolf tér Roosevelt tér, a Horthy Miklós Dózsa György utca. Az új névtáblákat azonban nem rakták ki, mert nem volt pénz a legyártásukra. Megindult a téglagyártás a városban. Az iparosok 10 órát ingyen dolgoztak a vasút újjá építésén.

  Gyöngyössy János külügyminiszter üdvözölte azt a döntést, hogy Kárpát-Ukrajnát a Szovjetunióhoz csatolták, mert így a nagy Szovjetunió a szomszédunkká vált. Valentiny Ágoston lemondott az igazságügyi miniszterségről. Rövid idő múlva a szegedi polgármesterségről is. Őt követte Pálfy György polgármester-helyettes is.

  A tanköteles kort 14 évre emelték, és ingyenessé tették a közoktatást. A városi zeneiskolát konzervatóriumi rangra emelték.

  A náci érzelmű német nemzetiségű lakosság kitelepítését tervezték. Csehszlovákiában ez akkor már el is kezdődött, de ők az ott élő magyarokat is áttelepítették.

  150 ezer hadifoglyot hazaengedtek a Szovjetunióból. Dálnoky Miklós Béla hálatelt szívvel mondott köszönetet Sztálinnak, hogy az összes hadifoglyot hazaengedte. (Az összesen túliakat fokozatosan engedték haza több éven keresztül.) Szegeden a hazatért foglyok nyilvános beszámolót tartottak az ott szerzett tapasztalataikról. Mint mondták, egyáltalán nem volt igaz az, hogy rosszul bántak velük. Amikor munkába vitték őket, akkor azonos elbánásban részesültek az orosz munkásokkal. Filmvetítéseket, kulturális programokat, oktatást szerveztek nekik. A hazafelé vezető úton ellátogattak Moszkvába is, amely egy fejlett világváros volt kedves emberekkel. (Ezeket a volt hadifoglyoknak komoly arccal kellett elmondaniuk. Az is kérdés, hogy a hadifoglyoknak miért kellett dolgozniuk.) A Nemzeti Segély napi 300 adag ebédet és gyorssegélyt osztott a hazatérteknek.

  Japán augusztusban kapitulált. Előtte az amerikaiak Hirosimára és Nagaszakira atombombát dobtak. A pusztítás példátlan volt.

  Hitler villámháborúja több mint 5 és fél évig tartott. Az sem volt könnyű, ami utána következett.